Followers

keshe

Friday, July 20, 2012

16.7.12


SaLuSa, 2012. július 16.

 


Szövetségeseink bátran viselkednek, és munkájuk további bizonyítékát figyelitek meg, hogy az igazságot közzétegyék, és megindítsák a régóta esedékes tervet a Sötétek elkergetésére. Folytatódni fog, és jobban általánosan elterjedté válik, és napvilágra kerül számunkra, akik köztetek vannak, hogy még mindig hatásuk alatt vagytok. Részrehajlás, mely a többieket az irányításuk alatt tartja, és szándékunkban áll az ilyen helyzetek megváltoztatása. Ahogy ti is megfigyelitek, a világ minden tájáról a politikai pártok csekély szánalommal vagy tevékenységgel mutatják ki igaz színezetüket, hogy foglalkozzanak a népre rakott súlyos teherrel, mely a bankokon belüli bűnös ténykedésekből ered. Bevezetjük majd az adósságok elengedését, hiszen ez világosan az egyetlen módja annak, hogy képessé tegyünk minden országot és azokat az egyéneket, akikre a legrosszabban hatott, hogy felépüljenek és egy új kezdetet vegyenek. Ez fog elérkezni az új technológiákkal és más újításokkal, mely szilárdan megveti lábatokat az Új Korban.

Az Internet megmarad a legjobb információ-forrásotoknak, azonban az embereket még mindig megtévesztik a félreinformáló weboldalak. Drágák, ha az ezek által nyújtott információ nem cseng igaznak, rakjátok félre, és úgyszintén, ha támogatja az erőszak alkalmazását, akkor bizonyosan nem a Fényből való. Ragaszkodjatok ahhoz, melyről úgy találtátok, megbízható, és jól kipróbált, és tesztelt. Idővel nem lesz szükségetek olyannyira támaszkodni az Internetre, mint ahogyan most, hiszen nem lesz túl messzi, mielőtt saját sugárzásunkat tudjuk leadni. Minden készen áll az ilyen előrelépésekre, és mint mindig, ez időzítés tárgya. Ezekben az ügyekben az érintettségetek fontos, azonban ha szükségessé válik, egyedül haladunk előre, hiszen a változásokat hamarosan el kell kezdeni, ahogyan az tervezett. Jóllehet, bármilyen helyzet bukkan fel, nem jelent számunkra valós problémát, hiszen minden eshetőségre számítunk.

Azoknak az ügyeknek, melyeket jelenleg kifejezésre juttattak a valláson keresztül, egy teljes újraértékelésre lesz szükségük, ha valaha is előre kell haladnotok. Egyrészről, nincs feltétlenül szükségetek tanítókra, hiszen minden tudás a bennetek van, azonban mert nem adták át az igazságot, segíteni fognak számotokra, hogy elvezessenek benneteket a helyes ösvényre. Ahogy a dolgok jelenleg állnak, sehová sem juttok el gyorsan, és még mindig kötnek a pontatlanságok és az abszolút valótlanságok. Számos tisztességes és szerető lélek van az egyházakon belül, és igaz lehetőségüket [potenciáljukat] nem fogják szabadjára engedni, míg nem tudnak elszakadni a vallási irányítástól. Időtök és energiátok jobban kerül majd felhasználásra saját megértéseteket támogatva. Nem következtetendő arra, hogy minden vallásos tanítás haszontalan, hanem hogy az igazsághoz mérten összezavarók, és félrevezetők. Rendelkeztek a szabad akarati választással, és tőletek függ majd, hogy elhatározzátok, jövőtök fejlődése hogyan halad tovább.

Elérkeztünk hozzátok számos okból kifolyólag, és ragaszkodunk ahhoz, hogy értesítsünk benneteket arról, hogy mi mind Egyek vagyunk. Lehetünk meglehetősen eltérő civilizációkból valók, és bizonyos tekintetben tőletek különbözőként jelenünk meg, azonban csakúgy, mint ti, az életet tapasztaljuk, ahogyan ti is, saját lelki fejlődésetek okán. Egy felemelkedettebb szinten nincs különbség egyáltalán, hiszen ugyanabból a Forrásból érkezünk, azonban egyszerűen egy más ösvény követésére választottak. Mint jómagam, szíriusziként, meglehetősen sokan vagyunk a Fény Galaktikus Szövetségéből közvetlenül összekapcsolva veletek, ahogy eljöttetek a Földre, civilizációjukból szolgálatra. Úgy fogjátok találni, hogy a „mások szolgálata” a kulcsszó, ahogy kimozdultatok a kettősségből a felemelkedettebb dimenziókba. Egyek vagyunk mindenben, melyet teszünk, nem csupán a lelkek milliói számára a Világegyetemben, hanem minden élet számára, beleértve a bolygókat is, hiszen ők szintén rendelkeznek a tudat / tudatosság egy magasabb szintjével. Nem ok nélküli, hogy Anyaföldként beszéltek a Földről, és amikor megértitek szerepét, méltó tisztelettel és hálával adózzatok neki azért, amit értetek tesz.

Számos téma van, melyet mostanáig nem magyaráztak el, hiszen kell, hogy legyen egy megfelelő idő, amikor tudati szintetek készen áll befogadni az emelkedett tudást. Nem lenne jó túlterhelni agyatokat olyan anyaggal, mely túlságosan messze előtte áll jelenlegi megértéseteknek. Mostanáig a lelkiség fejlődése lassan érkezett, és átengedett benneteket személyes élményeteken, hogy azt megértésetekbe egységesítsétek. E folyamatokat azonban felgyorsították, hogy siettessék fejlődéseteket a Felemelkedés felé. Ez azért van, mert vannak köztetek olyanok, akik előremozdultak, és készek sokkal távolabb elmenni.

A kettősség bizonyos módokon elválasztotta a búzát a pelyvától, és ezt nem lekicsinylően értjük, hanem hogy van egy nagy szakadék azok között, akik fejlesztették / előrevitték magukat, és azok között, akik nem. Világosan, az idő elérkezett azoknak a Felemelkedésére, akik készen állnak, és többé nem kellene, hogy visszatartsák őket. A felemelkedés iránti szándék a kezdet, azonban ennek folytatódni kell egy táguló tudattal. Következésképpen rezgéseiteket felemelik, és feltéve, hogy látásotok arra összpontosul, hogy több Fényt hozzatok magatoknak, azok lesztek bizonyára, akik felemelkednek. Ez a lehetőség nyitott minden léleknek, és nincs kegyvesztettség, ha még nem értétek el ezt a pontot. Nincs időhatár, melyet az önmagatok felkészítésére fordíthattok, és nem lesz elvárt, hogy mindenki ugyanazt a szintet érje el együtt. Itt van az, ahol a szabad akarat belép, habár természetesen bátorítanak, hogy emeljétek meg rezgéseiteket minden lehetőségnél. Csoportként élményeitek nem befejezettek / teljesek, míg a legutolsó lélek vissza nem tért.

Jelenleg nem rendelkeztek a megértés módjával, milyen csodálatos teljesítményt értetek el a Sötétek figyelmének legyőzésében. Minden könyvbeli trükköt kipróbáltak, hogy útját állják emelkedéseteknek és a Fénybe való újbóli felemelkedéseteknek. Igaz lenne azt mondani, hogy dolgokat raktak ellenetek, azonban ezt terv szerinti volt, és tudott volt, hogy nehéz út lesz. Jóllehet, azt is felismerték, hogy ha ti nyeritek meg a csatát, nyereségetek / növekedésetek óriási lesz. Drágák, ahol most álltok, és elértetek egy csodálatos kiterjeszkedését a tudatnak, ez veletek marad majd. Nem minden felemelkedett Lény vette ugyanazt a rendkívüli ösvényt, melyet választottatok. Most értitek, hogy a Világegyetemetekben miért tartanak benneteket nagyon különleges lelkeknek? Nem önző dolog elfogadni az ilyen hízelgést, hiszen feljogosítottak benneteket arra, hogy vállon veregessétek magatokat teljesítményeitekért.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és megerősíteném, hogy amilyen lassan az események kibontakoznak, mindazonáltal nem szűntek meg, és folytatni fogják fokozódásukat, míg a pillanat megállíthatatlannak nem bizonyul. Szeretetünket küldjük nektek, Drága barátok, és munkatársak, mert ezek vagytok ti.
 
Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey
Fordνtotta: Clarissa





Dear readers,
If you would like to help translate messages from Mike Quinsey into Hungarian, please let us know at: info@galacticchannelings.com or write to luisavasconcellos2012@gmail.com. To maintain a good quality we are looking for native speakers.
We are also looking for people to translate messages from Matthew Ward and Blossom Goodchild into Magyar.


***

Also
We are looking for volunteers wishing to post at these blogs, if possible with some previous experience. Please contact curadora64@gmail.com



Welcome to the PAO Light-Circles 


No comments:

Post a Comment

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/