Followers

keshe

Monday, May 30, 2011

SaLuSa Üzenetei Május 23, 2011


SaLuSa vagyok a Szíriszról és bízunk abban, hogy üzeneteinkkel, kezditek fokozatosan jobban megérteni, hogy mit is jelképez a Galaktikus Federáció. Mi ti vagyunk, a ti jövőtökből és könnyen át fogtok tudni mozdulni jelenlegi életetetekből abba, amiben végül elfoglaljátok helyetek becsült Galaktikus Lényekként. Rendkívül izgalmasnak látjuk ezeket az időket, hogy visszahívjunk titeket oda ahova tényleg tartoztok – mint Csillagmagokat.

SaLuSa Üzenetei Május 23, 2011

Ahogy az már várható, próféciák jönnek mennek és időnként bizonyos csoportok úgy érzik, hogy olyan próféciához voltak vezetve, ami támogatja hitüket. Csodálkozhattok azon, hogy ez hogyan lehetséges és sok esetben ez annak az energiának tudható be, amit egy vallási hiedelemalapba ölnek bele. Ezek a hiedelmek akár évszázadokra vagy évezredekre is visszamehetnek, olyan erőre téve szert fokozatosan, hogy befolyással vannak a követők tudatosságára, akik aztán számítanak a beteljesedésre. Az a tény, hogy nem következett be az amit vártak nagyban azért van, mert megváltoztak az idők, ezzel együtt megváltozott a tudatosság is és a Fény lett a békéltető energia. Ennek okaként a jóslat érvényét veszti és nem teljesül be. Más szavakkal, már nem szükséges, hogy a jóslat meghozza a várt változásokat, mivel az Emberiség egy új síkra lépett. A várt Apokalipszisre tehát nem fog sor kerülni, ugyanakkor a Föld sok változáson fog átesni, ami már nem fog tömegpusztító erővel bírni.

Ha lehetséges, az embereknek a változások pozitív oldalait kéne nézniük és ahogy azt már oly sokszor tanácsoltuk, képzeljétel el magatok elé az Új Földet. Ezek az idők sok lélek számára zavarosak lesznek, akik nem egészen tudják mire is számíthathatnak és erre még rátesznek a sötét összeesküvők is. Azt tervezték, hogy olyan eseményeket teremtenek, amik párhuzamosan betöltik az emberek várakozásait, ami persze csak a félelem-faktort növelte volna. Tudunk az ehhez hasonló szándékaikról és bizonyos határokon belül a karmát figyelem előtt tartva, meg tudjuk az ilyen terveket akadályozni. Megakadályoztuk a Harmadik Világháború kitörését, a Föld elpusztítását, és olyan méretű fekélyek és betegségek elterjedését, amik megtizedelték volna a lakosságot. Ez beletartozik feladatkörünkbe, mert biztosítanunk kell, hogy biztonságban érjétek el a Mennybemenetelt és, hogy a felemelkedés lehetősége ne lehessen tőletek megtagadva.

Bár lehet, hogy nem így tűnik, de egyre feljebb emelkedtek az alacsonyabb rezgésszámokból, ezáltal csökkentve a sötét összeesküvők ténykedéseit, ahogy a Fény gyengíti erejüket. Megtettük a szükséges lépéseket, hogy szövetségeseinket törvényhozói pozíciókba juttassuk, hogy általuk több befolyást gyakorolhassunk az eseményekre. Mindent összevetve, haladunk célunk felé, hogy meghozzuk a nagy változásokat, amik eltávolítják a sötét összeesküvőket. Tehát legyetek nyugodtak, hogy ha nem is ismeritek a részleteket, célkitűzéseinket siker koronázza és a dolgok nagyon jól haladnak. Amikor az egész megkezdődik, semmilyen más végkimenetel nem lehetséges, mert tekintet nélkül bármire, az Isteni Terv fog megvalósulni. Ezért emlékeztetünk titeket alkalmanként arra, hogy ahogy azt ígértük, a Fény már győzelmet aratott. Egyáltalán nincs rá semmi okotok, hogy féljetek és bármit is terveztetek magatoknak a végidőkre, az úgy lesz.

Nézzetek előre, mert eljön az az idő, amikor a múlt kevés befolyással fog rátok bírni. Mihelyt felemelkedtek és a tudatossági szintetek kitágul, gyakorlatilag minden alacsonyabb rezgésszámú emlékektől lekapcsolódtok. Már többé nem lesznek fontosak, de a tapasztalat amit szereztetek általuk, veletek marad. Egy örökös spirituális utazáson vesztek részt, keresve az utat vissza a Forráshoz és ez kivétel nélkül minden lélekre érvényes. Ebből is láthatjátok, hogy bármikor amikor találkoztok egy másik lélekkel, sok minden közös bennetek nem utolsósorban az, hogy mindannyian eredetileg a Forrásból származtok. Alávettétek magatokat a szétválasztás próbájának, hogy visszaszerezzétek Fényetek és tudatosságotok azon szintjét, ami visszaállítja tudatalatti memóriátok, hogy kik is vagytok valójában. Ezt sokatoknak sikerült elérnie és ez a siker tette lehetővé azt, hogy kitolták az időt, megadva minél több léleknek a felemelkedés lehetőségét. Máskülönben nem biztos, hogy mos itt állnátok, hanem befejeztétek volna utazásotokat az ezredfordulóval.

Tehát Kedveseim, megérthetitek a csodálatot és a szeretetet ami a felsőbb dimenziókból árad felétek, mert sikeretek erős elszántságotoknak volt köszönhető, hogy áthágjatok minden akadályt. Igazán magasztos Lények vagytok és a közeljövőben az oldalunkon fogtok állni velünk együtt, teljes tudatosságú Lényekként. Bármi legyen is földi tapasztalatotok, ne becsüljétek le magatokat, mert kimondottan azért jöttetek le a Földre, hogy lesüllyedjetek az alacsonyabb rezgésszámokba. A legfontosabb az amit ebből megtanultatok és nem az, hogy ezt hogyan értétek el, mert mindannyian megtapasztaltátok a sötét energiák húzóerejét. Máskülönben hogyan is tanultátok volna meg, hogyan kezeljétek azokat és hogyan kerekedjetek felül rajtuk? Nem vagytok bűnösök ahogy némelyikőtök azt hiszi és a Földi élet életre volt szabva, hogy szabadon megválaszthassátok tapasztalataitokat, tágítva tudásotokat, hogy vissza legyetek vezetve a Fénybe.

Olyan sok életet leéltetek a kettőségben ezért érthető, hogy azt érzitek itt az ideje a változásnak. Sok lélek számára a kettőség már nem tartogat sok újdonságot amiből tanulni lehetne és azáltal, hogy megalapoztatok egy erős köteléket a Fénnyelm, most készen álltok a felemelkedésre. Sok évszázadon keresztül az események ehhez a gyújtóponthoz vezettek és Magasztos Lények jártak a Földön segíteni megértetni veletek az igazat Isteni eredetetekről. Az, hogy tanításuk ki lett facsarva és ennek ellenére képesek voltatok megtalálni a Fényt, az egészet még rendkívülibbé teszi. A Szeretet a kulcsa a fejlődéseteknek, akár kapjátok vagy ti osszátok azt meg másokkal és amikor eléritek azt a pontot, hogy feltétetel nélkül képesek legyetek másokkal megosztani a szeretetet, akkor váltok igazán Eggyé a Krisztus Tudatossággal. A Feltétel nélküli szeretetről beszélünk, ami azt jelenti, hogy minden bírálás nélkül adtok, semmit nem várva cserébe. Az Emberiség hajlamos arra, hogy valami feltételhez kösse a Szeretetet és ez csak egy lecke a sok közül, amit meg kell tanulnotok ahogy beléptek a Mennybemenetelhez vezető utolsó periódusba. Egyszerűen tegyetek meg minden tőletek telhetőt és azt fogjátok észrevenni, hogy egyre könnyebbé válik elsajátítani ezt az újfajta gondolkodásmódot, ami a tudatossági szintetek megemelésével fog együtt járni.

SaLuSa vagyok a Szíriszról és bízunk abban, hogy üzeneteinkkel, kezditek fokozatosan jobban megérteni, hogy mit is jelképez a Galaktikus Federáció. Mi ti vagyunk, a ti jövőtökből és könnyen át fogtok tudni mozdulni jelenlegi életetetekből abba, amiben végül elfoglaljátok helyetek becsült Galaktikus Lényekként. Rendkívül izgalmasnak látjuk ezeket az időket, hogy visszahívjunk titeket oda ahova tényleg tartoztok – mint Csillagmagokat.

Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey

Website: www.treeofthegoldenlight.com  
Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com


The Galactic Federation by Mike Quinsey
http://www.galacticchannelings.com// - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com// - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com// - ΕΛΛΗΝΙΚΑ/Greeck
http://gfinlatvian.blogspot.com// - Latviešú/Latvian
http://gfinbulgaria.blogspot.com// - БЪЛГАРСКИ/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com// - POLSKA/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com// - РОССИЯ/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ – HRVATSKI/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com// - MAGYAR/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com// - NORSK/Norwegian – NEW
http://gfinslovak.blogspot.com// - SLOVENSKY/Slovakian - NEW
http://gfkorean.blogspot.com// - KOREAN/Korean - NEW
Originals and translations of Galactic Messages available on

Tuesday, May 24, 2011

SaLuSa Üzenetei, Május 20, 2011


SaLusa Vagyok a Szíriuszról és meglátattuk veletek, hogy mi vár rátok, hogy tudjátok jólétetek biztosítva van. Hozzátok hasonlóan bennünk is ég a vágy, hogy a dolgok haladjanak, bár mi sosem tétlenkedünk és tervünket folytonosan a legutóbbi Földi változásokhoz igazítjuk. Pontosan meg tudjuk jósolni a dolgok előrehaladtát, ami létfontosságú a dolgok időzítéséhez. Csupán átlagos információval áll módunkban nektek szolgálni, mert titokban kell, hogy tartsuk az adatokat, hogy azok ne kerülhessenek a csínytevők kezébe, akik szeretnének beavatkozni tervünkbe. Legyetek nyugodtak, keményen azon vagyunk, hogy szövetségeseinket segítsük az utolsó simításokban, amikkel elérjük célunkat.


SaLuSa Üzenetei, Május 20, 2011



Kedveseink, értsétek meg, hogy a sötét összeesküvők hozzátok hasonlóan alá vannak rendelve az Egyetemi Törvénynek és a kettőség megengedi számukra, hogy gyakorolják szabadakaratukat. Természetesen rájuk is vonatkoznak törvényeitek, de természetükből adódóan azokat nem fogadják el és az a hatalom ami felett rendelkeznek, őszerintük a törvény fölé helyezi őket. De ahogy azt már tudjátok, minden lélek felelős minden tettéért, mégha csak gondolatban is ártani szándékozott valakinek vagy a halálát kívánta más léleknek. Ezért kérjük, hogy tartsátok ezt észben, amikor a sötét összeesküvők az igazságszolgáltatás elé kerülnek és meg lesznek vádolva az emberiség ellen elkövetett bűntetteik miatt. Ha képesek vagytok erre, ha képesek vagytok szánalmat érezni irántuk, ez a lehető legjobb érzelmi reakció amivel ezt lereagálhatjátok. Mégjobb ha tudatosítani tudjátok, hogy a sötét összeesküvők is Fénylények, akik visszatartják Isteni szikrájuk pislánkoló lángját. Ha ezt képesek vagytok megérteni, ez segítene nektek Szeretetet és Fényt küldeni nekik. Természetesen ez nem könnyű, főleg ha hozzátartozótok vagy barátotok áldozatául esett gonosztetteiknek. Reakciótok tudatossági szintetektől függ, ám előbb vagy utóbb el fogjátok érni a Krisztus -Tudatosságot (ford. megjegyzés: a Krisztusi szónak semmi köze sincs a keresztény valláshoz. A Krisztusi Fény maga a Teremtő tiszta esszenciája és a leghatalmasabb erőt képviseli a Kozmoszban. A Krisztusi Birodalom a Teremtőhöz legközelebb eső birodalom, ahonnan az Arkangyalok is származnak.) és ennek megértése fogja irányítani cselekedeteiteket. Ezért ha alku szükséges ahhoz, hogy eltávolítsuk a sötét összeesküvőket és ha az kell, hogy megengedjük nekik, hogy menedéket keressenek valahol, ez mind csak ideiglenes időhúzásnak számít, mert legvégül úgysem ússzák meg az igazságszolgáltatást.



Addig is minden jól halad és szövetségeseink rámenősen törtetnek előre a bejelentéseket illetően. A tények már jó pár éve, hogy elkezdtek kiszivárogni, de amire szükségünk van, az egy hivatalos bejelentés ami elismeri jelenlétünket, hogy bemutathassuk nektek a Galaktikus Federációt. Számos weboldal található az interneten ahol tényeket tudhattok meg járműveinkről, fényképek és videók kíséretében. Már nem kérdés, hogy vajon létezünk-e, hisz minden nagyobb kormánnyal már felvettük a kapcsolatot. Az egész kérdést szeretnénk nyitottá tenni, ez által engedélyezve a nyílt tárgyalásokat és megbeszéléseket, hogy mi is történt a múlt évszázadban. A kormányoknak el kell ismernie, hogy elhallgatták a rólunk szóló információkat. El kell ismerniük továbbá azon ténykedésüket is, amit saját járművükről követtek el hagyva, hogy azt higgyétek, hogy azok a mieink valamint, hogy a szürkék hozzánk tartoznak.



Nyilvánvaló minden intelligens ember számára, hogy anyahajóink nem a Földről származnak. Némely esetben olyan masszív méretűek - több mérföld hosszúak -, hogy teljesen egyértelmű, hogy más civilizációból jöttek. Ha pusztán az űrhajók számát vesszük, a nemrégi Mexikói UFO észlelésnél több százat számolhattatok meg, biztosra vehetitek azt, hogy a hajók nem Földi eredetűek. Bár a bizonyítékok a jelenlétünkről annyira nyilvánvalóak és a média ennek ellenére még mindig titkolja az igazságot. Megelégedésünkre legyen mondva, hogy ez a szituáció már nem fog sokáig tartani. Mielőtt mi megjelennénk, nagyon sok mindennek kell kiderülnie, hogy az emberek fel legyenek készítve.



Emlékezzetek arra, hogy hozzátok hasonlóan mi is Spirituális Lények vagyunk és mindannyian a Forrásból származunk. Csak azért mert más civilizációból jöttünk ez nem azt jelenti, hogy mások vagyunk, csupán azt, hogy fejlettebb civilizációt képviselünk. Ez érvényes a Galaktikus Federáció összes tagjára, akik szolgálatból vannak itt, hogy titeket nővéreinket és bátyáinkat segítsük. Minden ami létezik a Forrás felé halad, így összefogva egymást támogatjuk. Egy cseppet sem vagytok kevesebbek mint mi, csupán hagytátok, hogy tudatosságotok felsőbb szintjét fátyol borítsa be. Ez elkerülhetetlen volt ahogy lecsúsztatok az alacsonyabb rezgésszámokba és felállítottátok a színpadot készen a megmérettetésre, hogy megtaláljátok igaz önmagatokat. Tudtátok, hogy ez a próbatétel lesz a legnagyobb amivel eddig szembesültetek, ugyanakkor a legmagasztosabb lehetőség is lesz egyben, hogy Fennsőbb Énetekkel ismét egyesüljetek. Inspirálva voltatok tudván azt, hogy mindig lesz számotokra segítség és, hogy csatáitokat nem kell egyedül megvívnotok. Talán a legfontosabb mégis az volt, hogy tudtátok a ciklus egyenlő eséllyel fog lezárulni, mindenki számára felajánlva a felemelkedés lehetőségét. Ez az idő természetesen elérkezett és a Mennybemeneteltől csak egy röpke lépés választ el csupán.



Biztosak vagyunk abban, hogy mihelyt köztetek járhatunk a kételyek és a határozatlanság, hogy vajon elfogadjatok-e minket hamar szétfoszlanak. Kormányaitok akik tájékoztatva lesznek arról, hogy mi is fog következni, bejelentik, hogy támogatásukról biztosítanak minket. Együtt érjük majd el azt, hogy a változások és a Föld tisztítása hatékonyan és gyorsan menjen végbe. Amennyire csak tudjuk, megvédjük a lakosságot a földrengésektől és azok következményeitől, de lesznek halálesetek, mert néhány lélek földrengés által szándékozik eltávozni a Földről. Mihelyt megértitek az okát annak ami történik, a végkimenetelre fogtok összpontosítani és nem arra, hogy ezt milyen módon éritek el. Több különböző nézet van arról, hogy ez miként fog lejátszódni és eljövetelünkkel mindez meg lesz magyarázva, hogy elkerüljünk bármilyen félreértést.



Egyre jobban tudatosítjátok azt is, hogy Földanyának muszáj saját átváltozási programját folytatnia. Mi tudjuk, hogy ehhez mire van szükség és ez lehetőséget ad számunkra, hogy segítsünk csökkenteni a rátok mért utóhatásokat. Ha szükséges pillanatokon belül képesek vagyunk technológiánk segítségével egyik helyről a másikra transzportálni az embereket, Tudjuk minden ember tartózkodási helyét bárhol is legyenek egy adott pontban, akármikor képesek vagyunk bemérni tartózkodási helyüket. Ezt nagyon fejlett számítógépünk segítségével vagyunk képesek elérni, gépeink saját “aggyal” rendelkeznek, ahogy azt majd látni fogjátok. Megérthetitek miért vagyunk ennyire magabiztosak az egész Mennybemenetelt érintően, hisz nagyon is képesek vagyunk a ránk bízott feladatot teljesíteni. Ez vonatkozik mindarra a technológiára ami szükséges tervünkhöz, beleértve azokat is, amiket ingyen a rendelkezésetekre fogunk bocsátani modernizálva társadalmatokat, hogy az ingyenes energiának minden előnyét élvezhessétek.



SaLusa Vagyok a Szíriuszról és meglátattuk veletek, hogy mi vár rátok, hogy tudjátok jólétetek biztosítva van. Hozzátok hasonlóan bennünk is ég a vágy, hogy a dolgok haladjanak, bár mi sosem tétlenkedünk és tervünket folytonosan a legutóbbi Földi változásokhoz igazítjuk. Pontosan meg tudjuk jósolni a dolgok előrehaladtát, ami létfontosságú a dolgok időzítéséhez. Csupán átlagos információval áll módunkban nektek szolgálni, mert titokban kell, hogy tartsuk az adatokat, hogy azok ne kerülhessenek a csínytevők kezébe, akik szeretnének beavatkozni tervünkbe. Legyetek nyugodtak, keményen azon vagyunk, hogy szövetségeseinket segítsük az utolsó simításokban, amikkel elérjük célunkat.

Website: www.treeofthegoldenlight.com  
Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com


The Galactic Federation by Mike Quinsey
http://www.galacticchannelings.com// - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com// - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com// - ΕΛΛΗΝΙΚΑ/Greeck
http://gfinlatvian.blogspot.com// - Latviešú/Latvian
http://gfinbulgaria.blogspot.com// - БЪЛГАРСКИ/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com// - POLSKA/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com// - РОССИЯ/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ – HRVATSKI/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com// - MAGYAR/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com// - NORSK/Norwegian – NEW
http://gfinslovak.blogspot.com// - SLOVENSKY/Slovakian - NEW
http://gfkorean.blogspot.com// - KOREAN/Korean - NEW

Originals and translations of Galactic Messages available on

Saturday, May 21, 2011

Május 18, 2011



Összhangban dolgozunk, ami tiszteleben tartja előírásotokat és országaitok közti egyezményeit. Elkerülünk minden olyan problémát ami oda vezethetne, hogy megsértjük más országok szuverenitását. Nem a mi dolgunk hogy közbeavatkozzunk ott, ahol képesek vagytok saját magatokért kiállni. Örömmel nézünk elébe, hogy együtt dolgozzunk veletek, hogy mielőbb befejezzük a munkát.


SaLuSa Üzenetei, Május 18, 2011

Minden nap egy lehetőség arra, hogy szembesüljetek önmagatokkal és hibáitokkal. Mindegy, hogy milyen messze jutottatok fejlődésetekben, mindig lesznek kihívások. Itt az idő, hogy rendet tegyetek hiedelemvilágotokban amit magatokkal cipeltek. Személyiségeteket az formálja amiben hisztek, de gyakran a hite nem válik hasznára annak, aki szeretne felemelkedni. Ha hitetek nem állja ki a Fény próbáját, biztosra vehetitek azt, hogy nem sokáig fogjátok tudni megtartani azt. Ez már hosszú évek óta folyamatban van, evolúciótok fejlődéseként. Minden egyénnek az útmutatást saját magán belül kell keresnie, mert fontos, hogy hallgassatok a belső hangra ami szól hozzátok. Csak Fennsőbb Énetek tudja minden adott pillanatban, hogy mi a legjobb számotokra és szívleljétek meg a tanácsot. Mi más is ösztönözhet titeket ha nem tudatos sugallatotok?

Amennyire csak tőletek telik, maradjatok nyugodtak minden szituációban és őrizzétek meg békés viselkedésetek, így tartva rezgésszámotokat a lehető legmagasabb szinten. Ez segít, hogy ne csússzatok vissza egy olyan érzelmi állapotba, ami olyan érzéseket váltana ki belőletek, amit jobban szeretnétek nem megtapasztalni. Bárhogy is legyen, elveszíteni az érzelmi kontrollt nagyon is emberi vonás és ha ez megesik, arra kell, törekedni, hogy mielőbb kiláboljatok belőle. Minél gyorsabban vagytok erre képesek, annál kevesebb kárt okoztok fizikai testeteknek, ami méreganyagot termel érzelmi válságban. Nem vettétek észre, hogy minden kirobbanás után kiszipolyozva, betegnek érzitek magatokat? Ha túfeszítitek a húrt és ha folyamatosan haragosak és agresszívek lennétek, komoly fizikai betegség lenne a következménye. A csakraközpontok energiája elveszítené egyensúlyát és egész biztosan valami testi reakciót váltana ki belőletek.

Kedveseink, testetek szent templomotok, ami teljes tudatossággal rendelkezik. Úgy szolgál titeket, ahogy ti bántok vele. Ha tisztelettel és szeretettel viseltetek testetek iránt, egészségesek lesztek. Attól függően, hogyan tekintetek magatokra, hatással van jólétetekre. Ha nem vagytok magatokkal megelégedve, azzal csak súlyosbítotok a problémán. Ezzel szemben ha áldjátok magatokat, pozitív rezgésszámokat vonzotok be. Pozitív etitűddel a legtöbb problémán át tudjátok magatokat tenni, főleg személyes sikerélményekre vonatkozik mindez. Ahhoz, hogy a legjobbat hozzátok ki magatokból, mindig higgyetek abban, hogy bármit képesek vagytok megtenni amit eldöntöttetek. A legsikeresebb emberek azok, akik szilárdan arra összpontosítanak amit szeretnének. A Mennybemetellel is ez a helyzet, ne legyen semmi kétségetek, hogy mihelyt eldöntitek, hogy ez a célotok, minden lehetőséget meg fogtok kapni a felemelkedésre. Temészetesen ezt szem előtt kell, hogy tartsátok és lelki szemeitekkel látnotok kell, hogy sorsotokat az, hogy Fénylényekké váljatok.

Úgy fogjuk felfedni a sokkoló igazságot az Illuminátusokról és ténykedésükről, hogy tudni fogjátok a hír igaz. Azok akiknek vajmi vagy semmi tudomásuk sincs róluk, lehetetlennek fog hangzani, hogy mindvégig egy világkormány diktálta az Emberiség fejlődését, egy olyan kormány, ami titokban dolgozott és irányította evolúciótokat. Tette ezt úgy, hogy szinte alig haladtatok előre. Évezredeken keresztül a kettőség egyik szélsőségéből a másikba zuhantatok. A ciklus befejezése a sötét összeesküvők végét jelenti, de nem azokét akik Fényből vannak és akik egyre magasabbra emelkednek és akik minden kétség nélkül fel fognak emelkedni. Ahogy azt már gyakran mondtuk, semmi okotok sincs arra, hogy félelem uralkodjon el rajtatok aziránt ami történik, vagy ami történni fog a közeljövőben.

Most, hogy ilyen kevés idő maradt hátra biztosak lehettek abban, hogy mihelyt a nagy változások megkezdődnek, semmi sem fogja hátráltatni a Mennybemenetelt. Az eseményeknek megfelelő sorba vannak állítva ami segíti, hogy az átváltozás a lehető legsimábban menjen végbe és hogy biztosítsa azt, hogy minden lélek tudatában legyen a végidők jelentésének. Nem mindenki hiszi azt, hogy az életnek értelme van, vagy hogy Isteni sajátossággal rendelkeznek és hogy örökkéletűek. Akik ennek ellenére kételkedni fognak, azok saját ütemük szerint fognak fejlődeni, de a Mennybemenetel nem lesz osztályrészük, hisz nyilvánvaló, hogy nincsenek felkészülve ekkora kvantum ugrásra. A Mennybemenetel lehetőségét ismét módjukban lesz megragadni és remélhetőleg több tapasztalattal a hátuk mögött megfogják látni az igazságot a következő alkalomkor.

A szabadgondolkodás miatt, elkerülhetetlenül lesznek eltérő vélemények arról, hogyan fognak a végidők lejátszódni. Ez a végkimenetelre nem lesz semmilyen hatással, mert képesek vagytok saját valóságotokat megteremteni. Tehát engedjetek teret mások eltérő véleményének és elképzelésének tudván, hogyha készen állnak a felemelkedésre, minden eltérő vélemény ellenére erre sor fog kerülni. Sokan annyi energiát költenek arra, hogy másokat meggyőzzennek saját igazukról, amikor egyik csoport sincs tökéletesen tisztában az egésszel. Egész egyszerűen fogadjátok el, hogy létezik a Világegyetem Istene és minden élet a Teremtő energiájában létezik. Ezért mindannyian egyformák Isten előtt és csupán maga ez a tény hatástalanít minden vitát arról, hogy melyik Isten az igazi. A józan ész gyakran vereséget szenvedett a vallások egymás közötti csatája során. Mindezek meg lesznek magyarázva mielőtt a ciklus véget érne. Ez bátorítani fogja azon lelkeket akik fél lábbal a Fényben a másikkal a sötétség oldalán állnak.

Ahogy körbenéztek láthatjátok, hogy sok túlzásra van példa, amik új sötét területeket teremtenek, de ezek mind rövid életűek lesznek, ahogy a Fény rohamosan nől és felülkerekedik a sötétségen. Az alacsonyabb rezgésszámok átváltozása az erőteljes Fényháló létesítéséhez vezet. Ez a Fényháló már készen van és szerepe lesz az Új Föld megszületésében. Mindeközben az új énetek is megszületőben van. Amolyan álomszerű szituáció ez az egész, ahogy legtöbben még a materialista világban vannak legyökerezve, de ez nemsokára meg fog változni. Néhányatok már észreveszi ahogy tudatossági szintje tágul és felfogásotok kezd hozzáidomulni az élet magasabb jellegéhez.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és nézzük ahogy néztek minket és sokkal többet fogtok tudni látni, ahogy tevékenységünket kibővítjük. Szükségből közelebb kellett jönnünk a Földhöz, mert szolgálatunkra szükség van, hogy az ekológia károkkal megbirkózzunk. Ellenőrzésünk alatt tartjuk a dolgokat addig, amíg a Földre nem jöhetünk, hogy befejezzük munkánkat. Van néhány nagyon komoly probléma ami miatt nagyon szeretnénk nyíltan a lehető leghamarabb köztetek lenni, de felelősséggel tartozunk magasabb spirituális erőknek tetteinkért. Összhangban dolgozunk, ami tiszteleben tartja előírásotokat és országaitok közti egyezményeit. Elkerülünk minden olyan problémát ami oda vezethetne, hogy megsértjük más országok szuverenitását. Nem a mi dolgunk hogy közbeavatkozzunk ott, ahol képesek vagytok saját magatokért kiállni. Örömmel nézünk elébe, hogy együtt dolgozzunk veletek, hogy mielőbb befejezzük a munkát.

Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey

Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com

The Galactic Federation by Mike Quinsey
http://www.galacticchannelings.com// - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com// - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com// - ΕΛΛΗΝΙΚΑ/Greeck
http://gfinlatvian.blogspot.com// - Latviešú/Latvian
http://gfinbulgaria.blogspot.com// - БЪЛГАРСКИ/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com// - POLSKA/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com// - РОССИЯ/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ – HRVATSKI/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com// - MAGYAR/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com// - NORSK/Norwegian – NEW
http://gfinslovak.blogspot.com// - SLOVENSKY/Slovakian - NEW
http://gfkorean.blogspot.com// - KOREAN/Korean - NEW



Originals and translations of Galactic Messages available on

Május 16, 2011



A javak egyenletes elosztása létfontosságú ahhoz, hogy boldog és egyenlőségen alapuló társadalmat teremtsünk, ahol minden egyes ember szeretve és becsülve van. Erre sor fog kerülni és már nincs sok hátra amíg ez megvalósul.

Erről képviselőitekkel kell, hogy megállapodjunk, de erre csak azután kerülhet sor, hogy az új kormánykinevezések megtörténtek.


SaLuSa Üzenetei, Május 16, 2011



A dolgok rohamos ütemben haladnak a változások felé, amik lehetővé teszik, hogy beteljesítsük nektek tett ígéretünket. Nagyon hosszú időbe telt, hogy létrehozzuk azon körülményeket, amik segítenek előrehaladni célunkban. A sötét összeesküvők hadakozásai ellenére, titokban az ő tudtuk nélkül haladunk célkitűzéseink felé. Ha csupán a feladatunk nagyságát nézzük ez majdhogynem lehetetlennek tűnhet, de a szövetségeseinkkel ellentétben, mi láthatatlanul tudunk dolgozni. Űrhajóinkat és annak személyzetét a láthatatlanság pajzsa védi, ami rendkívül jól jön amikor be kell lépünk az oroszlán barlangjába. Ez a képességünk nagyon hasznosnak bizonyul például amikor jelen kell lennünk titkos gyűléseiken, mindegy hol kerüljön ezekre sor, mert nem tudják megakadályozni ottlétünket. Nem tudunk mindig közbelépni a hallottak után, mert ahogy azt már elmagyáraztuk, karmikus dolgokról van szó, amit civilizációtoknak meg kell tapasztalnia. Gyakran ti állítjátok fel az események színpadát anélkül, hogy ezzel tisztában lennétek és fontos, hogy lássátok döntéseitek következményeit. Ha tényleg megértenétek, hogy puszta gondolatotok formálja valóságotokat, óvatosabbak lennétek, hogy mit forgattok a fejetekben.



Amikor megtudtátok, hogy mi előnyöket tartogat a tervezett NESARA, ez jelentős mértékben segített az embereknek ráébrednie az Új Kor valóságára. Olyan ötleteket reklámozott, amiket még nem régen nem tartottatok volna valószínűnek. Így vagy úgy, felserkentette az emberek fantáziáját akik látták, hogy más módja is van, hogy az Emberiség kényelemben éljen. Teljesen új felfogásnak számítottak azon ötletek, hogy van megoldás a szegénység legyőzésére és, hogy hogyan lehetne mindenkinek megfelelő életet biztosítani. A NESARA inspiráló erőként hatott az emberekre, hogy módot találjanak az ötletek kivitelezhetőségére és ebből egy erőteljes mozgalom született. Ezt a mozgalmat vettük mi át St. Germain hozzájárulásával, aki a Világ Jóléti Vagyonalapjáért felelős. Szövetségeseinknek, a Felemelkedett Mestereknek és minden olyan Kedves léleknek aki támogatja tervünket köszönhető az, hogy eljutottatok ide, ahol közel vagytok, hogy megtapasztaljátok az első jóléti változást a sok közül. Ez egyfajta együttműködési gyakorlat, amit sokan támogatnak az interneten és számuk egyre nől. Ez is tisztán mutatja, hogy mire képesek az emberek mihelyt ráébrednek az igazságra és ha hagyják, hogy a Szeretet és Fény átvegye felettük az irányítást.



Az idő sokkal gyorsabban pereg mint azelőtt ez is azt bizonyítva, hogy a Mennybemenetel teljes bedobással robog előre. Rádöbbenvén saját tudatosságotok szintjének a növekedésére, aligha kell bizonygatnunk, hogy minden jól halad. A Föld is egyre gyakrabban változik és ez folytatódni fog, hisz még sok minden van hátra. Emiatt is már alig várjuk, hogy segítségetekre lehessünk, hogy a következményekről gondoskodjunk, de ezt legjobban akkor tudjuk kezelni, ha már veletek leszünk. Teljes készenlétben állunk már hosszú ideje. Jelenlétünk mutatni fogja, hogy szándékunk tisztességes és, hogy barátként jövünk hozzátok.



Tudjuk, hogy sokatok dédelgetett terve, hogy csatlakozzon hozzánk és Galaktikus Lényekként erre alkalmatok is lesz. Először is el kell érnetek a megkívánt tudatossági szintet és az idő múlásával ez egyre könnyebbé fog válni. Az energiának több magasabb pontja ismert, ami révén megemelhetitek rezgésszámotokat és mint fejlődő Fénylények, ezeket az energiapontokat be fogjátok vonzani. Ez már több éve folyik és mindez része az Isteni Tervnek ami segíti felemelkedéseteket. Ne adjátok most fel, ne hagyjátok, hogy figyelmetek elterelődjön, most hogy ilyen kevés idő van hátra. Hagyjátok, hogy azon események is teret kapjanak, amik nem éppen a fényből vannak tudván, hogy ezek csupán végső lecsengései a régi energiáknak, ahogy a Föld tisztul. A jövő látomása lebegjen szemetek előtt, ekként segítve annak manifesztálódását. Nektek Fénymunkásoknak fontos szerep jutott és arra biztatunk titeket, hogy terjesszétek az igazságot ahol csak tudjátok. Ne úgy, hogy rákényszerítitek véleményeteket másokra, hanem egyszerűen tárjátok fel az igazságot, hogy azt mások fontolóra vehessék.



Soha nem látott vándorlás vette kezdetét az állatvilág és az emberek között, ez is tisztán mutatva, hogy már jócskán benne vagyunk a végidőkben. Végül mindenki meg fogja találni saját helyét ahol lennie kell, tehát ne aggódjatok amiatt, hogy mi történik körülöttetek. Egyéni sorsotok biztosítva van attól függetlenül, hogy min mentek keresztül és az, hogy min mentek át nem igazán fontos, mert ennek ellenére fel fogtok emelkedni. Az egész lényege ennek a mostani periódusnak az, hogy minél több lelket felkészítsünk a Mennybemenetelre. Sok Szellemi Vezető áll rendelkezésetekre és állandóan mellettetek vannak várva a lehetőséget, hogy segítségetekre legyenek. Tudatosítsátok jelenlétüket és hívjátok őket segítségül. Segíteni fognak és elkísérnek benneteket ennek a ciklusnak az utolsó szakaszán. Emlékezzetek, hogy amit szeretnétek és amire tényleg szükségetek van, elég gyakran nem egy és ugyanaz.



Idővel bármi amiben most hiányt szenvedtek az mind a tietek lesz, mert az a szándékunk, hogy mindannyiótokat egy számotokra kényelmes és biztonságos szintre emeljünk, ahol boldog és elégedett életet élhettek és ahol elkötelezhetitek magatokat olyan feladatoknak, amik felkészítenek titeket a Mennybemenetelre. Túl sokáig volt veletek elhitetve, hogy a szegénység és éhínség elfogadható életkörülmények. Ezt a sötét összeesküvők kényszerítették rátok, akik a saját valóságukban bőségben dőzsölnek a ti károtokra. A javak egyenletes elosztása létfontosságú ahhoz, hogy boldog és egyenlőségen alapuló társadalmat teremtsünk, ahol minden egyes ember szeretve és becsülve van. Erre sor fog kerülni és már nincs sok hátra amíg ez megvalósul. Nagyon sok minden történik most a világotokban és az út ami előrevezet nemsokára láthatóvá válik.



Mihelyt a felfedések bejelentésére sor kerül meg kell, hogy ismerjetek bennünket, hogy beléphessünk életetekbe, mert szerepünk létfontosságú a Föld tisztítási programjában, hogy véget vessünk a további rombolásnak. Egyedül nem vagytok képes megbirkózni a feladat nagyságával, főleg a mostani káosz és szétrombolt állapotban. Szerencsére mihelyt szabadon tudunk köztetek mozogni, mindezt gyorsan és hatékonyan tudjunk kezelni. Erről képviselőitekkel kell, hogy megállapodjunk, de erre csak azután kerülhet sor, hogy az új kormánykinevezések megtörténtek. Minden jól halad és pár bejelentésre már nem kell túl sokat várni.



SaLuSa vagyok a Szíriuszról és újfent megelégedésemre szolgál, hogy eljöhetek és beszámolhatok a jelenlegi helyzetről.


Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey


Website: www.treeofthegoldenlight.com  
Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com


The Galactic Federation by Mike Quinsey
http://www.galacticchannelings.com// - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com// - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com// - ΕΛΛΗΝΙΚΑ/Greeck
http://gfinlatvian.blogspot.com// - Latviešú/Latvian
http://gfinbulgaria.blogspot.com// - БЪЛГАРСКИ/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com// - POLSKA/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com// - РОССИЯ/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ – HRVATSKI/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com// - MAGYAR/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com// - NORSK/Norwegian – NEW
http://gfinslovak.blogspot.com// - SLOVENSKY/Slovakian - NEW
http://gfkorean.blogspot.com// - KOREAN/Korean - NEW



Originals and translations of Galactic Messages available on

Wednesday, May 18, 2011

SaLuSa Üzenetei, Május 13


Akarjuk, hogy mindenki pontosan tudja miért is vagyunk itt és mit tartogat számotokra a jövő. A titoktartás kora lejárt és az igazság nyílt asztalnál lesz tárgyalva. Nem azért jöttünk, hogy parancsoljunk vagy, hogy irányítsunk titeket, hanem azért, hogy megosszuk a jó hírt amit hozunk és, hogy együtt dolgozzunk a végidők felé. Hiszen mind Egyek vagyunk, ugyanabban a kalandban veszünk részt különböző dimenziókon át, ahogy mindannyian a Forrás és a Teremtővel való egyesülés felé haladunk.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és megmondhatjuk, hogy a Spirituális Hierarchia is egyre közelebb kerül hozzátok, hogy tanui lehessenek és részt vegyenek a végidőkben. Végtelen szeretetet és segítséget kaptok részükről, mégha nem is tudtok róla.



SaLuSa Üzenetei, Május 13


Dícséretes mások terhét magatokra venni, de elegendő időt kell, hogy szenteljetek saját fejlődéseteknek is. Rendkívül fontos, hogy figyelmeteket továbbra is a végső futamon tartsátok, mert ez a lényege mindannak, amin most keresztülmentek. Egy lélek sincs aki ne tanulna az átváltozás leckéjéből, amit most tapasztaltaltok és az újból ami a régit felváltja. Ha van némi megbánás bennetek a változásokat illetően, mégha nem is látjátok hova vezet ez az egész, tudnotok kell, hogy minden jó úton van affelé, hogy a magasabb rezgésszámokkal rezonáljon. Fizikai testeken és tudatosságotokon belül finom változásokat tapasztalhattok, amiből végül az Új Ember, a Galaktikus Lény fog kiemelkedni. Engedjétek el mindazt aminek láthatóan nincs helye az Új Korban tudva, hogy egy megfelelő formában fog létezni a magasabb dimenziókban.


Vegyétek például a Földnek mindazt a forrását amit mindennap használtok ahhoz, hogy világotokat és annak követelményeit fenntarthassátok. A magasabb szinteken ez majdhogynem feleslegessé válik, mert kevés dologra lesz szükségetek a Földről, hisz minden amit akartok, képesek lesztek gondolataitok erejével megteremteni. Ugyanúgy meg tudtok szabadulni mindentől amit teremtetek ha már nincs rá szükségetek, így nem keletkezik hulladék vagy szennyeződés, hanem minden a tartalékba tér vissza, hogy újra hasznosítva legyen. Amikor elértek erre a szintre, rendelkezni fogtok az ehhez szükséges tudással és képességgel, hogy kezelni tudjátok az ilyen dolgokat, mert tudatosságotok addigra egy olyan szintet fog elérni, ami elvárható egy Galaktikus Lénytől. Ha nem tudjátok teljes mértékben felfogni a változásokat, akkor egyszerűen csak fogadjátok el, hogy felemelhessenek titeket arra a szintre, ahol harmónia és egyensúly létezik csupán. Tudatalatt ez mind ismerősnek hangzik számotokra mert tudjátok, hogy ez a természetes otthonotok.


Gyakran említettük, hogy jól informáltak lesztek mindarról ami rátok vár. Ennek ellenére nem sok mindent tehetünk addig, amíg nyíltan köztetek nem lehetünk. A színpad készen áll arra aminek jönnie kell és ha nem is várjuk, hogy mindenki azonnal elfogadja azt amit mondani fogunk, meg kell, hogy gátoljunk minden próbálkozást ami meg akar akadályozni minket, hogy azt tegyük amit tennünk kell. Egész biztos, hogy tudni fogjátok amikor a dolgok ehhez a ponthoz érnek, mert addigra már nem lesz titok többé, hogy el akarjuk távolítani a sötét összeesküvőket. Ők azok akik széles körű rombolást terveznek és minden gondolkodás nélkül képesek ölni vagy megnyomorítani másokat. Ezt nem ijesztgeés képpen mondjuk, épp ellenkezőleg, hogy tudjátok, hogy tevékenységeiket egyre szűkítjük, míg végül teljesen meg nem szüntetjük.


Kell, hogy legyen egy béke időszak és, hogy a szükségtelen ellenőrzések és megszorítások megszűnjenek, hogy szuverenitásotok fokozatosan vissza lehessen állítva. Mi a Galaktikus Federáció tisztelünk titeket és akarjuk, hogy szabadok legyetek amihez jogotok van. Minden drákói szigor és minden egyéb igazságtalan megkötés, el lesz távolítva. Ez természetesen az új kormánynak lesz a kötelessége, ami hamarosan kinevezésre kerül. Ehhez természetesen hatalmas változások kellenek és egy kormánytisztviselő sem ússza meg aki megszegte esküjét. Egy földet megrengető évvégének néztek elébe.


Azokőtök akik figyelemmel kísérték az üzeneteket amiket megbízhatónak tartottatok és a Szeretet és Fény energiáit közvetítették, tudni fogják előre, hogy mi történik. Abban a pozícióban lesztek, hogy tudni fogtok segíteni másoknak, akik össze lesznek zavarodva és sokkolóan fog rájuk hatni az, amit hallanak. Időbe fog tellni, hogy az igazság leülepedjen és még akkor is lesz némi bizonytalanság a jövővel kapcsolatban. Itt tudtok személyes segítséget nyújtani, ám legyetek nyugodtak, hogy mihelyt lehet kiépítünk egy jó kommunikációs rendszert. Akarjuk, hogy mindenki pontosan tudja miért is vagyunk itt és mit tartogat számotokra a jövő. A titoktartás kora lejárt és az igazság nyílt asztalnál lesz tárgyalva. Nem azért jöttünk, hogy parancsoljunk vagy, hogy irányítsunk titeket, hanem azért, hogy megosszuk a jó hírt amit hozunk és, hogy együtt dolgozzunk a végidők felé. Hiszen mind Egyek vagyunk, ugyanabban a kalandban veszünk részt különböző dimenziókon át, ahogy mindannyian a Forrás és a Teremtővel való egyesülés felé haladunk.


Óriások vagytok tapasztalataitokat illetően és több száz életeitek során bejártátok a Föld négy égtáját. Más lelkekhez hasonlóan rajta hagytátok a bélyegét civilizációtokon és kollektíven felkészítettétek magatokat ezekre az utolsó napokra, amit ti alkottatok meg. Ezért van az, hogy minden olyan tapasztalatot amit ti hoztatok létre, nem a mi dolgunk, hogy beleavatkozzunk, egyébként az egésznek nem lenne semmi értelme. Az a fontos, hogy megtanultátok, hogyan viselkedjetek és úgy bánjatok más lelkekkel, mint saját magatokkal. Azok számára akik ezt nem tanulták meg, a lecke folytatódni fog egészen addig, amíg készen nem állnak a felemelkedésre. És mivel a valóságban nem létezik az idő fogalma, az összes idő rendelkezésükre fog állni amire csak szükségük lesz, hogy saját ütemükben fejlődjenek.


Egészen természetes, hogy folyton előre törekedjünk és evolúciótok akkor is folytatódni fog, ha tudatosan ennek nem is vagytok tudatában. Igen, léphettek egyet hol előre hol hátra ahogy nektek tetszik, de az eredmény pár kivétellel mindig valamilyen formában az előrehaladásotok lesz. A lélek megtagadhatja saját forrását és Fényét egészen addig, amíg a Forrásba való visszatérés jelenti a legjobb megoldást számára és az egész folyamat újra kezdődhet. És mondjuk ezt mind tinektek akik nemcsak, hogy tisztában vannak saját Fényükkel, hanem akik elhatározták, hogy felemelkednek. Lábatokkal szilárdan a felemelkedés útján álltok és sokan tisztában vannak a belső változásokkal, főleg azokkal amik átváltoztatják sejtjeiteket, hogy felkészítsenek a magasabb rezgésszámokra. Látjuk, hogy sokan közületek úgy tudnak közlekedni, hogy a negatív energiák bármi befolyással is lennének rátok és valóban képesek vagytok azok erőit csökkenteni Fényetek segítségével.


Nagyon meg vagyunk elégedve az elmúlt évek alatt elért haladásotokkal azért, hogy kiderüljön az igazság. Jól informált helyzetetek és megérzésetek segített nektek felülkerekedni az alacsonyabb energiákon. Nem félemlíthetnek meg, hacsak ti nem hagyjátok. Őrizzétek meg nyugalmatok és mint ahogy azt már oly gyakran mondtuk, fókuszáljatok a csodálatos jövőre ami rátok vár. Hamarosan tudatosítjátok, hogy minden ami meg volt nektek ígérve nemsokára a tietek lesz és türelmetek bámulatra méltó ha azt vesszük, hogy mennyi időbe telt, hogy idáig eljussunk.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és megmondhatjuk, hogy a Spirituális Hierarchia is egyre közelebb kerül hozzátok, hogy tanui lehessenek és részt vegyenek a végidőkben. Végtelen szeretetet és segítséget kaptok részükről, mégha nem is tudtok róla.


Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey,


Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com



The Galactic Federation by Mike Quinsey
http://www.galacticchannelings.com// - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com// - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com// - ΕΛΛΗΝΙΚΑ/Greeck
http://gfinlatvian.blogspot.com// - Latviešú/Latvian
http://gfinbulgaria.blogspot.com// - БЪЛГАРСКИ/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com// - POLSKA/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com// - РОССИЯ/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ – HRVATSKI/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com// - MAGYAR/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com// - NORSK/Norwegian – NEW
http://gfinslovak.blogspot.com// - SLOVENSKY/Slovakian - NEW
http://gfkorean.blogspot.com// - KOREAN/Korean - NEW


Originals and translations of Galactic Messages available on

Tuesday, May 17, 2011

SaLuSa Üzenetei, Május 11,


Addigra már mi is felfedtük magunkat előttetek és mindenki kiveszi részét, hogy ti és Földanya fel legyetek készülve. Fokozván ezt az örömet, ősi leszármazottaitok a Homorú Földből szintén feljönnek a felszínre, ahogy nekik is meg van a saját szerepük a végidőkben.

Nehéz lesz lépést tartani a gyors fejlődési ütemmel, de mi és szövetségeseink minden információval el lesztek látva. A rémálomnak hamarosan vége és az álom, ami elvezet titeket az Aranykorba, kezd formát ölteni.

Maradjatok pozitívak és maradjatok meg szivetek középpontjában. Ha így tesztek, a külső események nem lesznek rátok semmi hatással.


SaLuSa Üzenetei, Május 11,

A Galaktikus Federációnak egyre több dolga akad világszerte, de még ha tudnátok is róla, nem tudnátok, hogy ez miért van. Vannak bizonyos dolgok amikről biztonságotok érdekében, nem áll módunkban bővebb információt kiadnunk. Hosszú ideje, hogy mi takarítjuk el a szemetet a sötét erők után, kiknek szándékuk maximális zűrzavart és problémát okozni. Ez kimondottan az utóbbi néhány évben vált nyilvánvalóvá, amikor működéseik aktívabbakká váltak. A nagyobb problémát az jelenti, hogy ráhagyatkoztunk szövetségeseinkre, hogy segítsenek megállítani őket és ezzel azt érték el, hogy a pénzpiac valamint az olajipar köré gyűltek össze. Le kellett, hogy győzzük ellenállásukat, ami pontosan azt érte el amire az Illuminátusok számítottak: abszolút irányításuk alá helyezte a kulcsfontosságú piacokat. A manipulációikkal és a benzinárak feletti totális kontrolljuk által hatalmas vagyont harácsoltak össze, míg ti az átlagemberek taposták ki a számlát. Nem volt könnyű számunkra sem visszatartani magunkat, hogy átlépjük hatáskörünket, de mindig voltak bizonyos határok amiket meg kellett, hogy tartsunk. Ez mind összefüggésben van a karmával, hagynunk kell, hogy megtapasztaljátok azt, amit teremtetek és tanulni tettetek következményeiből. Ezért nem tudunk csak úgy sipp-supp közbelépni és megakadályozni amit csinálnak, de gyakran csökkenteni tudjuk a rátok gyakorolt hatást.

Úgy vesszük észre, hogy a világ kezd szétválni különböző azonos érdekű csoportokra és bizonyos tekintetben ez a legjobb megközelítési módja, hogy valami stabilitást érjetek el. Amikorra látni fogjátok, hogy mindannyian Egyek vagytok, erős vágy fog bennetek kialakulni, hogy egyként dolgozzatok rádöbbenvén arra, hogy az együttműködésé a jövő. A mostani versenyszellemet az együttműködés szelleme fogja felváltani és az emberek energiájukat pozitív dolgokba fogják belefektetni, ami minden ember érdekét fogja képviselni. Ezt az egymásratalálást spirituális értelemben is értjük és a kényes témák nyitott viták tárgyát fogják képviselni, hogy segítsenek megváltoztatni a megrögzött hiteket, ahol ez szükségessé válik. Egészen addig, amíg semmi más nem marad, csupán az igazság és addigra az Emberiség is tanul az elválás leckéjéből. Célkitűzésetek mindig is az volt, hogy felkülkerekedjetek a szétválasztáson, harmóniát és egyentsúlyt teremtve, képesek legyetek hozzáidomulni a Feltétel Nélküli Szeretethez. Minél előbb el tudtok kezdeni így élni, annál gyorsabban fogjátok tudni elérni a magasabb dimenziókat.

Megszámlálhatatlan élettapasztalatotok és a temérdek földi életetek mind hozzájárult spirituális tudatosságotok növekedéséhez. Most, hogy a Mennybemenetel egyre közelebb kerül, itt álltok az lehetőség kapujában, felkínálván azt, hogy magatok mögött hagyjátok a kettőséget. Ahogy az élet értelme megvilágosodik előttetek, úgy válik egyre könnyebbé számotokra elvágni kötelékeiteket a materiális világgal. A magasabb dimenzióban szükséglistátok közel sem lesz olyan hosszú mint a Földön, mindenetek meg lesz. Ennek ellenére minden kényelemben részetek lesz, amit csak el tudtok képzelni. Tökéletes szépség fog titeket körbevenni sziporkázó szinek kíséretében, színek melyek nem fellelhetőek jelenleg a Földön. Kreatív hatalmatokkal ki fogjátok tudni nemcsak saját hanem mások vágyait is elégíteni, amiből minden lélek közösen osztozik. Semmi sem lesz egyéni tulajdoni alapon kisajátítva, mint ahogy az van jelenleg a Földön, kivétel nélkül minden meg lesz osztva a többiekkel.

Csak úgy repül a Földön az idő és nemsokára beléptek a kettőség utolsó évébe. Nagyon ígéretes, érdekes és izgalmakkal teli év vár rátok, ahogy egy biztosított jövő felé fogtok dolgozni, amibe a sötét összeesküvőknek már nem lehet beleszólásuk. Igen, bár még itt lesznek, de száműzve fogjuk őket, hogy ti nyugodtan száguldhassatok a Mennybemenetel felé. Addigra már mi is felfedtük magunkat előttetek és mindenki kiveszi részét, hogy ti és Földanya fel legyetek készülve. Fokozván ezt az örömet, ősi leszármazottaitok a Homorú Földből szintén feljönnek a felszínre, ahogy nekik is meg van a saját szerepük a végidőkben. Nehéz lesz lépést tartani a gyors fejlődési ütemmel, de mi és szövetségeseink minden információval el lesztek látva. A rémálomnak hamarosan vége és az álom, ami elvezet titeket az Aranykorba, kezd formát ölteni.

Maradjatok pozitívak és maradjatok meg szivetek középpontjában. Ha így tesztek, a külső események nem lesznek rátok semmi hatással. Lépjetek át rajtuk tudván, hogy Csillagmagok vagytok, erős Fénylények akiknek szándékuk a Fényben dolgozni. Ezáltal másoknak is segítetek és ezzel párhuzamosan saját tudatossági szintetek is növekszik. Mindannyian teljesen egyediek vagytok és együtt félelmetes erőt alkottok. Hagyjátok, hogy mások saját hitüket kövessék. Hamarosan ők is megtalálják a választ, ha még nincsenek kibékülve az igazsággal. Mi a magunk részéről biztosítjuk, hogy minden olyan dologról ami evolúciótokat tekintve fontos, kiderüljön az igazság. Ez gyorsan összehozza majd az embereket, segítve egymásnak megérteni a dolgokat.

A kettőség ciklusának véget kell érnie és biztosítanunk kell a Föld védelmét és felemelkedését. Az, hogy ezt miként érjük el nem annyira fontos, mint az, hogy elérjük. Addig is sok mindennek be kell fejeződnie és meg kell tisztulnia, hogy az új model elkezdődhessen. A legnagyobb változást a kért világbékének a beváltása valamint az Illuminátusok eltávolítása fogja jelenteni. Az, hogy hatalmuk és befolyásuk véget érjen, csak a mi segítségünkel érhető el. Ez meg fog történni és erre már nem kell sokat várnunk. Már folynak a tárgyalások eltávolításukról és végül nem marad számukra semmi más lehetőség. Magatartásuk továbbra is dacos, de a körülmények súlyosan meggyengítették erőiket, beleértve hozzáférésüket ahhoz a hatalmas vagyonhoz, amit összeharácsoltak. Olyanok mint a múlt diktátorai, akik azt hitték, hogy érinthetetlenek és épp ez volt Achilles sarkuk. (A görög monda szerint Achilles testének egyetlen sebezhető pontja a sarka volt. mert ezt nem érte a bűvös fürdő, mikor Thetis istennő halandó fiát megmártotta a Styx vizében.) Az utolsó akadályon buktak el és többé már nem képesek a dolgokat úgy a befolyásuk alatt tartani, mint ahogy azt szeretnék. Az emberek például rádöbbentek, hogy mi is folyik valójában és a sötét összeesküvők ellen tanusított ellenállásuk, segít megállítani őket.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és közölhetjük, hogy egyre közelebb kerültök néhány fontosabb eseményhez, ami a kezdetét fogja jelenteni a Mennybemenetel végső fázisának. Nemsokára meglesz hosszú várakozásotok jutalma és ha szemfülesek vagytok, akkor már láthattok erre utaló jeleket. Egyre gyakoribbá válik jelenlétünk az égbolton, ám a Föld ügyeit érintő eredményeink nem ennyire nyilvánvalóak. A Japán földrengés irányításunk alatt volt és a megrongált reaktorok radioaktivitását alacsony szinten tartottuk, hogy ne okozhasson komoly veszélyt. Továbbra is kerülünk minden összetűzést a sötét összeesküvőkkel, akik próbálnak kiprodukálni egy olyan incidenst, ami bennünket rossz fényben tüntetne fel. Erre nem fog sor kerülni de ha megpróbálnak sarokba szorítani minket, akkor fel fogjuk fedni tervüket. Legyetek nyugodtak afelől, hogy a Galaktikus Federáció készenlétben áll és érdeketekben jár el.

Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey,

Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com



The Galactic Federation by Mike Quinsey
http://www.galacticchannelings.com// - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com// - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com// - ΕΛΛΗΝΙΚΑ/Greeck
http://gfinlatvian.blogspot.com// - Latviešú/Latvian
http://gfinbulgaria.blogspot.com// - БЪЛГАРСКИ/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com// - POLSKA/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com// - РОССИЯ/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ – HRVATSKI/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com// - MAGYAR/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com// - NORSK/Norwegian – NEW
http://gfinslovak.blogspot.com// - SLOVENSKY/Slovakian - NEW
http://gfkorean.blogspot.com// - KOREAN/Korean - NEW



Originals and translations of Galactic Messages available on



INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/