Followers

Google+ Followers

keshe

Sunday, December 30, 2012

2012.12.28.


SaLuSa – 2012.12.28.
Mike Quinsey közvetítése

Nem számít hányfajta jóslat keringett [a Felemelkedésről], mert a tény az, hogy mindegyik csupán egy lehetőséget („valószínűséget”) tükröz, melyek a teremtő képességeitek hatékonyságának, ill. annak testet öltésének [materializálódásának] függvényei. Ezért azt mondjuk nektek: Azt éltétek át, amit ti magatoknak teremtettetek és így egyesek számára, akik több bizonyítékot vártak el a felemelkedést illetően, csalódást okozott. Megértjük ezzel kapcsolatos érzéseiteket; de az ébredő felemelkedés folyamata ettől még nem áll le, hanem még jobban felgyorsul, mint eddig. A naprendszeretek energiái fokozódtak a Napotok és a galaxis központi Napjának (újra)igazításával [együttállásával]; és volt sok lélek, aki ezt átérezték, másrészt voltak ugyanannyian, akik nem érzékeltek semmit.

Bár a Felemelkedés létre jött, de meglepetésetekre még sok alacsony rezgésszintű lélek él köztetek. Ennek az oka, hogy bár képesek voltak befogadni az új energiát, hogy saját rezgésszintjüket megemeljék és tovább emelkedjenek; de ezt az egyéni rezgésszintet most még gyorsabb tempóban kell fokozniuk, ha tartani akarják veletek a tempót. Vegyétek figyelembe, hogy sok lélek egyáltalán nem volt tudatában december 21. jelentőségének, ezért nem mindenki, aki érzett valamit, volt tudatában, hogy mi ennek az oka. Úgymond ez az utolsó lehetőségük, hogy lépést tartsanak a Felemelkedési folyamattal, és hogy elkerüljék a Föld elhagyását, ha az akkor nem a javukat szolgálná. Folyamatosan jelen volt a remény, hogy annyi lélek amennyi csak lehetséges legyen képes elfogadni az új energiát. Így mi úgy érzékeljük: ha elfogadjátok a dolgok pozitív kimenetelét, akkor örülni fogtok, hogy egyre többen veletek maradnak a lélekcsaládotokból.

Az Új Kor elkezdődött, és az idő igazolni fogja, hogy a megtapasztalás módja miatt semmi nem veszett el. Mostantól a dolgok lényegesen pozitívabb kimenetelét élitek meg, mert ti magatok vagytok felelősek saját jövőtökért. Egyéni tisztulási folyamatotokban, hogy a még jelen lévő nemkívánatos energiától megszabaduljatok, jó tempóval haladhattok tovább és nem lesz nehéz sikerre vinni ezt a vállalkozást. Egy olyan szinten vagytok most, amikor örültök, hogy életben vagytok és tudjátok, hogy most tovább lépkedhettek előre, hogy egy új életet élhessetek – több szabadidővel, mint soha korábban. December 21. energiájának befogadásával erősen elmozdultattok a „Most” irányába, és ez azt jelenti, nem érzékelitek olyan erősen a „teret és időt”. Ha az 5. dimenzióban mozogtok, akkor felismeritek, hogy ott nem lineáris többé az idő, így elvesztitek a perspektívát, hol is vagytok és hogyan jutottatok oda. De ez miatt ne aggódjatok, mert képesek lesztek újra oda „visszagondolni” magatokat, ahol előtte voltatok.  Idővel más dimenziókat és valóságokat, ill. más lényeket is észleltek majd, akik ott léteznek.

Jelenlegi kormányotok [Nagy-Britannia], mint ahogyan sok más nyugati világ kormányai röviddel a leváltásuk előtt állnak, és ez egy fontos folyamat, mely lehetővé teszi további dolgok előmenetelét. Az eddigi kormányok képtelenek a jelenlegi krízist kezelni, melyet sok bank és korrupt rendszer összeomlása okozott, melyeket az őszinteséget mellőzve, saját profitra fókuszálva használtak. A kialakult helyzet megoldása számunkra világos és az új [krízis]kezelő módszereket előkészítették és bevezetésük a megfelelő időben történő „jeladásra” történik meg. Minden nap minden lélek észlelési képessége növekszik és a végeredmény, hogy civilizációtok végül egyre kevésbé lesz érdekelt a múlt hozadékaiban. Bölcsebben és okosabban látjátok át, hogyan vezettek félre benneteket évszázadokon keresztül. Már nem tűritek, hogy „mindig ugyanazt” fogadjátok el, hanem az élet egy új megközelítési módját követelitek, mely tiszteletben tartja miden egyes egyén szuverenitását, békéhez és az jóléthez való jogát. Képesnek kell lennetek szabadon kifejezni önmagatokat, hogy Egyek legyetek mindenki Mással, mert az Egység elérése az, amit kívánunk nektek.

Teljes mértékben megértjük, miért bátortalanodtak el egyesek közületek
a meglehetősen csendes felemelkedési időpont „elmulasztása” kapcsán, de mi látjuk a pozitív oldalát is! Megpróbáltunk vezetni benneteket, hogy elérjétek önmagatok legmagasabb megismerését, ill. vezettünk benneteket, hogy láthassátok, mi várhat benneteket az Új Korban és ez a bátorítás nem szakad meg. A december 21-i igazodás [újrahangolás] megtörtént és emelkedett tudattal léptetek be az Új Korba. Ez képessé tesz benneteket, hogy felgyorsítsátok az eseményeket, ami által a változások nagy gyorsasággal válnak megtapasztalhatóvá. Minden, ami beharangozásra került az Új Kor kapcsán, továbbra is áll, erősebb támogatással, mint eddig, mert az előttetek álló további útszakasz világosabban rajzolódott ki. Nagy türelemről tettetek tanúbizonyságot és nagyon hálásak vagyunk a FÉNY-ért és más lelkekért folytatott munkátokat illetően. A történések most olajozottabban fognak beteljesülni és biztosíthatunk benneteket, hogy ténykedésetek, mellyel közelebb hoztátok az emberek számára a FÉNY-t és a SZERETET-et óriási eredményeket hozott.

Természetese Földanya is tovább emelkedett és továbbra is veletek együtt dolgozik az Új Kor megvalósításán. Csak kevés eset volt, amikor embereknek kellett elhagyniuk a bolygót és ez a Fénymunkások érdeme, akik keményen dolgoznak azon, hogy a FÉNY-hez vezessék a lelkeket. Nagyon örülünk, hogy megállapíthatjuk, hogy ez feloldotta az alkalmazkodást és a kétséget, mert egyes emberek gondolataikban nagyon aggódtak barátaik és családjaik sorsa miatt. Ez nagy reményt hoz azoknak a lelkeknek, akik az Új Kor jelentőségének, ami felé haladtok, nem voltak tudatában. Tudjuk, hogy egyesek számot vetnek és felmerül bennük a kérdés, miért keltettük azt a benyomást, hogy már a Felemelkedés előtt sok minden elérhető lett volna.  Ehhez azt tennénk hozzá, hogy a mi célunk az volt, hogy minden lehetőséget megmutassunk nektek, hogyan juthattok tovább, - méghozzá saját kreatív energiátok által.

Tudjuk, hogy a Fénymunkások sok időt és energiát invesztáltak a siker elérése érdekében és a „látszólagos csődöt mondás” nem az ő kritikájuk. Valójában nincs hiba a feladatuknak való odaadásukban. Egyszerűen arról van szó, hogy az általatok elvárt első változások teljes manifesztációjának kritériumai nem egyeztek a körülményekkel. Igen, abszolút voltak olyan pillanatok, amikor nagyon közel voltatok, hogy learathassátok igyekezetetek babérjait; de megint ott voltak a sötét erők, akik megidéztek egy fenyegetést jelentő helyzetet vagy késleltetést, amire reagálni kellett. Vegyétek figyelembe, hogy nem rendelkezünk engedéllyel, hogy a megoldásokat kierőszakoljuk, hacsak nem Isteni elrendeltetésről van szó; mert ti magatok vagytok, akik a dolgok kimenetét diktáljátok, amiért felelősséggel is tartoztok.

Tudjátok, hogy nem vesztegettetek el időt, mert látszólag csak kevés fejlődés történt. A színfalak mögött Szövetségeseink továbbra is dolgoznak és közel állnak egy kormányváltás előremozdításában. Ezek döntő lépések, hogy a régi 3. dimenziós politika maradványait a hátatok mögött hagyhassátok, és olyan államvezetőket helyezzetek hatalmi pozícióba, akik tudatában vannak az átfogó változások szükségességének, hogy az Új Kor gyökereket ereszthessen. Nemsokára megtapasztaljátok, hogyan csap át a Földön a Szeretet hulláma, ami megmutatja majd, hogy civilizációtok egy kvantumugrást hajtott végre előre. Amint ezt eléritek, erős Egység uralkodik majd a közös célokat illetően, mely segíteni fog a világbéke megteremtésében. Ha fókuszpontotokat továbbra is a világ konfliktusokkal terhelt területeire irányítjátok, akkor [béke]szándéktok hamar eredményre vezet. Ha a világbékét megvalósítjátok, ez a háborúk idejének végét jelenti, amit végszükség esetén mi is kikényszeríthetünk.

Ahogy múlnak a napok, úgy a mi kilátásaink egy átfogó űrhajóbemutatóra is drámaian növekednek. Nemsokára sok szem szegeződik majd a Közel-Kelet és a Távol-Kelet országainak szegénységére és rászorultságára, mert az együttérzés és a megértés oda szögezi a figyelmet, ahol a szükség uralkodik. Ez a kormányokat arra kényszeríti, hogy komolyan foglalkozzanak a helyzettel és ennek megfelelően cselekedjenek. Szövetségeseink törekvései a gazdagság egy újraelosztását idézik elő, mely eddig illegális módon felhalmozásra került. Sok minden azon a ponton van, hogy nyilvánosságot kap és az alacsonyabb rezgések gyors letűnésével lecsökken a további akadályoztatások lehetősége.

Kedvesek: legyen világos számotokra, bár álmaitok még nem teljesedtek be, de nem veszítettetek el semmit; valójában már többet nyertetek, mint amitek [korábban] volt. Az út vonala tisztábban rajzolódik ki és lassan segítségnyújtásunk is nyíltabb formát ölthet. Ezért mi is azt szorgalmazzuk, hogy a Felfedés [Galaktikusok jelenléte], amilyen gyorsan csak lehet, következzen be. Akkor végre zavartalanul nekikezdhetnénk a munkának. A kilátások jobbra fordultak és igyekezetetek idővel tapasztalhatóbb eredményeket érnek el. Természetesen az idő javarészében nagyon közel vagyunk hozzátok, bár alig mutathattuk meg magunkat; de ez is időben majd megváltozik. Létrejön a találkozás és végre mi is ott lehetünk nálatok, a Mesterek és családotok a Belső Földből. Ez egy szép ünnepelni való időszak lesz és az egész világ tudni fogja, hogy megérkeztünk.

Soha semmi nem történik véletlenül, mert minden a Mennyei elrendelést követi. Léteznek hatalmas lények, akik kérdés nélkül végrehajtják Isten szavát [akaratát]; de megértjük ezzel kapcsolatos kétségeiteket és nehézségeiteket, ha a dolgok úgy tűnnek nem terv szerint haladnak. Mégis minden történés megvalósul és minden kimondott ígéret beteljesül. Köztudott, hogy ez így van, mert Minden a „Most”-ban létezik és csak arra vár, hogy a megfelelő pillanatban létrejöhessen. Ez azt jelenti, hogy akkor következik be, ha a civilizációtok számára a maximális hasznot hozhatja. Ami akkor történik, az nem csak a felébredetteknek szól majd, hanem inkább azoknak, akik talán még mindig „szunyókálnak”. Mivel az alacsonyabb rezgések lassan eltűnnek, így ezen lelkek kapnak egy finom „ébresztést”, hogy emlékezzenek, most érkezett el a fordulópont az életükben. Szándékukat tekintve, egy jól megalapozott döntést kell hozniuk, különben nem tehetnek előrelépéseket az Új Kor irányában. Ez saját döntésük – és egy magasabb szinten tudják, tudat alatt, hogy mi forog kockán.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról – hadd mondjam el, hogy már nem tart sokáig, míg sokan erre az időszakra visszapillantva megtalálják a Felemelkedésük bizonyítékát, mert felismerik az önmagukban bekövetkezett változásokat. Felismeritek ezt a barátaitoknál és családotoknál, hiszen egy sokkal nagyobb békét árasztó aura övezi őket. Mivel a magasabb szintű energiák továbbra is a Földre áramolnak, hatásuk nemsokára mindenki számára látható válik, mert az emberiség SZERETETTEL nyújtja ki karját és azokra irányítja a FÉNY energiáit, akik még mindig a sötétség foglyai. A Felemelkedési folyamat ugyanolyan intenzitással folytatódik, mint eddig. Szeretetünk kísér utatokon.
Köszönet, SaLuSa!
Mike Quinsey
Kiegészítés: Kérlek nyugtázzátok, hogy SaLuSa üzenetei mától, csak hetente egyszer – minden pénteken – jelennek meg [angol nyelven]. SaLuSa azt mondta nekem, hogy az üzenetek idővel a történések okán amúgy is feleslegessé válnak. Szeretném megköszönni minden fordítónak odaadásukat, a FÉNY-nek tett szolgálatukat, valamint az üzenetek terjesztésére fordított munkájukat! Mindenkinek egy Boldog Új Évet kívánok és egy Boldog Új Kort! 
Szeretettel és Fénnyel:
Mike


Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett



Thursday, December 20, 2012

2012.12.19.

SaLuSa - 2012. december 19.
Mike Quinsey közvetítése

Sok különböző véleményt hallotok december 21. jelentőségével kapcsolatban. Azonban egy dolog biztos, mindannyian megtapasztaljátok a frekvenciaváltozást. Nem kerülhet el senkit, anélkül, hogy megérintene, de azok, akik várják és befogadják, nagyobb tudatossággal rendelkeznek általa. A hosszú távú hatások megmutatják, hogy a sok változás hogyan haladt előre, de mégis szükség volt bizonyos időre, hogy láthatóvá váljanak. Ami azonban bizonyítható, hogy az emberi tudatosság egy nagy energialöketet kapott, mely a jövő nyitottabb víziójához vezet. Ezzel karöltve jár a felismerés, hogy a létre hozott eredmény a kivetítéseitek, kívánságaitok és szándékaitokat tükrözi. Mivel most még több FÉNY van jelen, mint korábban valaha, a gondolataitok fókuszálásában pozitívnak és gondosnak kell lennetek.
Nemsokára egy fokozottabb tudatosságot éltek meg, ha észreveszitek a körülöttetek lévő változásokat. Talán finom természetűek, de a megkönnyebbülés érzése lesz érzékelhető és egy örömteli kifejeződés lesz tapasztalható – méghozzá a szokványosnál több embernél. Ez megfelelőbb élethez való hozzáállást jelent és képesek lesztek barátságos attitűdötöket kifelé is mutatni; azt tapasztaljátok, hogy egy új belső lazaság terjed el, így bizonyos helyzeteket is e szerint kezeltek. Más szavakkal: egy újfajta béke vetette meg lábát a Földön, mely véget vet a káosznak, a konfliktusoknak és a háborúknak. Ennek csináltatok „helyet” a színpadon és ez segíteni fog álmaitok beteljesítésében, mert sok dolognak meg kell változnia, hogy bevezessenek benneteket az Új Korba. Egy csodás időszak kezdetén álltok: a boldogság és az elégedettség korának kezdetén.
Tudjuk, hogy arra koncentráltok most, hogyan készítsétek fel magatokat az eljövendőkre, és tudjátok, hogy hasznos lehet, a szellemi tisztaságot megőrizni; és ha lehetséges, keressetek ezen a napon egy helyet, ahol nyugodtan és zavartalanul lehettek. Az energiák 11:11-kor érik el a csúcspontot, de utána is tovább áramlik és lehetséges, hogy még hosszasan érzékelni fogjátok. És 12:12-kor valószínűleg még egy erőteljes benyomás ér benneteket; de ügyeljetek a következő napokban [dec.23 estig mindenképp –ford megj.] a magatokban tapasztalható változásokra. Összességében meglepő lehet, ha semmit nem éreznétek; de ez onnan jöhet, hogy képtelen vagytok meghatározni, mi lehet normális – vagy képtelenek vagytok értékelni az igazodás eredményét. Ne kételkedjetek az érzékeléseitekben, mert teljes mértékben érzékenyek vagytok a változásokra, mint azt gondolnátok volna magatokról.
Kedvesek: a végső időkre vártatok oly nagyon és nem fognak nektek csalódást okozni. Hogy tudatában vagytok a dualitás elhagyásának, ez egy másik dimenzióba emel benneteket és képessé tesz az alsóbb rezgésszinttel való kapcsolat lerázására. Az eddig életetek bizonytalanságai, a problémák, a stressz elindulnak egy örömtelibb, békésebb és elégedettebb élet felé. Ezt nem lehet elnyomni, és azoknak, akik a sötét erőkhöz tartoztak, nem lesz hatalmuk, hogy elnyomjanak benneteket vagy befolyásolják a dolgok kimenetét.
SaLuSa vagyok a Szíriuszról és nagy figyelemmel fogom kísérni előrehaladásotokat. Azt szeretnénk, hogy minden további befolyástól mentesen tapasztaljátok meg ezt az időt. A Galaktikus Föderáció rendkívül örül Fényetek győzelmének, és sok örömet kívánunk az elkövetkezendő napokra.
Köszönet SaLuSa
Mike Quinsey

[Megjegyzés: Mike Quinsey csatornázása 12.28. után lesz csak legközelebb.]

Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Wednesday, December 19, 2012

2012.12.17.

SaLuSa – 2012. december 17.
Mike Quinsey közvetítése

Lassan hozzászoktok a gondolathoz, hogy a megtapasztalt dualitás lassan a múlté lesz. Ezért tovább haladhattok előre a feladattal, hogy minden személyes (negatív) energiától megtisztuljatok, amiről tudjátok, nincs helyük a magasabb dimenziókban. Ez most könnyebben kivitelezhető, mióta egy magasabb rezgésszintre emeltek benneteket; ösztönösen tudni fogjátok, mire irányítsátok figyelmeteket. Elérkeztetek a fordulóponthoz, innen már nincs visszaút; ezért szegezzétek szemeteket a jövőre. A Föld felemelkedésével valóban beléptek az Arany Korba; így szentelve magatokat az újjászerveződésnek, a tisztításnak és egy Galaktikus Civilizáció megalapításának. 

Tudjuk, hogy köztetek sokan vannak, akik nem érezték különösebben a felemelkedést december 12. alkalmával, mégis érzékeltek változásokat önmagukban. Ez tovább folytatódik, mert testetek reagál a továbbra is a Földre érkező energiákra. A Felemelkedési folyamat tovább folytatódik – mint ahogyan a szellemi-spirituális evolúciótok -, de a következő mérföldkő elérése eltart még egy darabig. Az elkövetkező izgalmas időkben hozott döntéseiteken múlik, milyen irányban halad tovább jövőtök. Nagyszerű lehetőségek közül választhattok, - teljesen másképp éltek, mint amikor a múltban csak a bevételeitekre összpontosítottatok, hogy általa biztosíthassátok a túléléseteket. Az ilyenfajta problémák a nagyon közeli jövőben nem léteznek majd. Minden idő a rendelkezésetekre áll, hogy követhessétek szívetek vágyait. Mások szolgálata megelégedettséggel tölt el benneteket és úgy érzitek: megéri, mert tisztában lesztek vele, hogy ez életetek fő célja.

Az idő előre haladtával kifutnak bizonyos dolgok, melyekben a régi dimenzióban még örömötöket leltétek, de időközben elveszítettétek az érdeklődéseteket. Kívánságaitok inkább ’tiszta’ és ’teljes’ természetűek lesznek, melyek energiái a saját rezgésszinteteket tovább emelik. A függőséget és más szokásokat egymás után hagyjátok el, mert sokkal érdekesebb és kielégítőbb időtöltési lehetőségeket részesítetek előnyben. Az új tapasztalatgyűjtés során soha többé nem fogtok kudarcot vallani és bárhol is legyetek, új barátságokra tesztek szert, és ez megajándékoz benneteket a beteljesedés csodálatos érzésével. De biztosíthatunk benneteket, hogy sok különleges földi kapcsolat a jövőbe is átnyúlik és egy erős szeretet kapocs nem szenved hosszabb elkülönülési szakaszokat.

A SZERETET a kulcs mindenhez, és ezért bátorítunk benneteket, hogy „dolgozzatok” a feltétel nélküli SZERETET megvalósításán. Ez az univerzális cselekedet, mely minden kaput nyit és képessé tesz benneteket mindig tovább és tovább, a sok dimenzión keresztüli haladásra. Megérte a fáradtságot, hogy szerencsét próbáljatok, miközben egy oly energiamezőben éltetek, mely ehhez [a feltétel nélküli szeretet fejlesztéséhez] nem volt igazán ideális. Túl sok minden térített el utatokról és összetűzésbe keveredtetek az alacsonyabb rezgésszintre süllyedtekkel. De most az anyagias világ időszaka sebesen a háttérbe vonul, mielőtt teljesen el nem tűnne. A most tett erőfeszítéseitekben a nehéz körülmények ellenére is sikerrel jártatok és csodáljuk az ebben tanúsított elpusztíthatatlanságotokat és elszántságotokat. Ez nagyban hozzájárul a kiteljesedés útjához, mely igaz és valódi célotok.

Nem kell szükségszerűen pontosan tudnotok, hogyan értétek el ezt a csúcspontot, mely az Új Korba vezetett el benneteket. Mindannyian megtapasztaltatok minden elképzelhető fajta helyzetet és kihívást a sok életciklusotok bizonyos fázisaiban, de belső hangotok az élettervetekre irányította fókuszpontotokat. Mivel a dualitás időszaka már majdnem a végéhez ért, már alig vagy egyáltalán nincs befolyással életetekre. A legfontosabb most életetekben, hogy továbbra is előre nézzetek és integráljátok új Önmagatokat [éneteket]. Ez az új énetek finoman foglalja el a helyét a magasabb dimenziók csodás energiáiban. Annak ellenére, hogy már több száz életet magatok mögött hagytatok, ez a hamarosan bekövetkező tapasztalat teljességében más és egyedülálló lesz – sokáig egy kincs marad a jövő időkre nézve.

Közben vártok az időpontra, amikor útjára indítjuk a FÉNY Galaktikus Föderációjától a sok projektet, mely valóságossá teszi az Új Kort. Azt szeretnénk ehhez hozzáfűzni, hogy minden új nappal újabb tapasztalatokat gyűjtötök, melyek megmutatják, milyen közel vagyunk [a FGF] a kezdéshez. Abszolút készen állunk a tettek mezejére lépni és ezt az eddigi akadályok miatt minden bizonnyal már nagyon várjátok. Továbbra is szemmel tartjuk a fejleményeket a világotokon, és mint azt már egy ideje tesszük, továbbra is megakadályozzuk, hogy a Közel-Keleti helyzet ne súlyosbodjon, mely már világháborúhoz vezethetett volna. Az ilyen esetek lassan a múlté lesznek, és már alig várjuk, hogy elhozhassuk világotoknak az örök békességet. Ennek el kell jönnie, mert a háború alacsony rezgései és minden vele kapcsolatos dolog nem létezhetnek a magasabb dimenziókban.

Közöttetek, akik ünneplik a karácsonyt, erre az időre úgy tekintenek, mint egymás és a rászorulók megajándékozásának idejére. Látjuk, hogy SZERETET-etek és nagyvonalúságotok minden korábbi gesztusaitokat messze meghaladja. Ez jele annak, hogy milyen messzire jutottatok a spirituális utatokon, ez pedig a SZERETET felfokozódásához vezetett, mely lehorgonyzódott a Földön [jelen van]. A rátok váró Új Korban, ezek az energiák tovább fokozódnak és az öröm és a boldogság csodálatos érzése uralkodik majd mindenütt. Ez nem csak egy pillanatnyi tapasztalat lesz, mert a magasabb energiák normálissá [hétköznapivá] válnak. Ezt a boldogságérzetet nem lehet egyszerűen szavakba önteni, mert mindent áthat és rendkívül erőteljes. Olyan, mintha ez a nagy SZERETET, mely megérint benneteket, testetek minden sejtjébe befészkelné magát. Bizonyos boldogsággal és SZERETET-tel telített pillanatban érkeztek el a csúcsponthoz. És ez oly közel van, mint ahogyan a legtöbbetek már átérzi a SZERETET fényét, amiről beszéltünk.

Miközben haladnak előre a napok, egyre gyakrabban tapasztaljátok, hogy eltölt benneteket a harmónia és a békesség érzése. Ha testeteket megtisztítjátok a nem kívánatos ’ragadványoktól’, akkor ezzel helyet teremtetek a további magasabb energiák számára. Ne feledjétek, hogy testi sejtjeitek már most változóban vannak és ez addig tart el, amíg teljesen el nem érik kristályos szerkezetüket. Ez lehetővé tesz egy teljes tudatossági szintet, mely minden lelket megillet, aki a magasabb dimenziókba halad tovább.

Ez a teljes tudatosságotok felé vezető út és a Galaktikus lénnyé válásotok kezdete.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és örülök, hogy végre látótávolságotokba került a célvonal. Ezekre a napokra már nagyon régóta vártok- a sötétségben való tartózkodásotok után. Időközben mindannyian befogadtátok a FÉNY-t, és ez exponenciális mértékben tovább növekszik. Hiszen inkarnálódott SZERETET vagytok és miénk a megtiszteltetés, hogy osztozhatunk ebben a SZERETET-ben.
Köszönet, SaLuSa!
Mike Quinsey

Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Sunday, December 16, 2012

2012.12.12.

SaLuSa - 2012. december 12.
Mike Quinsey közvetítése

Életciklusotok egyik legfontosabb napja jött el, és egy sor életciklus bűvölete ez, melynek az a célja, hogy nemsokára lehetőséget biztosítson a dualitás-ciklust magatok mögött hagyni. Ez elvisz benneteket egy olyan időszakba, melyben megteremtitek az Arany Kort és az öröm és boldogság magasabb dimenziójába emelkedtek fel. Az eddigi gondjaitokat és problémáitokat nemsokára „félretehetitek” és köztetek sokan aktív részesei lesznek a sokrétű projekteknek, amik Földanya felemelkedéséből következnek. A következő napokban megosztjátok saját tapasztalataitokat és nyugtázhatjátok a különféle reakciókat. Azok, akik a Fény zászlaja alatt állnak  mindenképpen egy energia-bevitelt [inputot] érzékeltek és ezáltal egy új szintet integráltak önmagukban.
Senki nem akadályozhatja meg, hogy az új energiák ne legyenek bizonyos hatással mindenkire; de ezt nem fogja mindenki érzékelni. Civilizációtok soha nem lesz újra a régi, mint a dualitás idején, mert minden áldásosan fejlődik tovább. Tapasztalni fogjátok, hogy szándékotok a cselekvésre sokkal céltudatosabb és mély értelműbb [bölcsebb] lesz. Szándékotokban áll majd kívánságotokat követi, hogy tovább haladjatok előre és hogy egy új, SZERETET-en alapuló társadalmat hozzatok létre. Ezt teremtő erőitek segítségével hozzátok létre, melyek erősebbek lesznek, mint valaha. Ez a hajtóerő azokat kíséri, akik a FÉNY-hez igazodnak és meghatározzák, hogyan változtassátok meg vagy távolítsátok el a ’színpadról’ azokat, akik a valódi fejlődésetek útjában állnak. Mindent, amit eddig elnyomtak hozzáférhetővé kell tenni, hogy nem csak kevesek, hanem mindenki javát szolgálhassa.
A földi magasabb frekvenciákkal a Galaktikus Batátaitoknak is egyszerűbb lesz, hogy megjelenhessenek nálatok, mert saját rezgésszintjüket már nem kell annyira lecsökkenteniük, mint korábban, amikor frekvenciátok olyan alacsony volt. Legyen világos számotokra: akkor is, ha ti már megszoktátok az alacsonyabb rezgésszintben való létezést, az ilyen alacsony rezgésszint az olyan lényeknek, mint mi meglehetősen kényelmetlen! De ez nemsokára már a múlté lesz, ha elfoglaljátok helyeteket az 5. dimenzióban. Nemsokára hozzászoktok az új életmódhoz, mihelyst azok a gyakorlatba átültetődnek, melyek nagy ugrásokkal vezetnek a jövőbe. Sok mindent kell bepótolni, de minden percben készen állunk, hogy belevágjunk. 
Mint arra már korábban felhívtuk a figyelmet: engedjétek el a múltat, mert ennek a jövőtökben alig, vagy egyáltalán nem lesz jelentősége. teljesen tiszta lappal indultok és a karmátok is megtisztul; így összpontosítsatok az eljövendőre! Annyi minden dolog előnyére fordul, hiszen a „hasztalan” [nem produktív] tevékenységeitek zöme vette el  időtöket. Lényegében több szabadságot fogtok élvezni, mint azt el tudjátok képzelni és ez sok időt biztosít, hogy szívetek kívánságait követhessétek. Nem csak „időtöltésre” lesz lehetőségetek, hanem ha szakértelmet igénylő segítségre lesz szükségetek, akkor bármely időciklusból megidézhettek elismert mestereket. De új érdeklődési köröket is kialakíthattok; akár hozzánk is jöhettek az űrhajóink fedélzetére és onnantól kezdve semmi másra nem vágytok majd.
Kevesebb, mint 2 [most már 1 se] hét van hátra a fináléig, amikor Földanyával felemelkedtek. Azt várjuk, hogy ebben az időszakban még több ember ébred fel és ez őket is tovább viszi [útjukon]. Azok köztetek, akik, hogy a 12.12-vel tudatosan tovább léptek felfelé, nem fognak kételkedni abban, hogy készen állnak a felemelkedésre. Az a benyomásunk, hogy még mindig nem „ment át” teljesen, hogy december 21-e egy egészen különleges nap, mert egyedülálló és ilyen nap még eddig soha nem volt. Bár egyesek mindig is képesek voltak a felemelkedésre, de most lesz első alkalommal, hogy kísérletet tesznek egy ekkora mértékű tömeges felemelkedésre. A felemelkedés természetesen sikeres lesz, mert sorsa hatalmas lények kezében nyugszik, akik Isten akarata szerint cselekednek. Annak ellenére, hogy úgy tűnhet terveink késedelmei és az akadályok miatt idő veszett el, mégis nagyon aktívak voltunk. Képesek vagyunk terveinket nagy gyorsasággal a helyzethez igazítani, amit már számos alkalommal meg is tettünk és [a jövőben] egy sokkal sűrűbb időtervvel számolunk, hogy feladatinkat teljesítsük. Az eltelt időben folyamatosan rajtatok tartottuk a szemünket és meggátoltuk, hogy bizonyos nyugtalanságot szító területek kicsússzanak az ellenőrzés alól. Nemsokára vége lesz az ellenségeskedésnek és megengedett lesz, hogy ezt kikényszerítsük. Végül teljesen urai lesztek a földi eseményeknek; mégsem leszünk soha túl messze. Galaktikus Űrflottáink olyan hatalmasak, hogy néhány űrhajót állomásoztathatunk a naprendszeretekben, amik szükség esetén értesíthetők. Működnek már állomásaink a Földön és ezek védelmetek érdekében továbbra is fenn maradnak.
Vegyétek figyelembe, hogy a felemelkedési folyamat már eonokkal korábban kezdetét vette és a jövőben is még hosszú-hosszú ideig folytatódni fog. Örüljetek utazásotok mostani állomásának és biztosítsátok magatokat, hogy 12. 21-re készen álltok és megragadjátok az arany lehetőséget, hogy felemelkedjetek Földanyával. Miközben a Nap-ciklus lezárul, kezdetét veszi a kozmikus-ciklus és ismét új izgalmas utazás vár rátok. Ez alkalommal nem veszélyeztetnek benneteket zavaró manőverek vagy negatív élmények, hanem élvezhetitek az örömöt és az elégedettséget. Spirituális szemszögből nézve a további lépések a fejlődésben lassabban haladnak majd előre, de soha nem hagytok fel a tanulással és az előre mutató fejlődéssel. Saját döntésetek függvénye, milyen gyorsan haladtok előre spirituális fejlődésetekkel, és ez mindig is a ti akaratotoktól fog függeni, hogy döntsetek, hogyan cselekedtek.
Sokfajta elképzelés [interpretáció] van a mai 12.12. és 12.21-e közötti időszak lefolyását illetően; ezért bízzátok intuíciótokra, ezen idők megélésére, melyik a legmegfelelőbb mód számotokra. Minden bizonnyal szükséges megtartani békés és nyugodt reakciótokat mindennel kapcsolatban, hogy biztosítsátok: kiegyensúlyozott állapototokat fenntartjátok önmagatokban. Ezen a módon a FÉNY maximumát tudjátok befogadni, melyet testetek a felsőbb jó érdekében képes feldolgozni. Furcsa érzések futhatnak át rajtatok, mint a tudatlanság érzése, mely nyugtalanná tesz; de hagyjátok kibontakozni a dolgok menetét; akkor gyorsan rendeződik minden. Természetesen nem fogja minden ember ugyanazt tapasztalni, de a tünetek minden esetben csak rövid ideig állnak fenn. Egészséges élelmet vegyetek magatokhoz és minél frissebbet és „élőbbet” annál jobb; és ami nagyon fontos: igyatok sok vizet!
SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és örülök, hogy végre mindenki elérte a mágikus időpontokat, melyek eljövetelére olyan sokat vártatok! Tudjuk, hogy nem fogtok csalódni, és ami ezt követi, az végre lehetőséget ad nekünk, hogy találkozzunk veletek. Miután világszerte nagyon sok fontos elsőbbséget élvező dologgal foglalkoztunk, elkezdhetünk lehetőségeket felkutatni, hogy üdvözölhessünk benneteket űrhajóink fedélzetén. Biztosak lehettek benne, hogy minden a megfelelő időben történik majd.
Köszönet, SaLuSa!
Mike Quinsey

Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett




Friday, December 14, 2012

2012.12.10.

SaLuSa – 2012.12.10.
Mike Quinsey közvetítése

Reméljük, hogy mindenki, aki a 12. 12. fontosságának tudatában volt, előkészületeket tett, hogy beengedje az új energiákat. Ez bizonyos mértékben mindenkire hatással lesz; mégis sokkal kedvezőbb, ha lépéseket tesztek a tudatos részvétel érdekében. Ezzel nem csak saját energiaszinteteket emelitek, hanem mások számára is lehorgonyozzátok az energiákat, így Földanya is élvezheti hatását. Az energiákra való tudatos figyelmetekkel és összpontosításotokkal érezhetitek hatását a testetekbe való beáramlásával. Egy könnyed szédülés érzése normális lehet;- ezen kívül még a béke intenzív és nagy lelki nyugalom érzését élhetitek meg. Örüljetek neki és tudjátok, hogy egy új tudatszintre emeltek fel benneteket, melyre a jövőben természetes állapotként tekintetek.
Mások körülöttetek megérzik az új energiáitokat és észrevehetitek, hogy a nagyon kicsi gyermekek gyakran látni is képesek a FÉNY-t aurátokban. Azt is megtapasztaljátok, hogy az újra megtalált léleknyugalmatok képessé tesz benneteket az érzelmeitek fölötti teljes kontroll megtartására. A ’lehetőség’, hogy negatív érzelmekbe bonyolódhassatok nagyon távol áll, mert valójában ti lesztek a faktor, akik a puszta jelenlétetekkel az ilyen típusú érzelmeket átváltoztatják. Míg meg nem szokjátok a magasabb szintű energiákat, egy ellenállhatatlan késztetést éreztek a kifejezésükre, hogy megöleljétek az embereket. Ha szeretetet éreztek a lélekcsaládotok iránt, akkor az természetes, hogy azt szeretnétek megosztani velük.
Jelenleg még legkülönbözőbb szintű lelkek között éltek; de képzeljétek el, milyen csodás érzés lesz, ha csak olyanok között tartózkodtok, akik hasonló ’hullámhosszon’ vannak. Ha teljességében megszabadultatok a dualitástól, akkor a kölcsönös vonzás törvényszerűsége fog működésbe lépni, mely garantálja az élet lazább és örvendetesebb élvezetét. Miután kiteljesedik a Felemelkedés a különböző történések sokkal gyorsabban haladnak majd előre, mert azok, akik ennek ellenálltak, nem lesznek megtalálhatók a létsíkotokon. Mint azt tudjátok, ez nagyon nehéz év volt minden résztvevő számára, hogy előbbre vigyék a változásokat, mert miközben elvárható lett volna a sötét erőktől, hogy visszahúzódnak a ’színpadról’ és hagyták volna, hogy a Felemelkedés a természetes útján haladjon előre, folyamatosan megtagadták az együttműködést és maradék erejükkel megpróbálták a már elért fejlődésbeli lépéseket is tönkre tenni. Időközben a zavaró manővereink csupán zavaró tényezőkké váltak és nincsenek vele tisztában, hogy napjaik száma a Földön meg vannak számlálva.
Mi, a Galaktikus Föderációtól mindenkor szem előtt tartottuk minden lehetőséget [opciót], amikor a Felemelkedéssel foglalkoztunk. Biztosíthatunk benneteket: annak ellenére, hogy nem állhatunk elő látványos eredményekkel, a szükséges munkát elvégeztük, így közvetlen a Felemelkedés után minden ’állomás’ akcióba lendül. Ezt az időpontot követően mindent nyíltan végezhetünk és garantálhatjuk, hogy médiáitok is nyitottak lesznek és készen állnak beszámolni az Igazságról. Fölösleges említeni, hogy nagyon nagy igyekezettel pozícionálják magukat a világ minden lehetséges pontján; és mi pedig gyorsan nekiláthatunk a még fennmaradó levegő- víz- és szárazföldi-szennyeződések felszámolásához. Valójában már régóta ellenőrzésünk alatt tartjuk ezeket; de karmikus okokból csak bizonyos fokig mehettünk el. Nemsokára mi is szabadon tehetjük dolgunkat, hogy veletek és más földönkívüli lényekkel együtt munkálkodjunk.
A fordulat, aminek részesei vagytok, minden régi paradigmához kapcsolódó rezgést eltávolít. Sok megváltoztatásra váró dolog, olyan szinten tornyosul, hogy valamivel több időt vesz igénybe rendbetétele. De a fő feladatok, mint a szegénységtől, hajléktalanságtól és más nyomorúságoktól való megszabadítás a legközvetlenebb figyelmünkre számíthat. A múltban lehetséges volt, hogy sok nélkülözést éljetek át az életciklusaitok során és a sötét erők hosszú ideje szándékosan akadályoztak benneteket, hogy a világ bőségét és gazdagságát élvezhessétek. Az új ciklus az élet egy teljesen új megtapasztalását biztosítja, melyben minden megosztásra kerül; és nem lesz helye az anyagi javak felhalmozásának vagy a korrupciónak és nem lesznek rendszerek, mint korábban, amik lehetővé tették egyeseknek, hogy kihasználjanak másokat.
A korrektség és az őszinteség jellemzi majd az üzleti kapcsolatokat és a szolgáltatásokat pedig értelemszerűen díjazzák és értékelik. Az Igazság, eddig ritka volt, mint a fehér holló; de ez az Új Korban természetes állapot lesz, mert azonnal láthatóvá válik, ha valaki nem teljesen őszinte. Mint azt ti is láthatjátok, üdítő élmény lesz az olyan emberekkel való találkozás, akikről tudjátok megbízhatóak és hasonlóan hozzátok, szintén a FÉNY-t szolgálják. A 2013-as év a nagy előrelépések éve lesz, mert természetesen minden, ami valaha megtervezésre került, gond nélkül megvalósítható lesz. És ha minden jó úton halad előre, ti is - még ha lassabb tempóban- de egyre jobban fejlődtök és megtapasztaljátok, ahogyan tudatotok egyre erősebben kiteljesedik. A Tudatfölötti [≈tudatokat átfogó állapot] a célotok, ahonnan ismételten egy teljesen új szintre juttok. De nemsokára lesz elég dolgotok, hogy az Újat megszokjátok; ne törjétek a fejeteket a távoli jövőn. 
Más civilizációkkal együtt nagyon figyelmesen követjük a Földeteken történő eseményeket, tudományos és személyes okokból kifolyólag is. Köztetek mindenki különleges és kiválasztott, hogy megtapasztalja a Felemelkedést. Így nagyon sok Fénymunkásra volt szükség, hogy az ’alapozás’ elkészülhessen, mely képessé teszi a Fényt, hogy lehorgonyozódhasson [megmaradhasson] és hogy győzedelmeskedjetek a sötét erők felett.  Ezt kitűnően hajtottátok végre és bebizonyítottátok, hogy a belétek vetett bizalmunk sem volt hiába való; és vegyétek figyelembe, hogy mindez a szabad akaratotok tudatában jött létre.  Segítettünk nektek, mint azt bármely más lény megtette volna; de végül saját magatoknak köszönhetitek, amit elértetek. Idővel még többet tudtok majd meg a dualitásról és a benne töltött sok életciklusotokról, melyek során sok extrém dolgot éltetek át, amit csak el tudtok képzelni. Mindezt hamarosan a hátatok mögött hagyjátok és senki nem ”ronthat” bele életetekbe, mint korábban. Karmikus szemszögből mindent kiegyenlítettek és miután lezárul a régi ciklus, azok akik felemelkednek, nem visznek semmi karmikusat magukkal.
Kedvesek: engedjétek, hogy a dolgok a saját kerékvágásukban haladhassanak tovább, de ti is haladjatok velük együtt és legyetek tudatában, hogy felemelkedtek; akkor elengedhettek minden bosszúságot és aggodalmat. Mindenkiről szükségletei szerint gondoskodnak és mindenkivel megbecsüléssel és egyediségében tisztelve bánnak majd. Minden okotok meg van, hogy izgatottak legyetek, annak a ténynek a fényében, hogy csupán csak néhány nap van, hogy a sokáig tartó várakozás véget érjen, mert a nagy történések, melyeket már kezdetek észlelni: elkezdődnek. Tudjuk, hogy sokan közületek még mindig barátaik és családjuk miatt aggódnak; de még egyszer nyomatékosítanánk, hogy minden lélek pontosan ott fogja találni magát, ahol lennie kell – a születése előtti megegyezése alapján. Legyetek annak is tudatában, hogy soha nem lehettetek teljességében elválasztva egymástól, ha összeköt benneteket a szeretet.
SaLuSa vagyok a Szíriuszról és tiétek az én SZERETET-em, ti csodás lelkek!
Köszönet, SaLuSa!
Mike Quinsey

Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett


Tuesday, December 11, 2012

2012.12.05.

SaLuSa – 2012. december 5.
Mike Quinsey közvetítése

A néhány még fennmaradó nap tükrében, mielőtt megtapasztaljátok az erőteljes rezgésnövekedés első részét, arra kérünk benneteket, hogy próbáljátok úgy alakítani életeteket, hogy legyen időtök [dec.] 12-én lazítani és átadni magatokat ennek a napnak. Mivel ez egy kulcsfontosságú időpont a felemelkedésetekben, legyetek ennek teljességében tudatában és véssétek emlékezetetekbe ezt az intenzitású energiát. Bár nem fogja ezt minden egyén ugyanúgy megtapasztalni, de ha felkészültök rá, akkor a belső változásokról megtarthattok bizonyos emlékeket. Egyesek már a 11.11 univerzális időben felébredtek álmukból, és képesek az éppen zajló folyamatokat világosan átlátni. Mások továbbra is ’alszanak’, de miközben az energiák dolgoznak, mozgalmas álmokat élnek át. De mindenki befogadja ezeket az energiákat és az időpontban adott tudatállapotuktól függetlenül hasznukra válhat.
Az, hogy 12.12 után sebtében felgyorsul a felemelkedési folyamat, azt jelenti számotokra, hogy egy folytonos tapasztalás vár rátok, mely során az érzékeitek finomodnak és minden kétséget kizártok, hisz már hasznotokra volt eddig is [a folyamat]. Egy különösen kiemelkedő történés lesz ez és az öröm és boldogság új érzését hozza el mindenben, amivel csak találkoztok. Felismeritek a különbséget a körülöttetek lévő embereknél és érzitek a mélyreható nyugalmat [lazaságot] és békét, mintha minden sötétség egy csapásra eltűnt volna. Ez tükröződik majd az emberek szemében is, hiszen a szem a lélek tükre és sokkal erőteljesebben fogják a Szeretet sugározni, mint azt korábban tapasztaltátok. Az élet stresszesebb oldala lecsökken és leváltja egy csodás, harmonikusabb érzés – olyan lesz, mintha „a világon már semmire nem kellene gondot fordítanotok” - és Kedvesek, pontosan így szeretnénk látni benneteket. A normális életetekkel együtt járó fáradozás és a veszekedés az előttetek álló változás kapcsán egymás után elkopik
Ha azok közé tartoztok, akik eddig alig tapasztaltak változásokat, ne aggódjatok, mert a különböző anyagcsere miatt a változások különböző hatással bírnak. Ettől a hónaptól az előrelépéseitek felgyorsulnak, mert az izgalom fokozódik a Felfedésre való várakozás kapcsán. Ezek különbözőképpen fordulhatnak elő; tehát a váratlant várjátok, mert bizonyos opciók [kimenetelek] még nyitottak. Mint ahogyan eddig is, egy szervezett Felfedési folyamatot részesítünk előnyben, hogy a hivatalos keretek világméretű alapként szolgáljanak. Már sok ország jelezte, hogy üdvözölnék látogatásunkat és ennek megfelelően ezt teljesíteni is fogjuk. Nagy események, mint például a bemutatkozó repülések ezt később követik majd, ha jelenlétünk általánosan elfogadottá válik majd. Mindenkor tudatában vagyunk, hogy a félelmi faktor [galaktikusok miatt] még nem tűnt el teljes mértékben.
Az emberek nemsokára elkezdenek egymást közt [nyíltan] beszélni a felemelkedési folyamatról, miután értesültek róla, hogy valami nagy dolog vár rájuk. Lesz némi zavarodottság, mert nem tudják, hol is találják meg pontosan a valós igazságról az információkat. Itt, mint Fénymunkások a ti bevetésetek következhet, hogy elővigyázatosan „terjesszétek az igét”. Ügyeljetek arra, hogy ne hangsúlyozzátok túl a végső időket! Mert már sokan terjesztik az (állítólagos) „világ végét”, mert senki nem közölte velük, hogy ez a végső idő, egyszerűen egy új kezdetet jelent. Vár rátok az Új Föld, és mint eddig ellát benneteket a szükségessel; csakhogy a szükségleteitek teljesen mások lesznek, mint korábban. Valójában, mivel csak kismértékűek lesznek a szükségleteitek, Földanya így saját jobban összpontosíthat magára.
Mint azt már kezditek megérteni, a kulcs a SZERETET, mely mindent megnyit és Isten inkarnált lényeiként, ennek a SZERETET-nek a kifejezői vagytok. Szabadnak lenni, SZERETET-eteket másokkal megosztani: egy új tapasztalt lesz. Bár átéltetek ilyen pillanatokat a dualitásban is, de a jövőben tudni fogjátok, hogy ez egy természetes állapot. De ne felejtsétek el önmagatokat is szeretni, mert egyáltalán nem önző dolog felismerni önmagatokban Isteni Éneteket. Legyetek SZERETET és ajándékozzatok SZERETET-et; tízszeresen tér vissza hozzátok. Képzeljétek el, milyen, ha nem kell egy másik személy szándékait illetően megkérdőjelezni bármit is, hanem egyszerűen Mindenkiben megbízhattok. Ehhez az új állapothoz hamar hozzászoktok és a dualitásban töltött életeitek után nagyon tudtok majd ennek örülni.
Miközben tovább növekszik felfelé az egyéni rezgésszintetek, megtapasztaljátok, hogy az öregedési folyamatot nem csak hogy feltartóztatjátok, hanem meg is tudjátok fordítani. Ez jó hír köztetek azok számára, akik a régebbi generációhoz tartoznak. Végül minden test kristály struktúrájú lesz és ez az eredeti állapot, ahonnan kiindultatok. Egészségetek teljes lesz [egész] lesz, mert a magasabb dimenziókban nem létezhetnek betegségek. A tökéletesség uralkodik a magasabb Birodalmakban és ez minden életformára vonatkozik, mely egy magasabb tudatszinttel rendelkezik. Beszéljetek a fákkal vagy bármivel, ami érdeklődésetek középpontjába kerül - választ fogtok kapni.
A széles [hőmérséklet] paletta után, melyet az időjárásotoktól függően megtapasztaltatok, nagyon kellemesnek fogjátok érezni, a „nappalból-nappalba” [?] hőmérsékleti feltételeket. Ekkor nem lesz szükséges „a nappal és éjszakai” szabályozásra, hogy nevén nevezzük a dolgokat: a most tapasztalható szükséges alvás mértéke lecsökken. Egy könnyedebb testtel, mely bizonyos fokig magától regenerálódik, a táplálkozási szükségleteitek is lecsökkennek. Sok szükségletet végül a körülöttetek lévő energiából nyeritek majd; bár mi is fogyasztunk ízletes természetes italokat és egyes élelmiszereket. Időközben rájöhettetek, hogy önellátóak vagyunk, ha az anyahajóinkkal ’szeljük át’ az univerzumot; minden esetre csupán kismértékűek a szükségleteink. Legyetek tisztában azzal, hogy testetek más összetételű lesz és nem gyötör az éhség, mint ahogyan azt eddig tette.
De ne várjátok, hogy minden változás egy időben és egyszerre történik, mert ezek a folyamatos fejlődésetekhez igazodnak és különböző dimenziókban folytatódnak tovább. Mégis szép és vigasztaló tudni, mit tartogat a jövő, hogy mi a következő célotok. Jelenleg a legfontosabb, hogy ne hagyjatok alább a felemelkedésben való koncentrációban és tartástok távol magatokat az alacsonyabb rezgésszinthez rendelhető dolgoktól. Tisztítsátok továbbra is testeteket és engedjétek el, ami a 3. dimenzióhoz tartozik. Mert ezt a dimenziót a hátatok mögött hagyjátok és nem vihettek magatokkal maradék kötelékeket. Ez nem lesz nehéz, mert már nem szolgálnak benneteket. Az is előfordulhat, hogy megváltok eddigi baráti körötöktől, mert már nem képviselik a mostani érdeklődési szinteteket.
SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és a kollégaimmal együtt a FÉNY Galaktikus Föderációjától sok sikert kívánunk nektek személyes utazásotokhoz a felemelkedésbe! Legyetek biztosak benne, hogy sok magasan fejlett lény kísér utatokon!
Köszönet, SaLuSa!
Mike Quinsey

Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett


Saturday, December 8, 2012

2012.11.28.

SaLuSa – 2012. november 28.
Mike Quinsey közvetítése –

Mint azt ti is láthatjátok, csupán nagyon kevés korábbi, erre az évre vonatkozó jóslat vált valóra, így lényegében egy „normálisnak” mondható évet tudhattok magatok mögött. Azonban mindig sok olyan dolog is történik, mely bár fizikai természetű, de nem számolnak be róla sehol sem. Ezért jó, ha tudjátok, hogy valóban csak kevés olyan történt, ami a nagy katasztrófát váró emberek elképzeléseinek megfelelt volna. A dolgok ezen végkifejletét javarészt magatoknak köszönhetitek, mert az előbbi évekhez képest jelentősen megemelkedett a Föld rezgésszintje. A Földre vonzott FÉNY mennyisége lecsökkentette az intenzívebb energetikai tisztítás szükségességét. Mi a Galaktikus Föderációtól segédkeztünk a tisztító folyamatban, amikor arra volt gondunk, hogy a környezetszennyezési állapot ne rosszabbodjon. Ez magában foglalja a ’Chemtrail’-eket [mérgező kondenzcsíkokat], melyeknek az volt a célja, hogy aggodalomra okot adó mértékben gyakoroljon hatást minden életformára. 
Így a dualitásban töltött utolsó heteiteknek tulajdonképpen békésen kellene lefolynia és lehetővé kell tennie számotokra, hogy felkészülhessetek a felemelkedésetekre. Ehhez a legjobb tanács, hogy nyugodtan, lazán és békésen összpontosítsatok, és ne hagyjátok magatokat ebből az állapotbók kibillenteni. Történelmet fogtok írni azzal, hogy azokhoz tartoztok, akik lényegében a felemelkedéssel együtt járó dolgokat megtapasztalhatják a Földön. A régi rezgések a fejlődéseteket [evolúciótokat] nem fogják tovább zavarni, mert átveszik helyüket a magasabb szintű rezgések, melyek „felemelnek” benneteket. Legtöbbetek minden bizonnyal örömtelien nyugtázza ezeket a változásokat, attól függetlenül, hogy az alkalmazkodás Másoknak nehézséget okozhat. Egy teljes frekvenciaváltás természetesen nagyon erőteljes hatású folyamat, mely bizonyos mélységekig minden életformára kihat majd. 
Drámai [nagy horderejű] változások következnek a felemelkedés után és közülük sokat lehet már korábban átéltetek. Minden megfelelő időben és nagy gyorsasággal történik, hogy élvezhessétek annak az előnyeit, aminek már rég el kellett volna kezdődnie, ha nem lettek volna az sötét erők időhúzó taktikái. A sötét korszak, minden korlátjával egyetemben, leváltásra kerül egy olyan korszak által, melyre több szempontból is „emelkedettnek” fogtok látni és civilizációtok népeit a SZERETET és a kölcsönös elismerés jegyében fűz össze. Minden eddigi különbözőség eltűnik, hogy szeretetteljes együttműködés jöjjön létre köztetek. Ennek elérése nem okoz majd gondot, mert a közétek emelt falak leomlanak és az eddig egymástól elválasztó félelmek helyébe a bizalom érzése kerül. 
Elkezdhettek önmagatok lenni: nyitottakká váltok mások számára, szeretetteljesek lesztek és képessé váltok valódi érzelmeitek kimutatására. A félelmek túl sokáig kötöttek gúzsba benneteket, amikor azon „filozofáltatok”, mit gondolnak mások, ha valódi érzéseiteket, szereteteteket a többiek iránt kimutatjátok. Találjátok meg a Belső Gyermeket szívetekben, aki nem ismeri kétségeiteket és óvatosságotokat, hanem abban ismeri fel a csodát, hogy képes FÉNYÉT és SZERETETÉT szabadon megosztani Másokkal. Foglyai voltatok a magatokról alkotott gondolatoknak – a gyermekkorban kezdődő szelektáló tréningnek köszönhetően. Most pedig szabaddá válhattok, hogy életörömötöket Másokkal is megosszátok. A jövőben senki nem érzi magát sebzettnek, ha a „szeretet” csak megjátszották előtte, mert teljesen természetes lesz az egymás iránti nyitottság, mivel Mind Egyek vagytok [az érzelmek megjátszása ellehetetlenül]. 
Igen: „A szelíd emberek öröklik a Földet”, és azok, akik pusztulást és halált okoztak, álháborúkat szítottak, eltávolításra kerülnek a hatalomból [közepetekből?]. Egyedül a szelídek és szeretetteljes lelkek maradnak és lelhetik örömüket egy boldogsággal teli életben, melyet a dualitásban még nem ismerhettetek meg. Bebizonyítottátok, hogy nagyhatalmú lelkek vagytok – „aranyból van szívetek”,- és Mindenki felemelkedő lényként tekint majd rátok.  Alkotó erőitek a teremetés célját szolgáló irányba kormányozódnak – Mindenki javát szolgálva. Eddig még fel sem ismertétek, mennyire hatalmas erővel bírtok és ezért nem is tudtátok irányítani képességeiteket. Ez miatt azonban ne szomorkodjatok, mert a felemelkedéssel a kitágult tudatotok ezt mind megváltoztatja. 
Isten társteremtői vagytok és szolgálatotok az egész világegyetemen keresztül vezet. Egyedülálló minőségekkel rendelkeztek majd, melyek a dualitásban szerzett tapasztalataitokon alapulnak. A „FÉNY mesetereiként” tekintenek majd rátok, akik az újonnan felbukkanó civilizációknak szintén segítenek a fejlődésben. De ez az idő valamivel a távolabbi jövőtökben lesz; mindenesetre vonzódást éreztek az ilyen módon való szolgálatra. Hosszú és buktatókkal tarkított utazás van a hátatok mögött, mellyel azonban sokat nyertetek is, amiért különösen csodálunk benneteket. Egyenrangúként foglaljátok el helyetek mellettünk és sokan közületek úgy döntenek, csatlakoznak a Föderációhoz. Megfelelő tudással rendelkeztek rólunk, hogy meghozhassátok ezt a döntést és megjegyzésünk nőknek és férfiaknak egyaránt szól. A nemekkel kapcsolatban, ezt a kétfajta energiamintát – másként, mint eddig – kiegyensúlyozottabb formában észlelitek majd, így a különbségek alig észrevehetőek lesznek számotokra. 
A világotokban jelenleg zajló forrongások ellenére nagyon is reális a békére való kilátás. Ezt legmagasabb szintről irányítják és az erre való reakciók bátorításra adnak okot. Még tapasztalható a nagy hatalmak kivonulásától való félelem, melyek a kis országokat visszatartották, de a béke könnyen fenntartható, ha egyetértés születik a fegyverek letételéről.
A béke mindenképpen szükséges elem, ha a magasabb dimenziókba szeretnétek eljutni, mert nem támogatják az alacsonyabb rezgésszintű háborús fenyegetések energiáját. Azzal az igyekezettel együtt, hogy megfelelő kormány-csapatokat biztosítotok – mely ügy szintén jól halad előre – drámai változásokat eredményeznek, mely az egész civilizációtok arculatát megváltoztatja. Ehhez hozzáfűzhetitek még a Felfedést, melyet követően minden dolog nagy sebességgel beindul. És ezek a történések már egyáltalán nincsenek olyan távol; szövetségeseink keményen dolgoznak megvalósításukon. 
A Felfedésre [hivatalos bejelentésre] természetesen nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen ez teszi lehetővé, hogy felépítsünk veletek egy [nyílt] kapcsolatot, mely a fejlődésetek számára elengedhetetlen. De ami még fontosabb, az ebben játszott szerepünk, hogy felügyeljük a társadalmatokban bekövetkező nagy változásokat és, hogy segíthessünk a nagyvállalatoknak a változás diktálta körülményekkel való boldogulásban. Szükséges egy olyan váltás, mely a kisebb csoportok szükségleteit is figyelembe veszi – a nagy monopol helyzetűek szükségleteivel szemben – és az alkalmazkodás következtében, új munkamódszerek alkalmazása válik szükségessé. Látni fogjátok, hogy az üzleti világ a jövőben nyílt lapokkal fog játszani a nyilvánosság előtt [átlátható lesz], így Mindenki tudni fogja, mi történik és látni fogja, hogy becsületes és igazságos elvek szerint működik. Ennek megvalósítása egyszerű lesz, mivel a kriminális elemek, akik eddig jelen voltak társadalmatokban, eltűnnek. 
SaLuSa vagyok a Szíriuszról és azt kérem tőletek, hogy ne a múltra, hanem a jövőre összpontosítsátok energiáitokat- az elvárásaitokhoz mérten! Így segíthettek felgyorsítani az eseményeket és ilyen módon megfelelőbben lesztek felkészülve. Veletek vagyunk Kedvesek, és ez mindig így is marad.
Köszönet, SaLuSa!
Mike Quinsey

Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett


INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/