Followers

keshe

Friday, November 4, 2011

Üzenetek a Szíriuszról Október 21, 2011


Üzenetek a Szíriuszról Október 21, 2011 



Tovább folytatódnak a világmegmozdulások ami az emberek számára pozitív hatást fog eredményezi. Nem olyan régen az ilyen demonstrációk gyorsan el lettek volna nyomva erőszakot is alkalmazva ha muszáj, mivel a kormányok félnek attól ha magatokat tömegekbe mozgósítjátok. Mi mindig is támogattuk a békés tüntetéseket, mivel az erőszak erőszakot szül és ha erre sor kerül, elkerülhetetlenül ti húznátok a rövidebbet. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy van egy pont, amikor már nem tudjátok magatokat uralni , és a harag veszi át a józan gondolkodást. Ez a csata ami a jövőért folyik segíteni fogja az energiákat ami változásra szólít fel, és nem mindenkinek kell az első sorban állni. Csupán ha gondolatilag támogatjátok a megmozdulásokat már azzal is segítetek. Ez az, ahol a világ mint egység van fölényben, amikor összegyűlnek, hogy támogassanak egy közös ügyet.

Ez azt eredményezi, hogy a sötét összeesküvők egy lehetetlen feladattal találják szembe magukat, nem képesek megállítani a változást követelő mozgalom egyre erősebbé ne váljon. Nem tudják kezelni a hatalmas tömegeket, akik ilyen erős akaraterővel rendelkeznek, akik az utolsó leheletükig harcolni fognak amíg ki nem vívják győzelmüket. Végre valahára a média kényszerítve van arra, hogy beszámoljon arról, mi is történik valójában a világban, mert még ők is egyre távolodnak a rájuk kirótt irányítás alól. Az újságíróknak egy nyitott nap keretében jelenthetni fogják az igazságot, különösen olyan eseményekről, mint 9 / 11 is ki fog derülni, hogy mi is történt valójában. Egyre nagyobb nyomás nehezedik az Egyesült Államokra azt illetően, hogy egy független vizsgálatra kerüljön sor, és Obama elnök lehet az aki a zászlóhordozó lesz ebben. Csupán idő kérdése, mielőtt erre sor kerül, és az igazság kiderül.

Nem bosszúból fedjük fel mindazt amiket a sötét összeesküvők elkövettek, hisz minden lélek sokkal magasabb hatóságoknak tartozik magyarázattal gondolataiért és cselekedeteiért. Így fogjátok csak megérteni, miként találtátok magatokat ebben a helyzetben. Már nem kellett sok ahhoz, hogy teljes rabszolgasorsba legyetek hajtva, és drákói Világkormány irányítása alá kerüljetek amit be akartak vezetni. Jogaitok szigorú korlátoknak és ellenőrzésnek lett volna kitéve, kevés szabadsággal rendelkeztetek volna hacsak, be nem hódoltatatok volna az Új Világrendnek. Ez nem jött egyik napról a másikra, hanem évezredek alatt volt megtervezve. Lassan, szinte észrevétlenül voltatok bolondá téve és félrevezetve, így adva fel jogaitokat. Egy csomó figyelmeztetést kaptatok, de egy hamis biztonságérzetetbe voltatok beleringatva. Meg kell, hogy értsétek mi miért történt, hogy tanuljatok tapasztalataitokból.

Vannak, akik szeretnének ragaszkodni a megszokott dolgokhoz, és ha ez rajtuk múlna, ez így is lenne. Másokkal együtt lefektetjük előttetek a Felemelkedés előnyeit anélkül, hogy megpróbálnánk azt rátok kényszeríteni, és szinte semmi perc alatt képesek lesztek azt mondani, hogy erről nem is tudtatok. Nem aggódunk azok miatt akik elutasítják a felemelkedés kínálta lehetőséget, őket is úgy szeretjük, mint bárki mást. Jövőjük másokhoz hasonlóan szintén biztosított, és akárhogy is legyen eljön az az idő, amikor csatlakoznak azokhoz, akik előre mentek. Annyi időt tölthettek az alacsonyabb dimenziókban amennyit csak akartok, és tudjuk, hogy amikor kiéltétek tapasztalataitokat, azt követően a magasabb dimenziók felé fogtok fordulni.

Mi a Galaktikus Föderáció elmondhatjuk, hogy mindezt már csináltuk korábban, ezért tudjuk, hogy mit beszélünk. Tömeges felemelkedésre nem gyakran kerül sor, ám mi már segítettünk másoknak elérni azt, mint ahogy most nektek segítünk. Ez valami csodálatos esemény, és ugyanúgy ahogy ti, mi is várjuk és élvezzük minden pillanatát. Bizonyára örömmel veszitek ama kiváltságos helyzeteteket, hogy a Földön lehettek ilyen csodálatos felemeléskor. A Teremtő magasabb birodalmakba emel fel titeket, hogy Kozmikus Lényekként fogadjon titeket mint akikké kezdtek válni. Fensőbb Énetekkel eggyéolvadtok, és a Mennyországba utaztok ami a végtelenbe nyúlik.

Tudva, hogy mi vár rátok ne hagyjátok, hogy bármi is letérítsen pályátokról, hagyjátok, hogy az alacsonyabb rezgések áthaladjanak rajtatok, mert nincs többé hatalmuk felettetek. Engedjétek el a hozzájuk fűzött köteléket tudva azt, hogy nem utazhatnak veletek. Ehelyett finomítsatok energiátokon, hogy Fénylényekké váljatok. Ez fog védelmetekül szolgálni, ahogy beléptek a Felemelkedés fázisába, hogy elfoglaljátok helyetek mellettünk. Ne feledjétek, hogy ezzel csak nyerhettek, és egyáltalán nem fogjátok megbánni, hogy a felemelkedés mellett döntöttetek. Ha még mindig nem szántátok magatokat rá, hogy ezt az utat kövessétek ne féljetek, mert igényeitekről mindenki máshoz hasonlóan gondoskodva van.

Töltsétek meg szíveteket szeretettel és ragyogtassátok Fényetek bárhol is legyetek, ez minden amit kérhetünk tőletek. Még nem fogtátok fel azt, hogy milyen hatalommal rendelkeztek, ugyanakkor ez nem akadályozza meg annak használatát. Mindennek aminek gondolatot tulajdonítotok és vággyal ruháztok fel, valamikor megvalósul. Ez maga a Törvény, és hamarosan megtanuljátok bölcsen használni. Ez megmagyarázza, miért vagytok felelősnek tartva tapasztalataitokért, mert tömegtudatosságként az emberi faj határozta meg, hogy milyen tapasztalaton menjen át. Most egyénileg döntitek el, hogy a felemelkedés útjára léptek-e.

Bárhogyan is tekintsetek rá ezekre az időkre, ez egy egyedülálló idő az emberiség számára, miután olyan hosszú időt töltöttetek el a tudatlanság sötétjében ami rátok volt tukmálva, most mentőkötél van számotokra felkínálva. Fogjátok meg, és el ne engedjétek, tartsatok ki erősen azon hitetek mellett, hogy e ciklus vége csupán a kezdete egy teljesen újnak. Hisz már itt van és csodálatos lehetőségetek van arra, hogy elhagyjátok az alacsonyabb dimenziókat. Szinte túl szép, hogy igaz legyen, mégis a Teremtő felállította a színteret egy fokozatos felébredésnek, és egy olyan magasabb dimenziókba való felemelést kínál fel, ami egy csodaország elmondhatatlan szépségéről és a békéjéről regél, amely máshoz nem hasonlítható. Ez a tietek Kedveseim, és a Fény és Szeretet felé való állhatatosságotokkal igazán kiérdemeltétek ezt az ajándékot.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy milyen fantasztikus időket éltek, amiben sok lélek kíván részt venni - de ti lettetek kiválasztva tudva azt, hogy képesek lesztek megtalálni a kivezető utat a sötétségből és segítetek másoknak megtalálni a Fényt. Ezt sikerrel elértétek, és hamarosan a változások amiket szándékotokkal hoztatok életre megnyilvánulnak. Ez igen, mondhatnánk elismerésképpen és nagy csodálattal nézünk fel rátok figyelemre méltó eredményetekért amit elértetek. Szeretünk titeket, azért amik vagytok – Fényoszlopok a sötétség közepén, ami kezd visszahúzódni.
 

Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey









http://gfswedish.blogspot.com/ - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com/ - ΕΛΛΗΝΙΚΑ/Greeck
http://gfinbulgaria.blogspot.com/ - БЪЛГАРСКИ/Bulgarian
http://gfinrussia.blogspot.com/ - РОССИЯ/Russian
http://gfincroatia.blogspot.com/ – HRVATSKI/Croatian
http://gfinslovak.blogspot.com/ - SLOVENSKY/Slovakian
Originals and translations of Galactic Messages available at
http://peacelovelove.blogspot.com/
http://www.galacticchannelings.com/






First Contact Radio

Every Monday night from 8 to 8:55 pm
channelings and related matters are being discussed on
First Contact Radio. The show is hosted by Dutch lightworker Maarten Horst and is presented in English.


No comments:

Post a Comment

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/