Followers

keshe

Friday, February 25, 2011

Február 21, 2011


Ne hagyjátok, hogy bárki is eltérítsen utatokról és legyetek eltökéltek megvalósítani amit legbelül úgy ismertek: életterv.

A változások amikről sokan beszélnek, előttetek vannak és csak most kezdőttek el. Láthatjátok, hogy a változások kezdenek más országokban is manifesztálódni, országokban, ahol mindennapos volt az elnyomás.

Spirituális Lényként gondoljatok magatokra leginkább és emberi tapasztalatotokat, evolúciótok fontos lépésének lássátok.

Mi a Galaktikus Federáció, eonokon keresztül figyelemmel kisértük fejlődésetek és sikeretek a mi sikerünk is. Legyetek üdvözölve otthon, győzelmet aratva a sötétség felett, ami mindannyiunk számára egy nagy kaland volt.



Üzenetek a Szíriuszról,
SaLuSa Üzenetek, Február 21, 2011

Ne hagyjátok, hogy bárki is eltérítsen utatokról és legyetek eltökéltek megvalósítani amit legbelül úgy ismertek: életterv. A mostani életetek az utóbbi idők legfontosabb egyike. Efelé tartottatok szem előtt tartva a felemelkedést és mi más is mutatná sikeretek mintsem az, hogy tudjátok ez a ciklus a végéhez közelít. Ha ezt még nem teljesen tudjátok teljesítményként felfogni, gondolkodjatok el azon, hogy még mindig a karmikus hatások érvényesülnek életetekben és még nem vagytok teljesen szabadok a leckéktől amiket meg kell tanulnotok. Az egyre fogyatkozó idő ellenére is, még mindig vágyakozhattok, hogy részesei legyetek a Mennybemenetelnek és belefoglaljátok azt életetekbe. Biztosíthatunk arról, hogyha kifejezitek ebbéli szándékotokat, mérhetetlen segítséget fogtok kapni. Így téve lehetőséget kaptok, hogy magatok mögött hagyjátok a régi utat és szabad lelkekké váljatok, akiket nem akadályoznak a folyamatosan jelen levő alacsonyabb energiák. Sosem fogjátok megbánni, ha elhagyjátok ezt a dimenziót, hisz ez nem az igazi valóságotok és közel sem jöhet a magasabb dimenziókhoz ahonnan jöttetek.


A változások amikről sokan beszélnek, előttetek vannak és csak most kezdőttek el. Láthatjátok, hogy a változások kezdenek más országokban is manifesztálódni, országokban, ahol mindennapos volt az elnyomás. Nehogy azt higgyétek, hogy csak azért, mert ti modern társadalomban éltek, a változások nem szükségesek, hisz ez amiről beszélünk, ez mind szükséges ahhoz, hogy vissza tudjuk adni Szuverén Lényetek jogait. Az élet jobb, sőt sokkal jobb kéne és kellett volna, hogy legyen számotokra, mint amit eddig tapasztaltatok. Mindig is volt elegendő vagyon és forrás ahhoz, hogy mindenki bőséges és bolgod életet élhessen. A tény, hogy ez nem volt osztályrészetek abból fakad, hogy készakarva meg volt tagadva előjogotok és egy állandó szükségállapotban voltatok tartva. Egyáltalán nem túlzunk ha rabszolgasorsnak tituláljuk be helyzetetek, eltekintve attól a ténytől, hogy sok ember fel sem fogja, hogy nem szabad.


Ahogy a változások kezdenek formát ölteni, hamarosan megízlelitek a szabadságot, de természetesen ehhez a ti hozzájárulásotok is szükséges, senkivel sem kívánunk kivételezni. Mindenki egyenlősége, lehetősége és állapota egy magasabb szintre lesz emelve, hogy egy nemzetet alkossatok, egy nemzetet aki a közjóért dolgozik. A válaszfalak amik szétválasztottak titeket el lesznek távolítva és egy politikai, tudományos és vallás egymásra találásnak lesztek tanui. Ezek mindegyike eltávolítja azon eszméket, amik hiányolják a valós alapokat és mind a politika, tudomány és vallás lehetővé teszi a szabad véleménynyilvánítást. Eljövetelünk ehhez fog segítséget nyújtani, és rá fogunk mutatni azon pontokra, ahol változásokat kell meghonosítani. A mostani információk és tanítások legtöbbje nincs egyetemben az Új Kor eszméjével, ami rohamosan közeleg. Mindamellet hagyjuk, hogy mindenki egyénileg kövesse hitét, semmilyen nyomás nem nehezedik rátok általunk, csupán elétek helyezzük az igazságot, hogy elmélkedjetek rajtuk.


Minden ami történik, egy nagyobb terv része ami arra hivatott, hogy Világegyetemeteteket egy magasabb szintre emelje és ezt felügyeli az az energia, amit ti Istennek hívtok. Ez az energia hajtja végre a Teremtő óhaját. Egyrészről kis kék bolygótok jelentéktelen ha Világegyetemetek méreteit nézzük, ugyanakkor spirituális szempontból rendkívüli fontossággal bír. Nagyon különleges bolygó a tietek, ahol ti Hatalmas Lények, minden külső befolyástól védve vagytok, ahogy a kettőség utolsó fejezeteit lapozzátok. Elismerjuk, hogy bátran fogadtátok azt a tényt, hogy igaz Énetekkel - ami valójában Felsőbb Énetek - elveszítsétek a kapcsolatot azért, hogy megtapasztaljátok az alacsonyabb vibrációkat. Más körülmények között ez a szétválasztás, még eonokon keresztül folytatódhatott volna és származási emlékeitek is kitörlődhettek volna. Fogadjátok elismerésünket, hogy hűek maradtatok feladataitokhoz, hogy felemelkedjetek a Fénybe. Több más Lénnyel egyetemben fáradhatatlanul dolgoztunk felébredéseteken és türelmünknek meg volt a jutalma: nemrégen válasz érkezett tőletek. Sikeretek azt jelentette, hogy tudatossági szintetek megfelelő szintre emelkedett, hogy legyőzzétek az Illuminátusok és kegyenceik végső ostromát.


Ezt a szituációt már nem lehet visszafordítani, tartjátok felemelkedett pozíciótokat és a haladás egyre gyorsabb sebességre kapcsol. Az erőteljes energiák amiket kibocsátotok magatokból a biztosítékai arra, hogy a sötét összeesküvőknek nem lesz más választásuk, mint feladni tervüket. Csökönyösen kapaszkodnak és utolsó leheletükkel is abban bíznak, hogy valami visszaállítja szerencséjüket, de erre nem kerül sor. Azok a Lények akik velünk és nekünk dolgoznak, csupán a jelre várnak, hogy feladatukhoz hozzálássanak és készen állnak akcióba lendülni. Itt most nincs idő elveszíteni a hitetek vagy hagyni, hogy a félelem belopja magát életetetekbe. Vessétek szemeteket az ösvényre ami megnyílik előttetek és ne játszatok a sötét összeesküvők kezére, akik rohamosan vesztik el hatalmukat. Részünkről nem lesz megtorlás, mert az igazság saját maga veszi kézbe a dolgokat. Minden egyes lélek aki a kettőséget jött megtapasztalni, Fényből lett teremtve és a bukottaknak ugyanúgy szükségük van a Szeretetre és a Fényre, mint bármilyen más léleknek. Mindig van visszaút ha valaki visszaóhajt térni a Fénybe és erre ott vannak azon nemes Lények akik a tiszta Fény szintjeiről nyújtják ki felétek segítő kezüket. Senki sem akarja látni, hogy akár egy lélek is a feneketlen mélybe ássa magát, hisz mindannyian Egyek vagyunk és minden lélek arra hivatott, hogy legvégül visszatérjen a Forráshoz.


Spirituális Lényként gondoljatok magatokra leginkább és emberi tapasztalatotokat evolúciótok fontos lépésének lássátok. Tanulásotok sosem fog megállni, habár a magasabb szférák Fényében sokkal lassabban tanultok, mert a kihívások nem annyira nehezek és nem annyira ádázak mint a kettőségben. Idővel emlékezni fogtok sikereitekre és az alacsonyabb rezgéshez kötődő ragaszkodásotok idővel elhalványul, hogy csak szépség és harmónia vegyen titeket közre. Nem kell minden tapasztalatotok súlyát cipelnetek, főként nem azon tapasztalatokat, amikor egy követ fújtatok a sötét összeesküvőkkel. Igen Kedveseink, egyik végletből a másikba estetek tapasztalásotok részeként. Másképp, hogyan is fejlődtetek volna és hogyan is tudnátok a kettőségen felülkerekedni anélkül, hogy azt megértenétek?


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és apránként feltártuk előttetek az igazságot, a Földön töltött időtökről arról, hogy milyen fontos megértenetek Földanyát és hogyan tudjátok biztosítani kiszabadulásotokat az alacsonyabb vibrációkból. Mi a Galaktikus Federáció, eonokon keresztül figyelemmel kisértük fejlődésetek és sikeretek a mi sikerünk is. Legyetek üdvözölve otthon, győzelmet aratva a sötétség felett, ami mindannyiunk számára egy nagy kaland volt.


Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey


Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com



The Galactic Federation by Mike Quinsey
http://www.galacticchannelings.com// - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com// - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com// - ΕΛΛΗΝΙΚΑ/Greeck
http://gfinlatvian.blogspot.com// - Latviešú/Latvian
http://gfinbulgaria.blogspot.com// - БЪЛГАРСКИ/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com// - POLSKA/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com// - РОССИЯ/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ – HRVATSKI/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com// - MAGYAR/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com// - NORSK/Norwegian – NEW
http://gfinslovak.blogspot.com// - SLOVENSKY/Slovakian - NEW


Originals and translations of Galactic Messages available on

Sunday, February 20, 2011

SaLusa Február 18, 2011


A Földön levő Fénymunkások is segitik stabilizálni és megkötni a Fény energiáit, hogy azt mások is fel tudják használni. Lámpást visznek bárhova is mennek és világítják előre az utat. Nélkülük sokan összeroskadtak volna az alacsonyabb energiák alatt és nagyon nehezen tudnának felemelkedni.

Ez az év lélekemelő év lesz mindenki számára, ahogy az emberek nagy változások kezdetének lesznek tanúi. Változásoknak, amik még több igéretet rejtenek magukban. A mostani káosz veti el a szabadság magjait és a kezdetét egy valóban boldog korszaknak, ahol az előrehaladás biztosított. A ma problémái fokozatosan megszűnnek és tudni fogjátok, hogy a Mennybemenetelhez vezető út valóban nyitva áll.




Üzenetek a Szíriuszról
SaLusa Február 18, 2011


Folyamatosan közelebb jövünk hozzátok, bár nem mintha ezt észrevettétek volna, mert legtöbb hajónkat a láthatatlanság pajzsa fedi. Milyen izgalmas is lesz amikor nyíltan tevékenykedhetünk a Földön és a Föld fölött. A mostani feladatunk az, hogy tartsuk pozíciónkat, amíg biztonságos légteret és környezetet nem biztosítunk, amik nem tartogatnak számunkra semmi veszélyt. Ezeket a dolgokat nem lehet siettetni, mivelhogy a legfelsőbb hatóságok engedélye szükséges biztonságunkhoz. Nem mintha tényleges veszélyben lennénk, de nem tudunk működni egy feszült és rosszindulatú atmoszférában. Tartózkodunk minden összetűzéstől és veszély esetén mindig kitérő manővert választunk. Fejlett technológiánkat magunk védelmére használjuk fel és nem vetélytársaink leigázására. A Galaktikus Federáció egy békés szervezet, ami a civilizációk békés együttműködését segíti.


Világegyetemetekben állandó háborúk dúltak, sőt mi több a legádázabb Galaktikus háborúk. Amikor a fegyverek olyan hatalommal bírnak, hogy azok képesek bolygókat elpusztítani, akkor tudjátok, hogy a rombolás komoly méreteket ért el. Tudósaitok mégis tesztelték az atombombát anélkül, hogy tényleg felfogták volna következményeit és folytatták kísérletüket tudván, hogy annak kínos foganatjai lehetnek. Az Atlantiszi időkben ugyanúgy félretéve óvatosságukat, elpusztítottak egy páratlan civilizációt és egy egész kontinenst. Sokatok jelen volt azokban az időkben és jelenlegi inkárnációtok megakadályozott egy újabb csapást. Tudatosságotok elért egy bizonyos szintre és ez tette lehetővé számunkra, hogy válaszoljunk segélykérésetekre. Ahogy arról később értesülni fogtok, jövetelmünkkel egy komoly veszedelmet hárítottunk el a Földről amire múlt századotok végén került sor. Miután feltaláltátok a maghasadást, látható volt, hogy hova tartanak a dolgok, de nem tudtunk közbeavatkozni segíteni hasznosítani felfedezéseteket, mert azáltal beleavatkoztunk volna szabad akaratotokba.


Szabadakaratotok egyben volt áldás és átok attól függően, mire használtátok azt. Döntéseitek által formáltátok társadalmatokat és törvényeiteket és hoztátok létre mindazt ami körbevesz titeket. Még most is gyakoroljátok szabadakaratotokat, de rádöbbenve a régi módszerek hiányosságaira, változásokat kerestek. Segítséget kértetek és álmotok meg fog valósulni. Mi biztosítjuk, hogy a befejezés a tervek szerint alakuljon. Tulajdonképpen a Mennybemenetelen keresztül fogjátok felfedezni, hogy az Új Kor ami felé haladtok, az Aranykor is egyben. Ahhoz, hogy ezt mind méltányolni tudjátok, tanui kell, hogy legyetek mindennek, megértve a dolgok jelentését, ami minden képzeletetek felülmúlja majd. Igen, időről-időre elmondjuk, hogy mi vár rátok, de a szavak nem képesek visszaadni azt a szépséget és harmóniát, aminek részesei lesztek.


A Földön levő Fénymunkások is segitik stabilizálni és megkötni a Fény energiáit, hogy azt mások is fel tudják használni. Lámpást visznek bárhova is mennek és világítják előre az utat. Nélkülük sokan összeroskadtak volna az alacsonyabb energiák alatt és nagyon nehezen tudnának felemelkedni. Ez az év lélekemelő év lesz mindenki számára, ahogy az emberek nagy változások kezdetének lesznek tanúi. Változásoknak, amik még több igéretet rejtenek magukban. A mostani káosz veti el a szabadság magjait és a kezdetét egy valóban boldog korszaknak, ahol az előrehaladás biztosított. A ma problémái fokozatosan megszűnnek és tudni fogjátok, hogy a Mennybemenetelhez vezető út valóban nyitva áll.


Kedveseink, sugározzátok szét a Fényt mindenhova ahol szükségét érzitek. Emlékezzetek, hogy lakhelyeitek azonnali támaszra fognak szorulni, szükségük lesz azok tanácsaira és tapasztalataira, akik értik, hogy mi is történik valójában. Csoportok tudják a legjobban kielégíteni az igényeket és ideje, hogy legyen az bármilyen képesség amivel rendelkeztek, azzal a helyes irányba vezessétek az emberek energiáit. Bőséges lesz az önkéntesek száma, mihelyt az emberek megértik, hova tart az Emberiség. Látni fogják, hogy mindannyiótoknak meg van a maga szerepe abban ami történik. Örömmel fogjátok szolgálni másokat, és az Egység szelleme fog érvényesülni. Ez a szellemiség egyre nagyobb méreteket fog ölteni és a kultúrák, bőrszinek és vallások közti különbségek lényegtelenekké zsugorodnak. Az emberek rádöbbennek szivükben, hogy minden lélek útitárs és együtt, Egy-ként folytatják útjukat harmóniában.


Nincs egy megoldhatatlan probléma sem, mindegy milyen nagy is legyen. Az előttünk levő feladatokat kifejezett gyorsasággal fogjuk kezelni. Természetesen minél előbb szeretnénk elkezdeni működésünket, de ehhez a megfelelő emberek kell, hogy álljanak a kormányrúdnál. Ez azt jelenti, hogy szövetségeseinket előtérbe kell hoznunk és mihelyt az út tiszta lesz előttük, előlépnek. Nem hagyhatjuk, hogy a sötét összeesküvők beleavatkozzanak a munkánkba, ezért előbb el kell őket távolítani. Pontosan tudjuk, kik ők és megmutatjuk nektek valódi arcukat és hogy mit képviselnek és nincs rá mód, hogy elkerüljék az igazságszolgáltatást. Addigra szabad információcserére kerül sor és a média igaz hírvivőjévé válik az eseményeknek.


A Teremtő sosem hagyott titeket teljesen a sötét összeesküvők kegyelmére és tekintet nélkül a történtekre, Fénylényekkel vett körbe titeket, hogy azok megvédjenek. A Teremtő azt is elrendelte, hogy ez a ciklus be kell, hogy fejeződjön és eképp lészen. Folytassátok mindennapi életeteket tudva, hogy semmi sem akadályozhatja meg azt, hogy magasabb dimenziókba jussatok a Mennybemenetelen keresztül. Engedjétek, hogy fantáziátok szárnyra kapjon, ahogy elképzelitek milyen élet vár rátok és képzeletetek nem fog messze állni az igazságtól. Ábrándozzatok a legcsodálatosabb tájról, ahol a szépség és harmónia túlszárnyalja minden eddigi tapasztalataitokat. Ahol az energiák az örökös békéről regélnek, ahol a szivárvány színei mindent áthatnak. Az ehhez hasonló látomások felemelik lelketek, hogy sose felejtsétek el milyen végzet vár rátok.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és ha reményt és bizonyosságot sikerült szivetekbe lopnom, a gyönyörű jövőről ami rátok vár, már sikerrel jártam, hogy segítselek titeket ezekben a nehéz időkben a Földön. Látjátok, hogy mire képes az ember ha összesítve erejét, egy célra koncentrál. Az eredmény nem kell, hogy azonnali legyen de megalapozza a változásokat amelyek eredményhez vezetnek. Ha nem gondoltátok volna, hogy a változások valaha is bekövetkeznek, akkor mostanra már erről megbizonyosodhattatok és ez csak fokozódni fog. Tudásotokkal segíthettek a többieknek, akik csak a külső burkot látják és támogatásotok megelőzi félelmi reakcióikat. Ezekkel a gondolatokkal búcsúzunk, kifejezvén mindannyiótok felé szeretetünket.


Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey




Website: Tree of the Golden Light
Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com




The Galactic Federation Messages by Mike Quinsey

http://www.galacticchannelings.com/ - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com/ - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com/ - Ελληνικά/Greeck
http://gfinbulgaria.blogspot.com/ - Български/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com/ - Polska/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com/ - Россию/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ Hrvatski/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com/ - Magyar/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com/ - Norsk/Norwegian – NEWhttp://gfinromania.blogspot.com/ - România//Romanian - NEW

Originals and translations of Galactic Messages available on

Thursday, February 17, 2011

Február 16, 2011




Kedveseim, mindannyiótoknak meg van az életben a szerepe és egy bizonyos ponton elérkezik az ideje annak, hogy valamivel hozzájáruljatok mindenki felemelkedéséhez. Legyetek hajlandóak megtenni azt ami képességeiteken belül van és ne aggódjatok, ha másokhoz viszonyítva felajánlásotok kicsinek tűnik.

A minőség és nem a mennyiség számít, tegyétek azt amihez a legjobban értetetek. Nem anyagi adakozásra gondolunk feltétlenül, egy kedves mosoly vagy egy megértő szó is sokat nyom a lantban.

Higgyetek nekünk, hogy van okotok mosolyogni, hisz reményeitek és álmotok egy gyönyörűbb, szebb és békésebb letért mind megvalósulnak. Ne vesztegessétek el energiátokat és időtöket a negativititásra ami körülöttetek tapasztalható, mert ezek az energiák lassan de biztosan átváltoznak.




Üzenetek a Szíriuszról,
SaLuSa Üzenete, Február 16, 2011




Olyan gyors mozgásban vannak a dolgok, hogy szinte naponta láttok a változásokra utaló jeleket. Látjátok hogyan növekszik a tömegek tudatossága és miként válik a jó erejévé. Ahogy a sötét összeesküvők kezéből csúszik ki a hatalom, úgy válik a Fény egyre hatalmasabbá amit többé nem lehet legyőzni. Ezért fogtok több előjelet látni miként változtatja át ez társadalmatokat. Egy ideig még homályos lesz milyen mintát követnek a fejlemények, de megnyugtató erővel fog rátok hatni ha rágondoltok, kik is állnak a változások mögött. Több ezres főt tesz ki Földi szövetségeseink száma és ott vannak még a Fénymunkások akik megállás nélkül azon fáradoznak, hogy Fényt hozzanak le a Földre. Ha ehhez még hozzávesszük azt a lendületet, amit a szunnyadó tömegek felébredése okoz, ez még nagyobb összefogást eredményez, ami segít eredményeket elérni. Mindenki hozzá tud ehhez a mozgalomhoz járulni azáltal, hogy Fényt küld a Földnek, kérve, hogy az a közjó javára legyen felhasználva. Minél többen tesztek így, a Fény annál nagyobb méreteket ölt.


Kedveseim, mindannyiótoknak meg van az életben a szerepe és egy bizonyos ponton elérkezik az ideje annak, hogy valamivel hozzájáruljatok mindenki felemelkedéséhez. Legyetek hajlandóak megtenni azt ami képességeiteken belül van és ne aggódjatok, ha másokhoz viszonyítva felajánlásotok kicsinek tűnik. A minőség és nem a mennyiség számít, tegyétek azt amihez a legjobban értetetek. Nem anyagi adakozásra gondolunk feltétlenül, egy kedves mosoly vagy egy megértő szó is sokat nyom a lantban. Higgyetek nekünk, hogy van okotok mosolyogni, hisz reményeitek és álmotok egy gyönyörűbb, szebb és békésebb letért mind megvalósulnak. Ne vesztegessétek el energiátokat és időtöket a negativititásra ami körülöttetek tapasztalható, mert ezek az energiák lassan de biztosan átváltoznak.


Haggyjátok, hogy a körbevevő szépség belétek ivódjon tudva, hogy ez csak töredéke annak ami jönni fog. Semmi sem marad alacsonyabb rezgésszámon és ha nem lehet frekvenciáját megemelni, akkor az vissza fog alakulni eredeti energiaformájává. Semmit sem lehet teljesen megsemmisíteni, holott készakarva okozhattok rombolást. Ily módon az anyag újra és újra felhasználásra kerül, anélkül, hogy bármi hulladék is keletkezne. Az Ember közismert hulladék gyártásáról és csak a legutóbbi időkben ismertétek fel a természetvédelem fontosságát. A Föld súlyos kárt szenvedett azáltal, hogy semmibe vettétek jólétét, mely most hiányban üt vissza rátok. A vagyon utáni hajsza nagy mértékben károsította erdeiteket és vízi világotokat olyan szintig, hogy néhány faj örökre eltűnhet a Föld felszínéről.


Szerencsére masszív anyahajókkal rendelkezünk, amik fenntartják a veszélyeztetett fajok életciklusait és ha szükséges genetikai finomításokat tudunk rajtuk végezni, ami növeli túlélési esélyüket. A múltban az állatok és növényvilágok más világokból lettek idehozva a Föld bolygóra és hagyták őket aklimatizálni és kibontakozni. Ez még jóval azelőtt volt, hogy az Ember a Földre érkezett volna. Természetesen a klímaváltozások is befolyásolták némely faj megfogyatkozását, de bármikor képesek voltunk segíteni nekik felülkerekedni a hányattatásokon. Sok bolygó közreműködött abban, hogy Földetek naprendszeretek egyik leggyönyörűbb bolygójává váljon. Millió évekbe tellett mire bolygótokat előkészítették az Ember érkezésére, de jóval kevesebb időbe került tönkretennie azt. A rombolók nem léphetnek be a magasabb szférákba, ahol állandó gyönyör és varázslat honol. A színek túltesznek minden általatok ismert pompán és sziporkázva ragyognak az öröklét állapotában. Mindez rátok vár a magasabb dimenziókban, amit hamarosan magatokénak tudhattok.


Visszatérve a Földre, még lesznek fizikai változások amiket meg kell hogy tapasztaljatok, de ott leszünk mi, felügyeljve ezeket. Nem a mi dolgunk, hogy beleavatkozzunk abba, amit a Földanya szükségesnek vél, mert sok tisztítási folyamat fontos. Gyakran előrejelzések óva intenek bizonyos események bekövetkeztére, így szívleljétek meg a figyelmeztetéseket, bárhonnan is jöjjenek azok. Megfelelő fejlettségi szinten vagytok, hogy felismerjétek az Anyatermészet intő jeleit, sokszor az állatok vándorlása szolgál intő jelül. Ezekben az időkben próbáljátok félelmeiteket kordában tartani, lévén, hogy ezen energiák csak további negativitást vonzanak be. Gondolkodjatok pozitívan ha már mást nem és így egy sima kimenetelhez járultok hozzá. Minden más lesz mihelyt megérkezünk és csatlakozhatunk hozzátok és közvetlen módon tudunk segítségetekre lenni.


A változások fizikai tünetei némelyikőtöket mélyebben érint és most azokról a különböző energiákról beszélünk amik a Földet érik. Azok akik felkészítették magukat a Fény befogadására, általában elég könnyen teszik magukévá a magasabb energiákat. De ha a test nem áll készen, ott egy masszív változás van folyamatban, minek hatására gyengül a test. Lényeges, hogy megfelelő alvást és pihenés biztosítsatok fizikai testeteknek anélkül, hogy holmi nehéz étellel terhelnétek meg szervezeteteket. A legtöbb tartósított étel vajmi kevés tápértékkel szolgál és ha csak tehetitek fogyasszatok friss, nyers termékeket. Ezáltal testetek energiát szív fel ami segít megőrizni egészségeteket.


Sokatok bent lakik a városban, vagy közel a városhoz ami sokkal szennyezettebb mint a külső területek. Látogassatok el vidékre ahol a friss, érintetlen levegő felfrissít és a Természet energiája felemelő hatással bír rátok. A felemelkedéssel mindezen problémákat magatok mögött hagyjátok. Itt mindenhol üdék és pezsdítőek az energiák és semmi sem okoz légszennyezést. Az energiákból majdhogynem élni lehetne, összevetve a Földön tapasztalt szükségleteitekkel. Nehéz fizikai testetek az ami folytonos feltöltésre szorul, de az új testetek sokkal kevésbé lesz tömörebb és sokkal kevesebb gondozást igényel.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és egyikét képviselem a sok hangnak ami jelen van a Földön. Mint ahogy azt tudjátok, a Galaktikus Federáció sok fejlett civilizációból áll, akik különös hangsúlyt fektetnek a tudatosság magasabb szintjeinek. Mindannyian messze túlhaladtunk minden harcias célkitűzést. Figyelmünket a Szeretet és Fény szétosztására öszpontosítjuk ami mindenki javát szolgálja. Nagy örömünkre és megelégedettségünkre szolgál adni és segíteni más lelkeken segítve felemelkedésüket. Ez történik most az Emberiséggel és biztosítjuk, hogy minden lélek aki részese akar lenni a Mennybemenetelnek sikerrel járjon.

Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey




Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com




The Galactic Federation Messages by Mike Quinsey

http://www.galacticchannelings.com/ - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com/ - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com/ - Ελληνικά/Greeck
http://gfinbulgaria.blogspot.com/ - Български/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com/ - Polska/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com/ - Россию/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ Hrvatski/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com/ - Magyar/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com/ - Norsk/Norwegian – NEWhttp://gfinromania.blogspot.com/ - România//Romanian - NEW

Originals and translations of Galactic Messages available on

















Február 14, 2011


Az internet túlnyomó részt igaz információk tárháza és várjuk azt a napot amikor a média ledobva láncait képes lesz szabadon és valósan tudósítani az eseményeket.
A kommunikáció egy a sok közül amivel foglalkozni fogunk és mindenki számára megkönnyítjük az egymással való kapcsolatfelvételt, bárhol legyenek is a világban.
Idővel telepatikus képességetek kifejlődik és páran már elkezdték ezt normálisan érzékelni.
Az új Ember felismerhetetlen lesz mostani lényetekhez viszonyítva: nem is annyira fizikai kinézetben hanem képességeiben, ami egy Galaktikus Lény velejárója.
Az új Ember képezi valós lényetek és csatlakozni fogtok Federációnkhoz, ha ez megegyezik jövő terveitekkel és evolúciótok részét képezi.




Szíriuszi Üzenetek,

SaLuSa Üzenete, Február 14, 2011


Hosszú utat tettetek meg evolúciótokban amíg idáig eljutottatok. Ebben a ciklusban a sötétség mélyébe szálltatok alá és minden tapasztalat ellenére amin keresztül mentetek, megtaláltátok vissza az utat a Fénybe. Egyrészt nem lenne megfelelő ha komplett emléketek lenne mindarról amin keresztül mentetek, de ha vissza tudnátok emlékezni, akkor teljes mértékben értékelni tudnátok azt a fönséges teljesítményt, amit elértetek. Még nem vagytok kint a sűrűjéből úgymond, de ha jobban megértitek, hogy mi is vár rátok még a Mennybemenetel előtt, akkor azt sikeresen tudjátok kezelni. Meg lehet bocsátani azon még alvó lelkeknek akik borulátóak és akik kétségbeesésbe estek nem látva a jövő reményfényét.


Azok akik pozitívan állnak a dolgokhoz, minden új próbatételben lehetőséget látnak belépni egy új, békésebb, együttműködőbb korszakba. Bíznotok kell azokban, akik előlépnek és arról beszélnek, hogyan lehet elérni ezt a kvantum-ugrást. Támogatásotokra van szükségük, hogy minél többen gondolkodjanak pozitívan, megteremtve ezzel azt a tudatos vágyat, ami szükséges a változások megvalósításához. Nem is fontos tudni a válaszokat, hanem ami igazán fontos az a szándék, amivel az energiátokat szétkülditek. Amikor az energiák elérik a kritikus tömeget, a manifesztálások olyan mértéket öltenek, hogy nem lehet többé őket megállítani. Már most kezditek látni ahogy felszínre törnek bizonyos dolgok és egyre jobban előkészítik a talajt olyan eseményeknek mint például a Bejelentések.


Valójában már néhány lehetséges bejelentés majdhogynem készen áll arra, hogy nyilvánosságra hozzák őket. A világhelyzet több országot befogadóbbá tesz, hogy áldását adja arra ami készülődik. Látják, hogy komolyabb előrehaladás csupán akkor lehetséges, ha a változások nem ütköznek komoly ellenállásba. Meg vannak számlálva azon idők napjai, amikor az emberek csak önmagukra gondoltak és olyan döntéseknek van itt az ideje, amik mindenki javát fogják szolgálni. Bár az igények sokrétűek lehetnek, ám itt jövünk mi a képbe tartalékainkkal és képességünkkel, hogy minden problémát megoldjunk, méretre való tekintet nélkül. Tudjuk kik azok, akik kirínak majd szakértelmükkel mihelyt hozzáértésükre szükség lesz és sok politikai problémát fog kelleni megoldanunk. Legfőbb kapcsolataink tudatában vannak felelősségüknek és néhányukkal közvetlenül is felvettük a kapcsolatot. Nem számít rendkívülinek azonban az a kapcsolatfelvétel sem amire alváskor kerül sor, amíg a lélek elhagyja a testet. Ha azon tűnődtök, hogy milyen gyakoriak az ilyen kapcsolatfelvételek, el kell hogy mondjuk nektek, hogy jóformán minden lélek elhagyja testét alváskor. Sok mindent tudunk véghezvinni ha ily módon találkozunk veletek. Általában barátaitokkal vagy eltávozott szeretteitekkel találkoztok. Néha éber emlékeket visztek vissza, de feltehetően álmoknak tulajdonítjátok be őket.


Kezdtek rádöbbenni, hogy sokkal többek vagytok fizikai testeteknél. Halhatatlan lelkek vagytok, megszámlálhatatlan életlehetőséggel és igazi otthonotok nem az alacsonyabb rezgésszámban található. A valóságban Istenhez hasonlatos lelkek vagytok, a teremtés roppant hatalmával felruházva és azzal a képességgel, hogy Krisztus Tudatosságot érhettek el. A kettősség semmi egyéb mint egy hologram, ami arra lett teremtve, hogy egyenlő módon meg tudjátok tapasztalni a fényt és a sötétséget, a szabad akarat dimenziójában. Sok-sok ciklus és többszáz élet után, életetek a kettősségben befejeződéshez közelít és óriási figyelmet vontok ezáltal magatokra. Sok civiliziáció figyeli mohón fejlődésetek tudatosítva azt, hogy a Galaktikus Federáció biztosítja, hogy sikerrel zárjátok le a kettősségben töltött időtöket. Többször informáltunk titeket arról, hogy magasabb frekvenciára emelt fizikai testetekkel együtt fogtok felemelkedni, aminek révén testetek átváltozik kristály szerkezetűvé és ez egyedülálló lesz. El tudjátok képzelni ahogy Lények széles tömegei gyakran nagyon magas dimenziókból működnek közre ebben a változásban és hogy miért nem lehet záródhat ez le másként mint teljes sikerrel?


Kedveseim, sodródjatok az árral és figyeljetek azokra a jelekre amik pozitív végkimenetelt igérnek. Ne fektessetek hangsúlyt a dolgok negatív aspektusának, amiket gyakran bizonyos lelkek készakarva teremtenek, hogy eltiporják amit eddig elértetek és összezavarjanak titeket hamis információkkal. Ha valami nem tűnik igaznak ne vegyetek róla tudomást és ha szükséges még mindig visszatérhettek az információhoz és vizsgálatnak vehetitek alá. Az Emberiségről való bejelentések majd megismertetnek titeket történelmetek igaz voltával és rányitják szemeitek a jelenkori történésekre, amik messze más igazságot takarnak mint amit elhitettek veletek. Megtanuljátok hogyan legyetek ítélőképessebbek és hogyan tudjátok könnyedén felismerni azokat a hamis információkat, amik tévútra akarnak vezetni. Higgyetek nekünk amikor mondjuk, hogy a sötét összeesküvők nagyon is tudatában vannak a Mennybemenetelnek és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megakadályozzák azt. Mert minden egyes Lélek felett aki a Fény felé fordul, elvesztik hatalmukat és tudják, hogy világuralomra törő dédelgetett álmaik kudarcot vallanak.


Az internet túlnyomó részt igaz információk tárháza és várjuk azt a napot amikor a média ledobva láncait képes lesz szabadon és valósan tudósítani az eseményeket. A kommunikáció egy a sok közül amivel foglalkozni fogunk és mindenki számára megkönnyítjük az egymással való kapcsolatfelvételt, bárhol legyenek is a világban. Idővel telepatikus képességetek kifejlődik és páran már elkezdték ezt normálisan érzékelni. Az új Ember felismerhetetlen lesz mostani lényetekhez viszonyítva: nem is annyira fizikai kinézetben hanem képességeiben, ami egy Galaktikus Lény velejárója. Az új Ember képezi valós lényetek és csatlakozni fogtok Federációnkhoz, ha ez megegyezik jövő terveitekkel és evolúciótok részét képezi.


Meg is lehet érteni ha izgalmat éreztek a felemelkedést illetően, hisz annyira mások lesztek mint amit most tapasztaltok. Nem túlzás ha azt mondjuk, hogy a Poklot hagyjátok ott a Mennyországért, bár egyik sem létezik úgy ahogy azt a vallási tanaitok hirdetik. Igen, a magasabb dimenziók valóban mennyeiek és az abszolút öröm és áldás állapotát hirdetik. Az élet egy folytonos örömteli élmény és minden életforma közt harmónia honol. Minden maga a szépség, szörny nélkül és minden életforma tudatossági szintje folyamatos kapcsolatban áll mindennel. Néhányan már beszélnek növényeikhez és állataikhoz, de csak kevesen hallják azok válaszát. Erre is sor kerül majd a magasabb dimenziókban.


SaLuSa vagyok a Szíriuszról és örömömre szolgál a lehetőség, hogy felemelhetünk titeket ebből a tömérdek negatív energia posványból ami a Földön van. Minden negatív energia meg lesz tisztítva mert minden alacsonyabb rezgésszám át fog alakulni. A Szeretet és Fény áthatja majd a Földet, ahogy előkészíti azt a Mennybemenetelre.


Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey




Website: www.treeofthegoldenlight.com
Fordítás: Bella - www.galaktikusuzenetek.com


The Galactic Federation Messages by Mike Quinsey

http://www.galacticchannelings.com/ - All languages stated below
http://gfswedish.blogspot.com/ - Português - Novo
http://gfingreeck.blogspot.com/ - Ελληνικά/Greeck
http://gfinbulgaria.blogspot.com/ - Български/Bulgarian
http://gfinpolish.blogspot.com/ - Polska/Polish - NEW
http://gfinrussia.blogspot.com/ - Россию/Russian – NEW
http://gfincroatia.blogspot.com/ Hrvatski/Croatian – NEW
http://gfinhungary.blogspot.com/ - Magyar/Hungarian – NEW
http://gfinnorway.blogspot.com/ - Norsk/Norwegian – NEWhttp://gfinromania.blogspot.com/ - România//Romanian - NEW

Originals and translations of Galactic Messages available on

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/