Followers

keshe

Monday, March 21, 2011

SaLuSa Üzenetei, Március 16

Televíziós csatornátokon való megjelenésünk lehetővé teszi majd számunkra, hogy megszüntessük az emberek kételyeit szándékunkról. Nagyon részletesen elfogjuk magyarázni az okát amiért mi itt vagyunk és a tervet, hogy elvezessünk titeket a végső időkbe.

Mondanunk sem kell, hogy kicsit mások lesztek mint most, hisz fel kell hogy emelkedjetek egy magasabb rezgésszám szintjére. Amikor ezt megtettétek és magasabb tudatossági szinten működtök, akkor váltok igazából Galaktikus Lényekké. Ez a mostani célunk amit segítünk elérnetek.




SaLuSa Üzenetei, Március 16


Ahogy a Földi problémák egyre fenyegetőbb format öltenek, tartsátok észben, hogy a sötét összeesküvők folyamodhatnak kényszerhez, hogy elérjék céljaikat, ám a Fény sokkal finomabb úton működik. A Fény működése szerte a világban összhangban van egymással, így fejtve ki hatását és ily módon legtöbbnyire a leghatalmasabb, amit nem lehet megállítani semmilyen hagyományos módon. Valójában a Fény a Világegyetem leghatásosabb ereje. Ezért mindegy, hogy milyen ellenállásba ütközik, eléri célját. A Fény erősségi szintje egyre növekszik a Földön és ez így marad egészen a Mennybemenetelig. Ne csüggesszenek a katasztrófák hanem tudjátok, hogy mindennek egy pozitív végkimenetele lesz, ami egy magasabb szintre fog felemelni titeket. Az események legtöbbje előrelátható volt, de karmikus esetekről lévén szó – néha csoportos szinten, meg kell engedni az eseményeknek, hogy kijátszák magukat. Ami minket illet, minden a tervek szerint halad és a Világegyetem végül fel fog emelkedni.


Sok dolog történhet rövid időn belül és az év folyamán az események eléggé mozgalmasak lesznek. Az emberek kezdik átvenni életük felett az irányítást és nem fogják hagyni, hogy visszaálljon a régi rendszer. Rádöbbennek, hogy az úgynevezett demokratikus államok sok országban szerte a világon, inkább diktatórikusak és nem tartoznak a nép felé számadással. Igazság szerint a legtöbb államban a választás csupán színjáték volt és diktatórikus rendszer volt az irányító rend, ami megtagadta az emberektől jogosultságukat. Az emberek rádöbbenése, hogy mi is történik valójában, megtorpantotta a sötét összeesküvőket és megnyitotta a lehetőséget a rendszerváltás felé. Nemcsak azt, hanem amikor a rendszerváltások befejeződnek, az olyan változásokat fog eredményezni, amik új irányvonalat képviselnek majd és sorra veszik az elmúlt több évszázad hibáit. Ezek az új energiák megerősítik azon kedves lelkek elszántságát akik előléptek, hogy felszólaljanak a régi felállás ellen. Erőfeszítésüket támogatjuk és irányítani fogjuk őket, hogy elérjék a győzelmet ami megnyitja a Mennybemenetel felé az utat.


Az idő egyre csak gyorsul és ez egy biztos jele annak, hogy úton vagytok a nagy fölemelkedés felé amit a 2012-es esztendő hoz magával. Minden lélek számára az élet folytatódni fog saját medrében, tekintet nélkül arra, hogy ki miben hisz és az események bekövetkeznek amikor elérkezik a napja. Részben ti alkotjátok saját jövőtöket, de a tény az, hogy a végső felvonás maga a Mennybemenetel lesz. Nincs szükség nagy katasztrófákra vagy, hogy tömegek halljanak meg annak érdekében, hogy elérkezzünk addig a bizonyos pontig az időben. Az egyedüli köztes láncszem a kettő között a Föld szükséges megtisztítása, hogy Földanya is készen álljon arra, hogy veletek együtt felemelkedjen. Tehát a hátralevő hónapok teli lesznek mindenfajta eseményekkel, melyek fokozatosan egyre elfogadhatóbbá és előnyösebbé válnak mindenki számára. Addigra már minket is elfogadtok bolygótok hivatalos látogatójaként. A valóságban már elfogadtatok minket és naponta egyre több ember fordul hozzánk.


Készen áll a terv ami megszabadít titeket az Illuminátusok irányítása alól, akik utolsó kétségbeesésükben próbálják hátráltatni vagy megakadályozni a Mennybemenetelt. Napjaik meg vannak számlálva és kevés idő maradt számukra, hogy folytathassák az ellenállást. Abszolút örömünkre fog vállni, amikor végül eltávolítjuk a sötét összeesküvőket a hatalmi posztjukból, hogy Fénylényekkel helyettesítsük őket, akik már várják az alkalmat. Ők a mi szövetségeseink akik olyan sok mindent tettek, hogy segítsék tervünket, amivel felszabadítunk titeket. Úgyszintén sokatok kimondottan erre az időre inkarnálódott, hogy részesei lehessenek a régi Föld végső napjainak. Mindannyiatok rendelkezik valami sajátossággal, amit fel tudtok ajánlani és amire majd felszólítást kaptok amikor itt lesz az ideje. Annyi minden fog történni, hogy biztosak lehettek abban, hogy csupán helyi közösségi szinten, egy csomó dolog lesz majd ami lefoglal titeket.


Televíziós csatornátokon való megjelenésünk lehetővé teszi majd számunkra, hogy megszüntessük az emberek kételyeit szándékunkról. Nagyon részletesen elfogjuk magyarázni az okát amiért mi itt vagyunk és a tervet, hogy elvezessünk titeket a végső időkbe. A Galaktikus Federáción keresztül szolgálunk titeket és a Mennybemenetellel nem záródik le kettőnk kapcsolata, hisz Galaxisokat fogunk együtt beutazni, ha úgy akarjátok. Lehetőségetek lesz meglátogatni civilizációkat, amik magasabb dimenziókban léteznek és ahol el lesztek fogadva mint azok egyike. Mondanunk sem kell, hogy kicsit mások lesztek mint most, hisz fel kell hogy emelkedjetek egy magasabb rezgésszám szintjére. Amikor ezt megtettétek és magasabb tudatossági szinten működtök, akkor váltok igazából Galaktikus Lényekké. Ez a mostani célunk amit segítünk elérnetek. Mindezeket el kell magyaráznunk nektek, ami sokkal könnyebb lesz ha már nyíltan veletek lehetünk.


Közös kötelékünk lesz azokkal akik felemelkednek, mert ismeretetek lesz a Forrásról és Mindenről Az Ami. Tisztelet, Szeretet és Hála amit a Teremtő felé kínálunk és tudjuk, hogy sokatok osztják ezt a nézetet. Szintén fontos számotokra, hogy megismerjétek a dolgok igazságát és ezekre mind kifogunk térni idővel. Amíg fel nem világosítunk majd titeket, Istenbe vetett hitetek javatokra fog vállni, bár el kell hogy mondjuk, sok tanító él köztetek a Földön. Egyik vallás követése sem a mi módszerünk, mert minden tudás megtalálható belül. Meg van bennetek is, de nehezetekre esik megtalálni és érintkezésbe lépni tudatosságotok ezen szintjével. Addig is bízzatok intuitív hatalmatokban és hagyatkozzatok megérzéseitekre.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és figyeljük ahogyan a tömegek tudatossága egyre csak változik világotokban. Minden katasztrófával a szeretet izzó parázsa emelkedik fel a Földről mutatva, hogy mennyi szeretetet és együttérzést éreztek az áldozatok felé. Ez összehozza az embereket akik felismerik a szükségét, hogy visszavegyék hatalmukat hogy egy új világot alkossanak ami törődés, és egymás iránti való törődésen alapszik. Gondoltuk hogy így lesz, de egészen addig amíg be nem következett, nem volt bizonyosság arra nézve, hogy mit is fogtok elérni. Akárhogy is, a Mennybemenetel a Teremtő utasítása és senki más csak maga a Teremtő tudja megváltoztatni azt ami elrendeltetett. Ez a tudat pozitív hatással kell, hogy legyen rátok, hisz nem kell aggódnotok a végső időkkel kapcsolatban. Mi a Galaktikus Federáció fel vagyunk készülve, hogy perceken belül bárhol megjelenjünk és nagyon át van gyakorolva minden aspektusa annak, hogyan álljunk segítségetekre.


Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey,


Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com


The Galactic Federation by Mike Quinsey
http://www.galacticchannelings.com// - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com// - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com// - ΕΛΛΗΝΙΚΑ/Greeck
http://gfinlatvian.blogspot.com// - Latviešú/Latvian
http://gfinbulgaria.blogspot.com// - БЪЛГАРСКИ/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com// - POLSKA/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com// - РОССИЯ/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ – HRVATSKI/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com// - MAGYAR/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com// - NORSK/Norwegian – NEW
http://gfinslovak.blogspot.com// - SLOVENSKY/Slovakian - NEW
http://gfkorean.blogspot.com// - KOREAN/Korean - NEW



Originals and translations of Galactic Messages available on

Saturday, March 19, 2011

Március 14 , 2011

Arra kérünk bennetek, hogy őrizzétek meg nyugalmatok. Nem igaz az, hogy a világ vége közeledik. A világ semmi esetre sem fog elpusztulni vagy akár súlyos csapást szenvedni akár a természet, akár emberalkotta körülmények által.

Az az óhajunk, hogy az utolsó akadályt is leküzdjük ami visszatartja a bejelentéseket és ez egy kulcsfontosságú esemény, ami sok minden mást befolyásol. Itt az ideje, hogy összejöjjünk és feltétlenül találkozni fogtok Űrcsaládotokkal és a Föld Belsejében élő őseitekkel.

Emlékezzetek, hogy mi mindig veletek vagyunk, Szeretetben és Fényben.




SaLuSa Üzenetei, Március 14 , 2011


Kedveseim, muszáj megemlítenünk az erős földrengengést Japánban, ami a nem sokkal az azelőtti Új Zélandit követte. A földrengés zónában, vagy a Tűzgyűrűn belül elhelyezkedő országok, puskaporos hordón ülnek és mindig megvan rá az esély, hogy egy nagyobb földrengés rázza meg a régiót akár legyen az természetes, vagy emberalkotta. Amikor Földanya átalakítja felszínét, sokkal komolyabb rengésekre számíthattok. Japán esetében fenn áll a lehetősége annak, hogy a tektonikus lemezek egymás alá csúsznak és a sziget eltűnhet a hullámokban. Tehát nagyon hálásak vagyunk, hogy a legsötétebb forgatókönyv nem történt meg és minden részvétünk azoké a kedves lelkeké, akiket érintett a katasztrófa. Nincs itt még az ideje annak hogy, közbeavatkozzunk, de ahol lehetséges, ott enyhíthetjük a hatást. Néha Földanya szükségleteiről van szó és a tisztításnak végbe kell mennie, mielőtt a Mennybemenetel lehetségessé válna és ahogy azt észrevettétek, az előkészületek sebességbe kapcsoltak. Ilyen katasztrófa megadja azt a csodás lehetőséget az Emberiség számára, hogy segítsenek egymáson, és az összefogás betonba önti azokat a barátságos kapcsolatokat, amik fontos szerepet töltenek majd be a közeljövőben. Már említettük, hogy minden traumában eltávozó lélek gondos ellátásban részesül és sok szeretetet kap. Elég hamar átteszik magukat a sokkon és segíti őket az is, hogy találkozhatnak barátaikkal, családtagjaikkal.


Amit most általánosságban láttok, az a világ végső tisztítási folyamatának része és a többire is nagyon gyorsan sor fog kerülni és akkor látni fogjátok tárgyilagosan azt, hogy mi is történik. A nem túl távoli jövőben csatlakozunk hozzátok és minden segítséget meg fogtok kapni tőlünk. Részletes információkat fogtok kapni arról, hogy mi szükséges a gyors előrehaladásotokhoz. Amíg sorra nem kerülünk, az események kaotikusnak és összefüggéstelennek tűnhetnek, de biztosíthatunk titeket arról, hogy mindennek ellenére egy nagyon tiszta és pontos terv szerint haladunk. Csupán arról van szó, hogy még nem áll módunkban felfedni előttetek tetteinket részletesen. Nyilvánvaló, hogy a kormányváltások képezik leglényegesebb aspektusát annak, hogy együtt tudjunk veletek dolgozni és az utolsó összeesküvő is el kell hogy legyen és el lesz távolítva. Megakadályozunk minden további közbeavatkozást terveinkbe és felszabadítunk titeket az irányításuk alól. Valójában komolyan meggyengült a hatalmuk és már nincs meg a korábbi befolyásuk vagy irányításuk az események felett, amivel előtte rendelkeztek. Földi szövetségeseink megpiszkálták felépítésüket és sikeresen meggátolták tevékenységi körük kiszélesítését. Amíg kordában vannak tartva, tudunk veletek előre haladni és mindenki aki ofafigyel észre fogja venni, hogy milyen irányban mozgunk.


Újra muszáj megemlítenünk a félelmi faktort amit ilyen alkalmakkor érzékeltek. Arra kérünk bennetek, hogy őrizzétek meg nyugalmatok. Nem igaz az, hogy a világ vége közeledik. A világ semmi esetre sem fog elpusztulni vagy akár súlyos csapást szenvedni akár a természet, akár emberalkotta körülmények által. A természet dolgai irányításunk alatt vannak és azért vagyunk itt, hogy biztosítsuk ennek a ciklusnak a befejezését az Isteni elrendeltetés szerint. A mindenfajta furcsa jövendölések idejét múltak, amik egy teljesen más időben íródtak mint most a mai. Másszóvál legtöbbje nem érvényes a mostani időkre. Az ezredév óta egy másik ösvényre tértetek át, ami a jelenlegi vagy nemrégi szerencsétlenségek ellenére is kevésbé változékony. Azt is hozzátennénk, hogy mindig is nagyon aktívak voltunk – vagyunk, bár ez számotokra nem nyilvánvaló. Megteszünk mindent ami megengedett, hogy az események ne csússzanak ki a kézből. Nem tudunk beleavatkozni a karmikus tényezőkbe, de tudunk válaszolni segélykérő üzeneteitekre amiket szeretettel és fénnyel átitatva küldtök felénk.


Az az óhajunk, hogy az utolsó akadályt is leküzdjük ami visszatartja a bejelentéseket és ez egy kulcsfontosságú esemény, ami sok minden mást befolyásol. Legyetek biztosítva arról, hogy bár lassan haladnak a dolgok, de egyre közelebb kerülünk a bejelentésekhez és közel van annak bekövetkezte. Továbbra is küldjétek hozzánk imáitokat és gondolataitokat, kérve a nyílt kapcsolatteremtést, mert így téve segítetek a magatok módján felgyorsítani az eseményeket. Nagy megelégedésünkre vall, mennyit fejlődött tudatossági szintetek és létünk elfogadása. Vágyatok, hogy találkozhassatok velünk sokkal erősebb most, mint bármikor is előtte. Ez minket bizonyít, hogy hozzáállásunk igaznak bizonyult és az évek alatt képesek voltunk szétoszlatni félelmeiteket amiket készakarva kreáltak, hogy egymástól távol tartsanak minket. A tömegtájékoztatási eszközeitek most is a félelem kártyáját játszák meg, de már sokkal bölcsebbek lettetek és átláttok terveiken, amivel próbálják megakadályozni találkozásunkat. Itt az ideje, hogy összejöjjünk és feltétlenül találkozni fogtok Űrcsaládotokkal és a Föld Belsejében élő őseitekkel. Ó, igen. Van mit tanulnotok az igaz történelmetekről amit titokban tartottak előttetek vagy amit elferdítettek és amiből csak annyit tártak fel ami szükséges volt a sötét összeesküvőknek irányításotokhoz.


Nemsokára eldoblyátok béklyóitokat és belekóstoltok az igazi szabadságba ami előzőleg meg volt tőletek tagadva. A mindennapi életetek egy magasabb szintre fog emelkedni mindazon technológia előnyeként, amiket átadunk nektek. Ez szárnyat ad igazi lényeteknek, amely szabad lesz minden parancsszótól, vagy elnyomó irányítástól, amikkel az Illuminátusok rabszolgasorsban tartottak titeket. Addigra nem lesz több befolyásuk beleavatkozni életetekbe, ami nagyon boldog és rendkívül izgalmas lesz. Nézzetek előre és ne hagyjátok, hogy a változások félelmet keltsenek bennetek jövőtöket illetően. Minden ami most történik csak rövid idejű lesz, aminek majd meglátjátok az okát ami határozottan kiszabja a Mennybemenetel felé az utat.Természetesen sokatok kitűnő haladásra tett szert és kezditek felismerni a tudatosságotokban végbemenő változásokat. Ez még ennél is nyilvánvalóbbá fog válni az idén, mert vannak bizonyos kulcspontok, ahol az energiák egy még magasabb szintre emelnek majd fel.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és azt mondom nektek, hogyha képesek vagytok az eseményekre úgy nézni, mint valaminek a végére, az a javatokat fogja szolgálni és hamar átteszitek magatokat minden személyes problémán. Természetesen mindannyiótoknak van életterve ami rátok van szabva és ha csendben ültök és elmélkedtek rajta, egyfajta megértésre tesztek szert. Annyi több száz országban és kultúrában leélt élet után mint ami mögöttetek van, biztosak lehettek abban, hogy sokkal bölcsebbek vagytok mint e ciklus kezdetekor. Most eljött az ideje megtisztítani minden fennmaradó karmát, most, amikor a legerősebbek vagytok. Fogadjátok el tiszta szívvel úgy ahogy jönnek és ne harcoljatok ellenük. Nagyszerű lelkek vagytok, akik még nem fogtátok fel teljes képességeteket, de nagyon hamar minden kétség nélkül tudatosulni fog bennetek. Emlékezzetek, hogy mi mindig veletek vagyunk, Szeretetben és Fényben.


Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey,


Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com




The Galactic Federation by Mike Quinsey
http://www.galacticchannelings.com// - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com// - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com// - ΕΛΛΗΝΙΚΑ/Greeck
http://gfinlatvian.blogspot.com// - Latviešú/Latvian
http://gfinbulgaria.blogspot.com// - БЪЛГАРСКИ/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com// - POLSKA/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com// - РОССИЯ/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ – HRVATSKI/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com// - MAGYAR/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com// - NORSK/Norwegian – NEW
http://gfinslovak.blogspot.com// - SLOVENSKY/Slovakian - NEW
http://gfkorean.blogspot.com// - KOREAN/Korean - NEW



Originals and translations of Galactic Messages available on

Tuesday, March 15, 2011

SaLuSa Üzenetei, Március 11, 2011


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és a csapatom nevében beszélek amikor mondom, hogy bárcsak pár földreszállással inspirálni tudnánk titeket. De tisztelnünk kell protokollotokat és a földreszállás a terveknek megfelelően, engedélyetekkel fog megtörténni.

Végül az egész világ ismerni fog minket és murisnak fogjátok majd találni, ahogy próbáljátok majd űrhajóinkat beazonosítani, hogy vajon melyik civilizáció hajóját látjátok éppen. A kisebb felderítő járművek rendszeresen lesznek láthatóak az égboltotokon, mert kimondottan a légteretek utazására használjuk őket. Itt megemlíthejtük, hogy George Adamsi a Vénusziakkal találkozott.

Várjuk az elkövetkező izgalmas időket és ünneplésre fog adni okot amikor megmutatkozunk előttetek.




SaLuSa Üzenetei, Március 11, 2011


A Viláegyetem várja, hogy Galaktikus Lényként köszöntsön titeket, amire most folynak az előkészületek. Amíg meg van bennetek a késztetés, hogy felemelkedjetek a Földről a magasabb dimenziókba, ezt bármi különösebb nehézség nélkül el fogjátok érni. Mindenre amire szükségetek lesz annak megteremtése folyamatban van és mindez e galaxis Központi Napból jövö energiák kölcsönös összjátékának tudható be. Erőfeszítésetekbe kerül, hogy bevonzzátok a magasabb energiákat ám legyetek nyugodtak, hogy az energiák elérkeznek hozzátok. Ezt bizonyítja az is, hogy néhány lélek már tudatában van annak, hogy az utóbbi időben tudatossági szintje rendkívüli módon megemelkedett. Ez az év számos lehetőséget fog megnyitni azok számára, akik szeretnének hozzájárulni a Föld békemozgalmához, vagy részt kívánnak venni a Földanya eredeti állapotába való visszaállításában. Tudjuk, hogy sokan közületek alig várjátok, hogy segíthessetek valami módon és biztosíthatunk titeket arról, hogy felajánlkozásotok fel van jegyezve.


Nagyon bátorító az, ahogy hálásak tudtok lenni azért a helyzetért, amiben most benne vagytok. Ez most a vihar előtti csend, ami megkívánja, hogy minél többen próbáljatok átlátni a dolgokon anélkül, hogy szemetek levennétek a végső célról. Sok figyelemelterelési manőverrel találjátok szembe magatokat és a sötét összeesküvők egészen addig nem fognak visszavonulni, amíg ultimátumot nem adunk nekik. Vagy lemondanak ahogy azt kértük, vagy egy olyan tarthatatlan helyzetbe kényszerítjük őket bele, ahol nem marad más alternatíva számukra. Minden lélek előbb vagy utóbb megmérettetik és tetteiről számadás készül, ám mi nem azért vagyunk itt, hogy bárkit is megbüntessünk. Az Emberiség Elleni bűncselekményeket átengedjük a nagyobb hatalmaknak, hogy azok foglalkozzanak ezzel. Minden cselekedeteitek nyitott könyv és senkit sem tudtok megbolondítani vagy hazugságokkal egérutat nyerni tetteitek elől. Sőt minden szándékotok és minden gondolatotok, ami valaha is megfordult fejetekben, fel vannak jegyezve.


Egyértelmű, hogy tudnotok kell arról, ha valamilyen sötét árnyék nyomja lelkiismereteteket: a megbocsátás saját magatokkal kezdődik. Tapasztalatokból jöttetek tanulni a kettőségbe és tévedni emberi dolog. Hibáitok nem lesznek felkiabálva, de eljön az ideje annak, amikor a cselekedeteket jóvá kell tenni. A karma nem egy fajta “szemet szemért” törvény és ti segítetek eldönteni, hogy milyen további tapasztalat szükségleltetik ahhoz, hogy felülkerekedjetek gyengeségeteken. Végsősoron, sokkal erősebbekké váltok és soha többé nem kell megélnetek ugyanazt a tapasztalatot. A Fénydolgozóktól elvárható, hogy nagyon kis karmát halmozzanak fel jelen életükben, hisz normális esetben már elértek egy bizonyos megértési szintre. Egy belső tudás, mi a jó és mi a rossz, segíti őket át a kettőség kihívásain, valamint egy erősebb sugallat figyelmezteti őket, ha úgy néz ki, hogy eltérnek élettervüktől. A szabadakarat Istentől kapott jogotok, de ha egyszer elköteleztétek magatokat egy élettervnek, onnantól kezdve a Szellemi Vezetőitek minden lehetőséget felhasználnak arra, hogy az úton tartsanak titeket.


Miután felemelkedtetek, kevés vagy szinte semmi problémátok sem lesz az alacsonyabb energiákkal, mivel azok nem tudnak létezni a magasabb vibrációkban. Azonban lehetséges karmát magatokra vonni, mégha szándékotok legyen az tiszta és becsületes is. Jócselekedetek között is biztosítani kell azt, hogy nem avatkoztok bele más lelkek élettervébe. Ám ismerni fogjátok az elvárásokat és valószínűtlen, hogy akár figyelmetlenségből is túllépnétek hatáskörötökön. Részesei lesztek egy olyan csoportnak, akik részei ugyanannak a tudatosságnak. Ha így tesztek az azért lesz , mert valami közös cél érdekében gyűltetek egybe. Néhányatok ebből a célból inkarnálódik együtt a Földre és ilyen Földi családok nagyon erőteljesek lehetnek. Ahogy mondani szoktátok, “együtt jóban – rosszban”, de mindig meg fogjátok találni azokat, akikkel együtt kell hogy legyetek, tehát lássátok meg a leckét minden ilyen társulás mögött. Lényegtelen, hogy ki a felbujtó egy kapcsolatban, mert bárkivel is legyetek érintkezésben tudjátok, hogy annak oka van.


Ahogy a Földi események alakulnak, őrizzétek meg nyugalmatok, mert néha elég felkavaró eseményeknek lesztek tanúi, ám tudjátok, hogy ez nem fog sokáig tartani. Sok tisztításnak kell végbemennie, de nagyon gyorsan megértitek majd a tisztítások okát és természetesnek fogjátok azt találni. Ami még jobb az az, hogy a közzétételek megnyitják az első kapcsolatfelvétel felé az utat és úgyszólván semmi időn belül, egész világra kiterjedő kommunikációs rendszert teremtünk meg. Tudni fogtok tervünkről, mert azt kívánjuk, hogy részesei legyetek annak ami történik. Természetesen a múló idővel növekszik az aktivitások ereje is, addig is szoros zablára fogjuk a sötét összeesküvőket és figyeljük az eseményeket. Sokkal több mindent csinálunk, mint amiről nektek tudomásotok van, ám a biztonság kedvéért, a részleteket sajnos nem tudjuk veletek megosztani. Példának okáért azonban hallottatok arról, hogy felvettük kormányaitokkal a kapcsolatot és értésükre adtuk, hogy a nukleáris fegyverek bevetése nem lesz megengedve. Bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk bármikor hatástalanítani a nukleáris fejeket a rakétakilövő állomásokon.


Ezer éven át védelmeztünk titeket és a Földet és gyakran tanui voltunk természetes csapásoknak. A háborúskodások a ti ügyeitek, méghozzá karmikus ügyek, amiket azáltal vonzottatok be, hogy előzetes óhajotok beteljesítese gyanánt, harcolni akartok szomszédaitokkal. Ám mivel erősen vágytatok a békére, ez meghozta a segítséget számotokra és válaszolhattunk kérésetekre. Tisztán kijelentettétek, hogy elegetek van a háborúskodásból és már készen vannak azok a tervek amik egyszer s mindenkorra véget vetnek minden háborúnak. Nem lesz nehéz számunkra biztosítani a világbékét. Ez a fejlett technológiánknak köszönhető és bármilyen béke ellenes kísérletet meg fogunk hiúsítani a Teremtő áldásával. Ezért mégegyszer arra kérünk titeket, hogy őrizzétek meg nyugalmatok és küldjétek a Fényt mindazoknak akiknek és ahol a legnagyobb szükségét érzitek. A szeretet nagy hatalommal biró fegyver, mely képes a legkeményebb szivet is meglágyítani és nagy hordozóerővé válik amikor összegyűltök, hogy szétküldjétek a szeretet fényét.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és a csapatom nevében beszélek amikor mondom, hogy bárcsak pár földreszállással inspirálni tudnánk titeket. De tisztelnünk kell protokollotokat és a földreszállás a terveknek megfelelően, engedélyetekkel fog megtörténni. Végül az egész világ ismerni fog minket és murisnak fogjátok majd találni, ahogy próbáljátok majd űrhajóinkat beazonosítani, hogy vajon melyik civilizáció hajóját látjátok éppen. A kisebb felderítő járművek rendszeresen lesznek láthatóak az égboltotokon, mert kimondottan a légteretek utazására használjuk őket. Itt megemlíthejtük, hogy George Adamsi a Vénusziakkal találkozott. Jellegzetes harangalakú hajójukkal szálltak le a Vénusziak, mely típusú hajóval már jó néhány esetben találkozhattatok. Valójában számos ilyen jellegű találkozásra került már sor, több száz évre visszamenőleg. Várjuk az elkövetkező izgalmas időket és ünneplésre fog adni okot amikor megmutatkozunk előttetek.


Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com




The Galactic Federation by Mike Quinsey
http://www.galacticchannelings.com// - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com// - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com// - ΕΛΛΗΝΙΚΑ/Greeck
http://gfinlatvian.blogspot.com// - Latviešú/Latvian
http://gfinbulgaria.blogspot.com// - БЪЛГАРСКИ/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com// - POLSKA/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com// - РОССИЯ/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ – HRVATSKI/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com// - MAGYAR/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com// - NORSK/Norwegian – NEW
http://gfinslovak.blogspot.com// - SLOVENSKY/Slovakian - NEW
http://gfkorean.blogspot.com// - KOREAN/Korean - NEW



Originals and translations of Galactic Messages available on
















Monday, March 14, 2011

SaLuSa Üzenetei, Március 9, 2011

Minden Földi eseményt figyelemmel kísérünk és próbáljuk megállítani más országok ügyeibe való beavatkozást. Mindig a született lakosok azok, akiknek először kérvényezniük kell a változást. Nem elég ha külső segítségért folyamodtak, kérésük a legmagasabb indokú kell, hogy legyen egyben.

Sokszor beszéltünk az emberek hatalmáról, ám még sosem volt olyan erős mint most. Láthattátok, hogy mit képes elérni a Közel-Keleten. Pár demokratikusabb államban, lehetséges lesz ezzel a módszerrel elérni a változásokat. Azonban, még mindig egy irányított médiával álltok szemben, ami hiányolja a szólásszabadságot és itt jön képbe az Internet. Az Internet értéke abban a képességében rejlik, hogy képes százakat ha nem ezreket közös cél érdekében összehozni.




SaLuSa Üzenetei, Március 9, 2011


Béke jön a Földre, mert ezt akartátok, de a békének ára van és sok drága lélek áldozta fel magát érdekében. Harcok folynak, amiket nem szükségszerűen a fizikai szinten vívnak. Szellemi harcok folynak és amikor a Fény hatalma átveszi az uralkodó szerepet, a siker vérontás nélkül a miénk lesz. Jelenlétünk segíteni fog nektek a változások megvalósításában, de néhányan nem fognak csendben távozni. Minden Földi eseményt figyelemmel kísérünk és próbáljuk megállítani más országok ügyeibe való beavatkozást. Mindig a született lakosok azok, akiknek először kérvényezniük kell a változást. Nem elég ha külső segítségért folyamodtak, kérésük a legmagasabb indokú kell, hogy legyen egyben.


Világos, hogy a világ fázisátalakulása el fog még tartani több hónapig, de néhány ország sokkal gyorsabb haladást fog elérni mint a többi. Általánosságban, a fejlett országok fognak a leglassabban reagálni a lakosság változást követelő kéréseire. Az Illuminátusok nagy hatalommal rendelkeznek és a haladás lehet nagyon lassú. Azonban szövetségeseink már régen beazonosították azokat akik az útban állnak, és minden erőfeszítést megteszünk, hogy eltávolítsuk őket. Egy valami biztos. Minél tovább tart rendezni ezeket az ügyeket, annál több ember áll föl és hozza nyilvánosságra az igazságot. Fokozatosan egy rendíthetetlen erő veszi kezdetét és azok akik ezt fölhasználják, sok védelemre és támogatásra fognak szert tenni, hogy feladataikat végrehajtsák. Megérzéseitek fogják meghatározni, hogy kit támogassatok, ám legyetek résen, mert félrevezető információk szintén jelen vannak.


Minden alkalommal amikor zűrzavaros periódust ér el a világ, ez több embert késztet tettre, és velük együtt utat tör magának a jóság ereje, ami megoldja a problémákat. Sokszor beszéltünk az emberek hatalmáról, ám még sosem volt olyan erős mint most. Láthattátok, hogy mit képes elérni a Közel-Keleten. Pár demokratikusabb államban, lehetséges lesz ezzel a módszerrel elérni a változásokat. Azonban, még mindig egy irányított médiával álltok szemben, ami hiányolja a szólásszabadságot és itt jön képbe az Internet. Az Internet értéke abban a képességében rejlik, hogy képes százakat ha nem ezreket közös cél érdekében összehozni. Ezen csoportoknak köszönhetően növekszik kitevően az energiák szintje, ami végül meghozza az eredményt. Elvégre is minden energia és a köztüklevő kölcsönhatás ami az energiák között vannak.


Ezek azok az idők amikor várhatjátok, hogy saját tudatossági szinteteken változások állnak be, ami a titeket körbevevő egyre növekvő energiaszinteknek tudható be. A nyugalom és annak megtartása, csak egy jelzés a sok közül, és ez fel fog tűnni az embereknek, ahogy múlnak a hetek. A különleges napok erőteljes behangolása az, amik lényeges különbséget okoznak. Ilyen nap lesz a Tavaszi Napéjegyenlőség Március 20.-án, és ahogy múlik az év, egy igazán erőteljes behangolásra kerül sor November 11.-én. Ezek mind részei a ti előkészítéseteknek a Mennybemenetel utolsó évére. Addigra már meg lesz a bizonyítékotokot, hogy milyen fontos periódusba léptek be, és addigra szintén megtapasztaljátok némelyik nagyobb változást amit megigértünk nektek.


Annyi sok minden fog történni, hogy némi irányítás nélkül bizony nehézséget okozna elképzelni a változásokat. A közlekedés továbbra is létfontosságú lesz, de az égésterméket okozó energiákat olyan járművek váltják le, amik nem okoznak légszennyezést, ugyanilyen újítás lesz az elektromágneses energiák használata is. A legtöbb helyi közlekedésetek földalatt fog folyni, de kisebb űrhajók rendelkezésetekre fognak állni hosszabb tengerentúli utakra. Hogy ez miképp fog kifejlődni, egy bizonyos pontig a ti felelősségetek, de mi ingyen fogjuk a szükséges technológiákat rendelkezésetekre bocsátani. Néhányat az Amerikai Kormány már használt titokban a sötét operációkhoz, valamint emberek teleportálására. Már egy ideje hallottatok ingyenes energiáról, és ez fogja működteteni sok készüléket, ami felépítését nézve egészen egyszerű szerkezet. Előállításuk is olcsó és a tömeggyártás gondoskodni fog arról, hogy ne legyen probléma, bármennyire is legyen szükség.


Az Olajipar végezetül feleslegessé válik és egy csapásra megszabadít titeket a légszennyezés nagy forrásától. Ez segíteni fogja programunkat, ami a fennmaradó légszennyeződés tisztításával foglalkozik, tudva hogy nem fog visszatérni a szennyező állapot. A rezgésszámok emelkedésével a betegségek is egyre kevésbé lesznek kézzelfoghatóak, és ez egy sokkal egészségesebb népességet fog eredményezni. Az orvosi gyógyszerek használata fölöslegessé válik, és az orvosipar végképp nem lesz rászorulva használatukra. Fejlettebb gyógyászati módok kerülnek bemutatásra, ilyenek lesznek például a hang, a fény és a szín. Ezek értékei már ismertek és már használják őket, de sokkal magasabb szintre lesznek kifejlesztve, mint ahol jelenleg most vannak. Idővel testetek annyira kifinomultá válik, hogy nem lesz hajlamos semminemű betegségre és még ezek a fejlett gyógymódok is feleslegessé válnak. A felsőbb dimenziókban tökéletesség lakozik és olyan hatalmas erőre tesztek szert, hogy mindent meg fogtok tudni alkotni amit használtok.


Ahol meg lett vonva tőletek az új technológiák előnye, mi egy még fejlettebb stádiumba viszünk el titeket. Tehát ugrásszerűen megnő tapasztalatotok és el lesztek képedve az új kommunikációs technikáktól. Nemcsak, hogy képesek lesztek mindenkivel távolságra való tekintet nélkül kapcsolatot tartani, de láthatjátok is egymást. Továbbá fordító készülékek lehetővé teszik számotokra, hogy bármilyen létező nyelvet értsetek. A szórakoztatóipar kihasználja majd ezeket az új találmányokat, de a programok az új társadalmat fogják visszatükrözni, amik a régiből születnek meg. Erőszak és hasonló negatív aspektusok nem lesznek jellemzőek, mivel magasabb tudatosságotok nem fogja az ilyet elviselni vagy kívánni.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és sok új fejlődéssel ismertetünk meg titeket, mihelyt találkozni tudunk. Pontosan tudjuk, hogy mire van szükségetek és mik a legfontosabbak, és azt is, hogy sok értelmes ember van köztetek akik gyorsan alkalmazkodni fognak tudni ezekhez. Ez várható volt, mivel gondolataitokat külső befolyások segítették, amiket gyakorta mink sugalltunk. Ilyen módon próbáltunk új ideákat megismertetni veletek.


Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com


The Galactic Federation by Mike Quinsey
http://www.galacticchannelings.com// - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com// - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com// - ΕΛΛΗΝΙΚΑ/Greeck
http://gfinlatvian.blogspot.com// - Latviešú/Latvian
http://gfinbulgaria.blogspot.com// - БЪЛГАРСКИ/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com// - POLSKA/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com// - РОССИЯ/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ – HRVATSKI/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com// - MAGYAR/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com// - NORSK/Norwegian – NEW
http://gfinslovak.blogspot.com// - SLOVENSKY/Slovakian - NEW
http://gfkorean.blogspot.com// - KOREAN/Korean - NEW



Originals and translations of Galactic Messages available on

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/