Followers

keshe

Wednesday, April 18, 2012

13.04.2012


SaLuSa, April 13, 2012 


Nincs semmi, amit ne tudnátok megtenni, mivel sokkal több hatalmatok van, mint azt felfognátok. Még nem vagytok azon a szinten, ahol azonnali eredményeket érhetnétek el, de az energiák, amelyeket kiárasztotok magatokból a változásra, létre fognak hozni egy reakciót. Annál inkább, hogyha sokan közületek hasonló cél érdekében dolgoznak, az energia exponenciálisan növekszik. Szóval Kedveseim, mivel egyre több és több ember törekszik a változásra minden jó érdekében, ezért egy gyorsabb manifesztációt hoztok létre, mint azt gondoljátok. Találjuk, hogy mivel növekszik a megértése, hogy hogyan tudtok segíteni magatokon és az Földanyán a legjobban, a hangsúly eltávolodik az énről az összes életforma felé.

Hiszen a változások hatással vannak rájuk is, és nem csak a naprendszeretekre, hanem az Univerzumra, és a Galaxisra is. Ez egy hatásában hatalmas változás, túl a képzeleteteken, és magába foglalja a határtalan energia és szeretet Lényeit. Ők az Isten Akaratát hajtják végre, és ebben nyugszik a biztosítékotok, hogy minden az Isteni Terv szerint fog haladni.


A dolgok rendjében talán jelentéktelennek érezheted magad, mégis nagyon fontos vagy a végeredmény szempontjából, amire izgatottan várunk az egész naprendszeretekben. Ki lettetek választva, hogy végigjátszátok a dualitás ciklusát, és legyőztétek a sötétséget, ami leereszkedet miután Atlantisz elsülyedt az Atlanti-óceán mélyére. Látszólag lehetetlen pozícióból visszahoztátok a Fényt a létezésbe, és ma itt van, mint a legfőbb erő a Földön. Minden elképzelhető tapasztalat a birtokotokban lesz, amit a dualitás kihívásként nyújthat számotokra.


Mégis sikerült létrehozni a Fényt a Földön, ami megerősödött és elhozta a tudatosság egy magasabb szintjét. Most gratulálhattok magatoknak a jól végzett munkáért. Megérdemlitek a jutalmat a Felemelkedés formájában. Mindenütt a Földön és annak határán túl, különböző források összpontosítanak, hogy elküldjék a magasabb Fény kibocsájtását felétek, és mostanra sokatok érzi belül a változásokat.


Bármely adott pillanatban érezheted a változások tüneteit, ahogy a tested sejtjei több Fényt nyelnek el, haladva a változások beteljesülése felé a szén alapútól a kristályos szerkezetű felé. Az új testetek egy magasabb rezgésű lesz, és biztosítja, hogy elfoglaljátok a helyeteket a magasabb dimenzióban. A jelenlegi testetek, az alacsony rezgés miatt, mindig hajlamos volt a betegségre és a járványokra, és sokat tanultatok ezekből. Talán emiatt szemlélhetnétek a jövőt úgy, hogy lesz egy új testetek, amelyik nem öregszik, nem szenved a járványoktól és betegségtől, mind közül a legüdvösebb változásként. Közületek azok, akik már megemelték a rezgésüket, talán észrevették, hogy mennyire élvezetesebb egy sokkal egészségesebb élet. Ez egy biztos jele annak, hogy felfedezted, hogyan kell elérni az életnek egy szintjét, ami tükröződik a testedben, ami felemeli rezgéseket. Maradj nyugodt és ne engedd a negatív érzelmeknek, hogy felerősödjenek, mivel ezek károsak a pszichédre. A düh és hasonló érzelmek nagyon károsak a testi funkcióidra, míg ellenben az össze pozitív érzelem, mint a Szeretet, Együttérzés, Öröm és a Boldogság fenntartja a Fény szintedet és egészségedet.


A fénymunkások fel lesznek kérve arra, hogy segítsenek azoknak, akik még alszanak a folyamatban lévő változásokat illetően, hogy megértessék az okokat számukra, mikor szembesülnek a hihetetlen hírekkel. Az élet drámaian meg fog változni, és nem lesz visszaút a régi paradigmába, a régi életmódba.


A lényeg, hogy bárminek kell, hogy megtörténjen, a végeredmény minden élet jobbításáért lesz. Ami veszteségként van felfogva, az több mint kárpótolva lesz. A terv az, hogy a jogaitok visszaállítsuk, és megemeljük az életszínvonalatokat egy olyan szintre, hogy az tükrözze a vágyunkat, hogy legyőzze a hiányát annak, amire jogosultak vagytok. Mindig vannak több mint elégséges források mindenki számára, hogy éljenek egy kielégítő életszínvonalon, ami találkozik az igényeivel. A jövőben egyáltalán nem fogjátok szükségét szenvedni abszolút semminek.


Kedveseim, minden jól halad, és közel az idő, mikor be fog beszámol a média a mi és a szövetségeseink tevékenységéről. Ezzel eljön a magyarázat arra, ami végbemegy, és tisztázva lesz, hogy a beavatkozásunk a Felsőbb Tanácsok által van jóváhagyva, ami felügyeli a fejlődéseteket. Általában rátok lenne hagyva, hogy eldöntsétek a jövőtöket, és ez igaz is a Felemelkedés tekintetében.


Azonban mi egy nagyobb képről beszélünk, és a mi felelősségünk végrehajtani az Isteni Rendeletet, hogy mindenki lehetőséget kapjon a felemelkedésre. Arra készültök, hogy tanúi legyetek annak, hogy a sötét összeesküvők kapitulálnak azok, akik mostanra már tudatában vannak, hogy kudarcra vannak ítélve. Nincs kiút, és akár a Földön vagy azon kívül, szembe kell nézniük az igazsággal. Ugyancsak adva van, hogy megértsék és tapasztalják meg messzemenő hatásait annak, amit a tevékenységük okozott.


Mi a galaktikus Federációból megajándékozunk titeket egy lehetőséggel, hogy találkozzatok a civilizációk képviselőivel, ami az evolúciótok tekintetében egy hatalmas belépővel rendelkezik. Ez visszanyúlik ezer és ezer évekre, sok cikluson keresztül, amelyek láttak civilizációkat felemelkedni és eltűnni, némelyikükről van több kevésebb tudásotok. Tartsátok észben, hogy van már Földön kívüli tapasztalataitok, és még más Univerzumokban is. Sokat utazott, és sokat látott lelkek vagytok, és mindannyian tagjai Űr családoknak, melyek felkészültek, arra hogy üdvözöljenek újra otthon titeket. Eredetileg a csillagokból jöttetek, és annyira vagytok Űr Lények amennyire mi.


 A Föld egy kísérlet volt, amiben lelkesen vettetek részt, és rajtatok keresztül nagyon sokat tanultunk az Istentől való elválasztottság hatásairól. Az összes közös tapasztalat hozzáférhető lesz más civilizációk számára is, akik közül néhány hasonló helyzettel állnak szemben.


Úgy tekintünk rátok, mint a Fény hatalmas lelkei, és nagyon sok szeretetet küldünk hálából az áldozataitokért. Nem minden lélek jelentkezett volna önként arra, amit ti megtapasztaltatok. Nem csak a saját erőtökben hittetek, hanem a nektek adott ígéretben, hogy sosem lesztek elfelejtve, és vissza fogtok térni a jogos helyetekre az Univerzumban.


Most tovább fogtok lépni, és idővel érezni fogjátok a sürgetést tovább a fejlődésetekben, és egy másik ösvényre léptek, ami illeszkedik az igényeitekhez. Semmi sem mozdulatlan, még akkor sem, ha a jelen életetekben úgy látszik. A változás állandóan történik, sokkal jobban, minthogy annak tudatában vagytok, és mindannyian részt vesztek a jövőtök megteremtésében.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és mint ti én is várom már a ”felszállást”, hogy lássam a csodálatos idők kezdetét, ha nem is nyugtalan, de annál inkább élvezetes időkét. Tekintsétek az eseményeket tudással, ami eleve elrendeltetett, és a Felemelkedés felé vezető ösvényen fogtok lépkedni a Fény és a Szeretet köpenyében.

 
Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey
Fordνtotta: Ferenc





Dear Readers,

 We are looking for new translators  English-Korean + English-Latvian for SaLuSa's messages and English-Indonesian + English-Latvian for  Wanderer’s messages. 
We are a team of translators from all over the world (more than 100 people for 25 languages) that wants to spread messages of Unconditional Love and Spirit Light as far and wide as possible.
Would you like to join us?  Please send an email to
 

and we’ll get back to you. Please understand that we are looking for native speakers (target language) to keep quality standards as high as possible.

Welcome to the PAO Light-Circles 

 

Translations

http://gfswedish.blogspot.com/ - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com/ - ΕΛΛΗΝΙΚΑ/Greeck - UPDATED
http://gfinbulgaria.blogspot.com/ - БЪЛГАРСКИ/Bulgarian
http://gfinrussia.blogspot.com/ - РОССИЯ/Russian
http://gfincroatia.blogspot.com/ – HRVATSKI/Croatian
http://gfinslovak.blogspot.com/ - SLOVENSKY/Slovakian


Originals and translations of Galactic Messages available at

 

No comments:

Post a Comment

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/